Szlovák koalíciós válság: a pénzügyminiszter váltja a kormányfőt
Az elmúlt hetekben a Szputnyik V vakcinával kapcsolatos botrány kapcsán számos miniszter lemondott
Szlovák koalíciós válság: a pénzügyminiszter váltja a kormányfőt

Forrás: Youtube/ SME

2021. 03. 30.
Elfogadta Igor Matovic szlovák kormányfő lemondását Zuzana Caputová államfő kedden, majd a karizmatikus katolikus Eduard Heger volt pénzügyminisztert bízta meg az új kabinet megalakításával.

A miniszterelnöki székből közel egy év kormányzás után távozó Igor Matovic vasárnap jelentette be, hogy a kormányválság rendezése érdekében lemond a kormányfői posztról, illetve

kormánytisztséget cserél Eduard Heger pénzügyminiszterrel.

A pozsonyi kormány ezt követően kedden határozott saját feloszlatásáról, és ennek a ténynek a bejelentésével a négypárti szlovák kormánykoalíció bizalmát élvező Eduard Hegert javasolta a kormányfői posztra.

Előzetes hírek szerint Heger már kedden ismerteti kormánya várható személyi összetételét az államfővel, ám a megújult kabinet tagjainak listáját egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Helyi megfigyelők szerint a kabinet összetételében a négypárti koalíciót alkotó pártok erőviszonyait tekintve az átalakítás után sem várhatóak változások.

Amit már most tudni lehet az az, hogy a pénzügyi tárcát Igor Matovic volt kormányfő vezetheti majd.

Elemzői vélemények szerint a kabinet átszervezése és a miniszterelnök személyének cseréje a több hétig tartó koalíciós válság végpontjaként értelmezhető ugyan, de

nem jelenti azt, hogy ezzel minden konfliktus lezárult volna a kormánykoalíciót alkotó pártok és képviselőik között.

A TASR szlovák hírügynökség által idézett egyik politikai elemző, Aneta Világi szerint a koalíciós válság miatt

csaknem minden szereplőnek negatív hozadékokkal kell számolnia, főként a következő parlamenti választásokkal összefüggésében.

Az elemző szerint ez érvényes a koalíció legnagyobb pártjára, a Matovic vezette centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomra éppúgy, mint az immár volt kormányfő távozását leghangosabban követelő két kisebb liberális pártra, a Szabadság és Szolidaritásra (SaS) és az Emberekért (Za ludí) pártra is.

Ugyanakkor a negatívumok vélhetően kevésbé éreztetik majd hatásukat a koalíció második legnagyobb pártjára a Boris Kollár vezette jobb-közép Család vagyunk-ra (Sme rodina), amely többé-kevésbé elhatárolódott a koalíción belüli konfliktusoktól.

A szlovák kormánykoalícióban néhány hete az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott részben különböző elképzelései, illetve Igor Matovic és az SaS-t vezető Richard Sulík személyes konfliktusai miatt vált feszültté a helyzet. Ez tovább mérgesedett és koalíciós válsággá fajult azután, hogy Igor Matovic a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V, koronavírus elleni vakcinából.

A koalíciós válság idején, néhány hét alatt a kormány hat minisztere mondott le vagy jelentette be távozását, s végül ugyanígy tett Igor Matovic kormányfő is.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!