Tízezrek tüntettek a klímavédelem francia alkotmányba foglalásáért
Tízezrek tüntettek a klímavédelem francia alkotmányba foglalásáért

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 05. 10.
Több tízezren vonultak fel vasárnap több mint 150 francia városban azt követelve, hogy Emmanuel Macron államfő korábbi ígéretének megfelelően kerüljön bele a francia alkotmányba a környezeti értékek megőrzése és a klímavédelem.

A szervezők szerint a 163 felvonuláson 115 ezren vettek részt, közülük 56 ezren Párizsban, ami valamivel több, mint az előző, március végi klímatüntetésen.

A francia elnök decemberben az úgynevezett polgári klímakonvenció előtt vállalta, hogy kezdeményezi az alkotmány módosítását a klímavédelem érdekében.

A klímakonvenció civil tagjait véletlenszerűen, sorshúzással választották ki 2019-ben hogy tegyenek javaslatokat az éghajlatváltozás okozta kihívásokra adandó válaszokra. A 150 tagú testület szakértők meghallgatásával mintegy nyolc hónapon át ülésezett, és 149, a szakértők által jóváhagyott javaslatot tett a kormányzatnak az úgynevezett "zöld átállás" felgyorsítására.

Az alkotmány megváltoztatásához a parlament két házának is előzetesen jóvá kell hagynia a módosítás szövegét, majd az államfő dönthet arról, hogy népszavazásra vagy pedig parlamenti szavazásra bocsájtja az alkotmánymódosítás kérdését. Ez utóbbi esetben a módosítás elfogadásához a képviselők és a szenátorok együttes ülésén háromötödös többségre van szükség.

Az alkotmánymódosítás szövegét Emmanuel Macron kezdeményezésére márciusban a nemzetgyűlés, ahol a kormánypárt abszolút többséggel rendelkezik, jóváhagyta. A törvénytervezet szerint az alkotmány első cikkelye kimondja, hogy Franciaország

"szavatolja a környezeti értékek és a biológiai diverzitás megőrzését, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelmet".

A jobboldali ellenzéki többségű szenátus azonban a "szavatolja" kifejezést arra hivatkozva kivenné a hétfőn esedékes szavazásán a szövegből, hogy az elsőbbséget adna a környezetvédelemnek más alkotmányos elvekhez képest.

A felsőház ódzkodása miatt lapértesülések szerint Emmanuel Macron már lemondott arról, hogy referendumot írjon ki az alkotmánymódosításról.

Jóllehet az elnöki hivatal vasárnap jelezte, hogy az államfő folytatja a csatát ennek érdekében, a vasárnapi tüntetést meghirdető szakszervezetek, baloldali pártok és környezetvédők szerint a végrehajtó hatalom újabb bizonyítékát adta annak, hogy meghátrál a klímavédelemben.

A tüntetők szerint a nemzetgyűlésben kedden első olvasatban elfogadott klímatörvény is arra utal, hogy a kormány nem eléggé határozott a környezetvédelem terén.

"Azt tudom garantálni, hogy nem mondunk le (az alkotmánymódosításról). A szövegnek végig kell mennie a parlamenti úton, mert csak úgy lehetséges népszavazásra bocsátani, ha a szenátorok és a képviselők megállapodnak benne" - mondta vasárnap Emmanuel Macron Strasbourgban.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!