Salvini szerint jobboldali győzelem esetén Olaszország elismeri majd Jeruzsálemet Izrael fővárosaként
Salvini szerint jobboldali győzelem esetén Olaszország elismeri majd Jeruzsálemet Izrael fővárosaként

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 01.
A Liga vezetője kijelentette: teljes mértékben elkötelezte magát Izrael mellett. Hangsúlyozta továbbá, hogy a zsidó államnak minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje létét és szabadságát. 

A Neokohn emlékeztet, hogy Matteo Salvini Liga nevű pártja része annak a jobboldali koalíciónak, amely várhatóan megszerzi a mandátumok többségét a szeptember 25-i olaszországi parlamenti választásokon.

Az Izrael Hayom című újság kérdésére, hogy megválasztása esetén betartja-e igéretét, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és áthelyezi Olaszország nagykövetségét Jeruzsálembe, Salvini – aki várhatóan vezető kormányzati szerepet kap, ha a jobboldali koalíció hatalomra kerül – megerősítette: „abszolút igen”.

„Szavamat adtam, teljes mértékben elköteleztem magam Izrael népe mellett, és szándékomban áll megtartani a szavamat”

– tette hozzá. Salvini 2018-ban, amikor belügyminiszterként és miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett, szintén azt mondta, hogy támogatja Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosaként.

Salvini arról is beszélt, hogy „egy olyan demokráciának, mint Izrael, minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje létét és szabadságát fenyegető bármilyen fenyegetéssel szemben”.

„Az atomfegyver az ajatollahok kezében veszélyes lenne az egész világra, és mindenáron meg kell állítani, még akkor is, ha nagyon szeretném, ha lenne diplomáciai megoldás” – fogalmazott. 

(Hetek / Neokohn)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!