Orbán Viktor kormányfő a lépés előkészítésére a kultúráért és innovációért felelős minisztert, és a külgazdasági és külügyminisztert kérte fel. A közlemény szerint az intézetnek a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete ad majd otthont.
Az intézet a hazai és a külföldi felsőoktatási, tudományos intézményekkel is együttműködik a jövőben, ezzel is tovább erősítve a magyar tudományos kutatás nemzetközi elismertségét - tették hozzá. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a közlemény szerint hangsúlyozta:
"a kőszegi ENSZ Egyetemi Intézet létrehozása egyszerre erősíti Magyarország nemzetközi tudományos pozícióját és a régió fejlődését. Ez nem csupán egy új kutatóközpontot jelent, hanem a magyar kutatók és hallgatók egy újabb területen kapcsolódnak be a világ élvonalába, miközben a helyi közösség és a magyar gazdaság is gyarapodik".
A miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évek felsőoktatási megújulásának köszönhetően már 12 magyar egyetem van a világ egyetemeinek legjobb 5 százalékában.
Az új kutatóközpont az ENSZ Egyetemek globális hálózatának részeként – mely világszerte 13 intézetet foglal magában – jelentős mértékben növeli a hazai kutatások nemzetközi beágyazottságát - közölték.
(MTI / Hetek)