Újra nehéz kereszténynek lenni Marokkóban
Beszámoló a helyi keresztényektől
Újra nehéz kereszténynek lenni Marokkóban

Forrás: Hetek

2023. 02. 10.
Hatósági idézések, megfélemlítés, bölcsességet nélkülöző külföldiek nehezítik, és a nemzetközi politika fejleményei sem könnyítik meg a krisztushit megélését az észak-afrikai királyságban.

„Beidéztek a rendőrségre és számonkértek a tevékenységem miatt” – meséli Yousef, aki tősgyökeres marokkóiként évtizedekkel ezelőtt tért keresztény hitre, és pásztori tevékenységet folytat.

„A 2010-es évek óta nem volt ilyen hangulat, mint mostanában. Ismét a félelem légköre vesz körül minket.

Ismert vagyok a hatóságok előtt és hiába van polgári végzettségem, sehol nem kapok munkát a hitem miatt. Üres a bankszámlám, teljesen el vagyok lehetetlenülve, pedig nagy családról kell gondoskodnom. Már a külföldre költözésen gondolkodom, de annyi évet befektettem már az itteni hívők életébe, hogy nem hagyhatom őket magukra” – meséli.

A lehetséges okokat firtatom. Elmeséli, hogy több külföldi keresztényt utasítottak ki az országból az elmúlt hónapokban. „Sajnos nem viselkedtek okosan: interneten nyíltan prédikáltak, kritizálták az ország vezetését és az iszlámot. Ezzel minket, itt élőket hoztak nehéz helyzetbe. Ők elmennek, mi itt maradunk azzal az ellenséges hangulattal, amit gerjesztettek” – zárja mondandóját a lelkész.

„Önjelölt prédikátorok minden bölcsesség nélkül provokálják az ellenünk megnyilvánuló haragot. Némelyek Franciaországból, interneten keresztül teszik ezt” – egészíti ki lényegre törően a képet egy másik helyi keresztény. 

Feszültségek a vallás területén

A királyság alkotmányban rögzített hivatalos vallása az iszlám. Számos konkrét intézkedés és kezdeményezés tanúskodik ugyanakkor a zsidó-marokkói örökség megőrzésére irányuló szándékról is. Szintén az alkotmány rögzíti, hogy a „héber törzs” a marokkói identitás részét képezi.

Azonban a keresztény emberekkel kapcsolatos viszonylagos toleranciára feltehetően negatív hatással volt a nemzetközi politika néhány vallási vonatkozású eseménye is.

Tavaly július végén Gérald Darmanin francia belügyminiszter bejelentette a radikálisnak nyilvánított marokkói származású Hassan Iquioussen imám kiutasítását Franciaországból, azzal vádolva őt, hogy „hittérítést folytat és a köztársaság értékeivel ellentétes iszlám nézetet vall”. Az imámot azonban sehol sem találták, mert időközben Belgiumba menekült, ahol szeptember végén tartóztatták le. 

A kiutasításra végül január közepén került sor „gyűlöletkeltés és diszkriminációra való felbujtás” vádjával. Az imám Casablancába érkezése után zavartalanul távozott a reptérről, forrásaink szerint semmilyen vizsgálat nem indult ellene.

Marokkó egykori gyarmatosítójának területén él a legnagyobb marokkói diaszpóra, a hivatalos adatok szerint is legalább 1,7 millió fő. Emiatt is komoly tétje van, hogy a francia-marokkói diplomáciai kapcsolatok az elmúlt hónapokban a mélyponton voltak. Közvetlenül Macron elnöknek kellett felhívnia telefonon VI. Mohamed királyt, majd francia külügyi delegációt kellett Marokkóba küldenie, továbbá az ottani nagykövet „nagyágyúra” való lecserélése vált szükségessé. 

A marokkói parlamenti képviselők kritikájára és a helyi média által indított heves franciaellenes sajtókampányra reagálva a francia külügy januárban közleményt adott ki:

Franciaország kapcsolata nincs válságban Marokkóval.

A magyar belpolitikából ismerjük a jelenséget, hogy a „valami nincs” tartalmú nyilatkozatok komoly aggodalomra adnak okot. Erről tanúskodik az is, hogy az elmúlt hetekben Franciaország szemmel láthatóan mindent megtesz a kapcsolat stabilizálása és gazdasági, kulturális, nyelvi jelenlétének megőrzése érdekében.

A hivatalos álláspont

A témában megkérdeztük Marokkó magyarországi nagykövetségét. A válasz szerint „VI. Mohamed király folytatja a néhai V. Mohamed és II. Hasszán király örökségét a tolerancia, az együttélés és a vallási harmónia támogatásával”.  

Példaként emelték ki, hogy az „V. Mohamed: a marokkói zsidók megmentője a Shoah idején" címmel közelmúltban, a Marokkói Zsidó Közösségek Tanácsa és az ENSZ Rabati Információs Központja által közösen szervezett megemlékezésen a zsidó, a muszlim és a keresztény közösségek számos tagja is jelen volt.

A budapesti külképviselet szerint a marokkói imámot nem ismerik Marokkóban és „néhány országban” túlságosan mediatizálták.

Marokkó együttműködött Franciaországgal, kiállította a kitoloncoláshoz szükséges dokumentumokat. Elmondásuk szerint nincs ok aggódni a Marokkóban élő nem muszlim külföldiek miatt.

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!