hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2018. 07.27. (XXII/30) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Belpolitikai harcokban feláldozott külkapcsolatok

Donald Trumpnak úgy kellene az elődeitől örökölt rossz amerikai–orosz viszonyon javítani, hogy belső politikai ellenfelei ezt a külpolitikai problémát használják egyik eszközként a megbuktatására.

Izrael zsidó nemzetállam Jeruzsálem fővárossal

Zsidó nemzetállamnak nyilvánította magát Izrael. A múlt héten elfogadott törvény azt is kimondja, hogy a nemzetállam fővárosa az egységes és oszthatatlan Jeruzsálem. Benjamin Netanjahu „a cionizmus és Izrael állama történelmének meghatározó pillanataként” értékelte a lépést, amelyre már évek óta készültek. Az arab világban azonban óriási felháborodást váltott ki a jogszabály. Az izraeli parlament arab képviselői az Európai Unióhoz fordultak.

Ezrével irtják a keresztényeket

A Boko Haram muszlim terror­szervezet rémtetteinek korszaka után újabb támadássorozat indult a nigériai keresztények ellen.

Belföld

Utcán élni tilos!

A frissen elfogadott jogszabályok szerint októbertől országszerte be lesz tiltva az utcán élés, és közmunkával vagy elzárással büntetik azokat az utcai hajléktalanokat, akik nem hajlandók szállóra bevonulni. A rendészeti fellépés hatékonyságáról azonban még a témával foglalkozó szakemberek véleménye is megoszlik.

Állam bácsi támogatására vágynak a magyarok

Talán meglepő, de hazánkban annak ellenére tölti egymást követő harmadik ciklusát egy jobboldali kormány, hogy a magyarok háromnegyede kifejezetten baloldali gazdaságpolitikát szeretne.

Hit és értékek

Tudósítás a washingtoni Biblia-múzeumból

„A szeretetünk e könyv iránt hozta létre bennünk a vágyat, hogy bárcsak a világ jobban megértené a Bibliát, mint eddig valaha. Úgy gondoltuk, ha egy Bibliamúzeumot hozunk létre, annak egy világszínvonalú intézménynek kell lennie, amihez még nincs fogható a Földön” – mondja Steve Green, a Washingtonban tavaly novemberben megnyílt Bibliamúzeum alapítója. A Hetek tudósítója bejárta az intézményt.

HÁTTÉR

Két zászló alatt

A nemzetállami törvény elfogadása után három nappal több mint százezren vonultak utcára Izraelben azért, hogy a homoszexuális férfi párok is igénybe vehessék a béranyák szolgáltatásait a családbővítés érdekében.

Poszt-hollywoodi genderlobbi

Idén dömpingszerű sorozatgyártásba fogott a Netflix, a világ legtőke­erősebb tartalomgyártója, és ennek hatása nemcsak Hollywood arculatát formálhatja át, hanem világszerte elszigetelheti a konzervatív értékrend megmaradt bástyáit.

Egyre többen jönnének haza

Csökken a külföldi munka­vállalást tervező honfitársaink száma, míg a hazatelepülőké valószínűleg nő. Kivételt jelentenek a 20 év alatti magyar fiatalok, akiknek a nemzetközi átlagnál jóval magasabb aránya, 66 százaléka foglalkozik a kinti munkavállalás gondolatával.

Tusványosról üzentek Brüsszelbe

„Annak idején reménykedtünk az Európai Unióhoz való csatlakozásban, most viszont azt látjuk, hogy az EU-nak olyan bizottsági elnöke van, aki Marxot dicsőíti. Mi ilyen Európából nem kérünk” – hangzott el többek között egy tusványosi panelbeszélgetésen.

Végső roham a készpénz ellen

Jelentős átrendeződés és óriási befektetések történnek a fizetőeszközök piacán, ahonnét egyre inkább kiszorul a készpénz. A kérdés mára pusztán annyi, hogy teljesen kiszorul-e, vagy csak részben, illetve, hogy ez mennyi idő alatt történik meg.

Miért járnak Romániába dolgozni Békés megyéből?

Békés megye határ menti településeiről egyre többen ingáznak Aradra, Szalontára, Temesvárra dolgozni különböző könnyűipari központokba.

A Fidesz történetének három korszaka

A kormánypárt uralkodó politikai ideológiája a nemzeti konzervativizmus egy hibrid formája, melynek része az állam aktív gazdaság- és társadalompolitikai szerepvállalása. A Fidesz harmadik kétharmada azt mutatja, működik a modell, amelyre egészen 2003-ig egyáltalán nem az egyszemélyi vezetés volt a jellemző.

KÁVÉSZÜNET

Programlehetőségek nagycsaládosoknak

Sokan vagyunk így, akik egy, kettő vagy több gyermekről gondoskodunk, hogy a tanévzáró után ott állunk a megoldandó feladattal: mi legyen a gyerekekkel? A családi nyaralás ugyanis legfeljebb egy-két hét, és még marad legalább nyolc hét, amit el kell tölteni valahogyan.

Fájdalmas valóság

Ha gyógyszerszedésről van szó, az emberek hajlamosak a végletekre: van, aki minden apró fájdalomra bekap valami­lyen pirulát, míg mások semmit nem hajlandók bevenni. Azonban a helyes megoldás valahol a kettő között húzódik meg.

Szemünk védelméért

Érzékszerveink közül a leggazdagabb információforrást a szemünk biztosítja, emiatt különösen fontos, hogy megfelelő védelmet biztosítsunk számára, ugyanis a hétköznapok során több olyan hatás éri, ami veszélyeztetheti az épségét.

A joghurt élet, erő, egészség!

Bár a nemzetközi és a magyar táplálkozási ajánlások egyaránt rámutatnak: napi fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék fogyasztása javasolt, egy országos felmérés szerint mégis feleannyi tejterméket fogyasztunk, mint amennyi szükséges lenne.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!