Trump azt mondta Putyinnal való találkozója után Helsinkiben, hogy bevállalja a politikai kockázatot a béke érdekében, illetve hajlandó politikai árat fizetni az orosz kapcsolatok javításáért cserébe.
Hogy mibe kerülhet neki egy ilyen külpolitikai eredmény, hamar kiderült. Amikor Reagan idején a Szovjetunió valóban fő ellenség volt, a demokrata ellenzék elbagatellizálta a Moszkva jelentette halálos fenyegetést, az elnök kemény fellépését állítva be eltúlzottnak. Most, hogy Oroszország szakértők szerint status quo hatalom, amelynek elsődleges célja a stabilitás, és bár számolni kell vele, messze nem Amerika legveszélyesebb riválisa, mintha fáziskésében lennének: azt tartják hazaárulásnak, hogy az elnök megpróbálja javítani a két ország évtizedeken át egyre romló viszonyát.
A helsinki sajtótájékoztató végén az AP egyik riportere Trumpnak szegezte a kérdést, hogy kinek hisz jobban: saját hírszerzésének vagy Putyinnak, aki tagadja, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba. A rivális ország vezetőjétől pedig azt szerette volna megtudni, van-e a birtokában Trumpot terhelő információ. Ebből nem lehetett jól kijönni, és a hazai politikai elit a médiával karöltve boldogan csapott le az elnök minden szavára, és a találkozót csúfos kudarcként értékelték. „Az Álhírgyáros Média minden erővel arra hajt, hogy konfrontáljunk Oroszországgal, nem számít nekik, az sem, ha ez háborúhoz vezet” – reagált az amerikai elnök a Twitteren.
2018. 07.27. (XXII/30)
