hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2019.11.22 (XXIII/47) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Trump kiállt az ősi bibliai föld mellett

Ahogy a Trump-érában már megszoktuk, a júdea-szamariai településekkel kapcsolatos amerikai bejelentés is váratlanul érkezett. A Heteknek nyilatkozó jogi szakértő szerint a kormányalakítástól is függ, milyen következménye lesz a döntésnek.

Az olaj közbeszólt

Az Abu Bakr al-Bagdadi terrorvezér likvidálásába „torkolló” váratlan amerikai kivonulás után újabb fordulattal a katonák mégis maradnak, hogy „megvédjék az olajat”. Mennyiben tudható ez be a fekete arany geopolitikai szerepének és esetleg más tényezőknek?

Üzletelés és kémkedés

Amerika és Kína versengése a világ vezetője pozícióért a Közel-Keletet, így Izraelt sem hagyta érintetlenül. Peking minden módszert bevetve, akár kémkedéssel is próbál előnyhöz jutni.

A Muszlim Testvériség Budapestet is figyeli

A titkosszolgálatok már korán beavatkoztak a közel-keleti folyamatokba. Mára azonban már nem­-csak az olajérdekeket képviselik, hanem a globalista eszményt is exportálják. Mi ebben a britek és amerikaiak szerepe? És hogy helyezkedhet Magyarország? Saul Kelly, a téma szakértője Budapesten válaszolt kérdéseinkre.

Belföld

Egyre közelebb a cenzorpallos

Hitler hair & beauty – ezzel a névvel hirdeti magát a Zuckerberg-univerzumban egy indiai szépségszalon, amelynek szlogenje: „több mint hajvágás”. Mindez nem zavarja a Facebook cenzorait, akik (ha „gyűlöletbeszédről”, vagy általuk annak vélt gondolatbűnözésről van szó) azonnal meglengetik cenzorpallosukat. Mi pedig hagyjuk, mert azt hisszük, nem minket érint – és ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk.

Az SZDSZ szerepe a rendszerváltásban

Elterjedt nézet, hogy a magyarországi rendszerváltást az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), azaz az ellenzékkel megállapodott állampárt a nép feje fölött vezényelte le. A megállapodásról szóló „négyigenes” népszavazás azonban nemcsak az EKA, hanem az egész rendszerváltás politikai legitimációját jelentette. Hack Pétert kérdeztük az 1989-es fordulatról.

HÁTTÉR

Digitális babilon

Ma egy átlagos, 15 és 23 év közötti amerikai keresztény fiatal tízszer több időt tölt a képernyő előtt, mint amennyit spirituális tartalom fogyasztására szán. A Barna Research legújabb kutatása szerint a fiatal nemzedékek a digitális Babilon fogságába kerültek, és hasonló szituációban kell helytállniuk, mint Dánielnek és a barátainak 2400 évvel ezelőtt – csak éppen az elnyomó hatalom ezúttal a zsebükben lapul.

A klímaváltozás ne politika legyen, hanem feladat!

Méltatlannak tartja a korrupciós vádakat; a gazdák összefogását tekinti kitörési pontnak; a klímaváltozásra pedig fásítással, öntözésfejlesztéssel és szegletes lednekkel válaszolna Nagy István agrárminiszter.

Halál a Boko Haram után

Hullámzó szavanna a déli napsütésben. Majomkenyérfák a bozótós közepén, a távolban fehér, elefántformájú hegyek. Vibrál előttük a levegő. A vörös földúton folyamatosan ugrál a terepjáró, ilyenkor a mellettem ülő katonák kalasnyikovja nekiverődik a fém ketrec acélrúdjaihoz. Nem nagyon beszélnek egymással. Amióta beértünk a bozótosba, a tájat fürkészik, rejtőzködő ellenség után kutatva, amely megtámadhatja a konvojt. Hadműveleti területen vagyunk, egy etnikai és vallási konfliktus közepén Nigériában.

Nincs vallásszabadság, ha a hívőket korlátozzák

Trump utazó nagykövete a Heteknek adott interjújában elmondta, hogy szerinte az igazi nyílt társadalomban mindenkinek szabadon lehet megvallania és gyakorolnia a hitét.

Mitől lesz valaki homoszexuális?

A homoszexuális vágyat érzőket segítő nemzetközi szervezet brit vezetőjével beszélgettünk arról, hogy mi a szülők, az iskola és a társadalom szerepe a fiatalok szexuális orientációjának kialakulásában. Mike Davidson, az IFTCC és a Core Issues Trust vezetője régóta küzd azért, hogy az önként segítséget kérők felé szabadon képviselhesse: van kiút. (2019.11.22)

KÁVÉSZÜNET

Védd a környezetet, nézz kevesebb sorozatot!

Divatos manapság környezettudatos életmódról beszélni, amihez hozzátartozik, hogy kevesebb PET palackot használunk, és nem közlekedünk annyit az autónkkal. Azt viszont kevesen tudják, hogy a szórakozási szokásaink hogyan hatnak a környezetre, holott lehetséges, hogy 2025-re ezek károsabbak lesznek, mint a dízelautó.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!