Új jobboldali frakciót alapítanak Orbánék az Európai Parlamentben (Frissítés: cáfolták a sajtóhíreket)
Salvini el sem utazik Varsóba, az atv.hu-nak megszólalt Novák Katalin és Havasi Bertalan is
Új jobboldali frakciót alapítanak Orbánék az Európai Parlamentben (Frissítés: cáfolták a sajtóhíreket)

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

2021. 12. 01.
Úgy tudja a 444 és Szymon Hołownia korábbi lengyel elnökjelölt is, hogy megszületett a döntés: új frakciót alapít az Identitás és Demokráció tagjaival együtt a magyar és lengyel kormánypárt több kisebb párttal kiegészülve. A bejelentést várhatóan szombaton teszik meg, a harmadik legnépesebb frakciót alkotják majd az Európai Parlamentben. 

Frissítés: Azt írja a La Republica, hogy Matteo Salvini lemondta a szombati találkozót, mert a lengyel kormánypárt mégsem kíván csatlakozni a frakcióhoz, helyette inkább az Európai Konzervatívoknál maradnak. Több portál szerint a varsói találkozó nem a frakció bejelentéséről, hanem inkább a formálódó szövetségről szól majd. Az atv.hu-nak a miniszterelnök sajtófőnöke megerősítette, Orbán Viktor ott lesz Varsóban egy "munkaülésen". A lapnak Novák Katalin miniszter úgy fogalmazott, hogy "a más tartalmú híresztelésekkel szemben biztosíthatok mindenkit arról, hogy a Fidesz csak demokrata konzervatív pártokkal fog a jövőben is együttműködni."

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

A lap azt írja, hogy szombaton Varsóban jelentik majd be egy új jobboldali frakció megalakulását. Ezt a hírt a 2020-as lengyel elnökválasztás egyik indulója is megerősítette. 

 

A frakció lényegében a két éve alakult Identitás és Demokrácia frakció kibővülésével jön létre, a Salvini féle olasz Ligához, az osztrák Szabadságpárthoz és a Le Pen-féle Nemzeti Tömörüléshez csatlakozik majd a Fidesz, a lengyel Jog és Igazságosság, valamint a szintén lengyel Partia Republikanska és a spanyol Vox Párt is. Ebben a pártcsaládban van a német AfD is. 

A jelenlegi kalkulációk szerint az új frakciónak 113 képviselője lehet az Európai Parlamentben, amivel a liberális Renew frakciót (100) megelőzik a képviselők számában. Őket csak a szociáldemokraták (145) és a Fidesz korábbi pártcsaládja, az Európai Néppárt (166) előzi majd meg a sorban. 

Az elmúlt hónapokban többször is pedzegette a magyar kormánypárt, hogy új jobboldali szövetségre van szükség, és ennek megfelelően több európai jobboldali pártvezetővel is találkozott Orbán Viktor. A Fidesz idén márciusban lépett ki a Néppártból, miután a frakció egyre radikálisabb lépéseket tett annak érdekében, hogy a magyar kormánypártot ellehetetlenítsék a közösségen belül. 

Előfizetői nyereményakció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!