Orbán: Brüsszelből rendszeresen hátba lövik Magyarországot
A miniszterelnök Országgyűlésben elmondott beszédében a gazdasági sikerekről, a migrációról és a gyermekvédelmet övező vitáról is szót ejtett
Orbán: Brüsszelből rendszeresen hátba lövik Magyarországot

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

2021. 09. 20.
Oltásalapú védekezést javasolt a jövőben a koronavírus ellen Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. A miniszterelnök emellett hangsúlyozta a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményét, és bírálta Brüsszelt a migráció és a gyermekvédelem kérdéseiben elfoglalt és sulykolt álláspontja miatt.

A miniszterelnök özölte: ez egy olyan vírus, amely ellen csak az oltás működik. Három járványhullámból kiderült, a korlátozások, a maszkhasználat nem elegendő, nem lehet vele legyőzni, de még csak megfékezni sem ezt a vírust. Ha elég ember be van oltva, nem kell visszatérni a zárásokhoz, a maszkhasználathoz, hanem a normális, jól megszokott életnél lehet maradni - hangsúlyozta.

Elmondta: már két oltás is védelmet nyújt, de a szakemberek erősen javasolják a harmadikat.

"A harmadik oltásról mai tudásunk szerint azt tudjuk mondani, hogy jobb ha van, mint ha nincs. Aki felveszi, mindenképpen védettebb lesz, mint aki nem"

- fogalmazott.

Eddig 525 ezren kapták meg a harmadik oltást és az év végéig 17 millió vakcina áll majd rendelkezésre. Megjegyezte: a magyarok túlnyomó többsége be van oltva, biztonságban van. Arra kérte a beoltatlanokat, hogy vegyék fel az oltást.

Kiemelte, az ország felkészült a negyedik hullámra, és a kormány javasolja a rendkívüli jogrend és a veszélyhelyzet meghosszabbítását év végéig.

"Repülőrajtott vett a gazdaság"

Kijelentette: az oltás működik, Magyarország működik. A magyar gazdaság repülőrajtot vett, a második negyedéves adatok szerint 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ami a valaha mért legnagyobb növekedés. A magyar gazdaság teljesítménye már most meghaladja a járvány előtti szintet, miközben az uniós országok többségében erre még várni kell.

Orbán Viktor szerint a kormány képes lesz a gazdasági növekedés mértékét idén legalább 5,5 százalékos szintre emelni, de a szám ennél akár magasabb is lehet az év végére.

A júliusi adatok szerint a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,7 milliót - emelte ki, rámutatva:

még soha nem dolgoztak ennyien a rendszerváltás óta Magyarországon.

11 év alatt csaknem egymillió új munkahely jött létre, "egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól" - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a nemzeti konzultáció - amelyben 1 millió 423 ezer válasz érkezett - a kormányt döntésekre kötelezi, az elsőt már meg is hozták, meghosszabbították a rászorulóknak a hitelmoratóriumot.

2022. február 15-ig visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót. Az adóvisszatérítésben részesülnek a gyereket nevelő kisvállalkozók is. Összességében 1,9 millió szülőnek 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal 2022 februárjában.

Hozzátette: a nyugdíjasok ebben az évben újabb inflációs kiegészítést kapnak és a magas gazdasági növekedés eredményeiből ők is részesülni fognak. A nyugdíjprémium várható összege meghaladja az 50 ezer forintot; 2022 februárjában folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, jövő februárban már legalább kétheti nyugdíjat tudnak kifizetni minden nyugdíjasnak - közölte.

2022 elején hathavi fegyverpénzt fizetnek a fegyveres és rendvédelmi szervezetek hivatásos tagjainak.

2022. január 1-jétől bevezetik a 25 év alatti dolgozó fiatalok személyi jövedelemadómentességét; tárgyalások folynak a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről és jó esély van a megállapodásra

- sorolta, jelezve: a kormány a nemzeti konzultációval összhangban alkotmányos védelmet szeretne adni a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak is.

A migrációról szóló vita "szétfeszíti" az unió egységét

A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarország az Egyesült Államok felkérésére részt vett az afganisztáni misszióban, vele együtt is vonult ki. Úgy tűnik, az Egyesült Államok rosszul ítélte meg az afgán helyzetet - értékelt.

Orbán Viktor dicsérte a magyar katonák helytállását és úgy látja, a veszély nem múlt el, az afgán válság ugyanis újabb migránshullámot indíthat el. Kijelentette: Magyarország politikája változatlan, a határokat meg kell erősíteni.

Elmondta: ismét megtelt a balkáni útvonal, Soros György szervezetei segítik a migránsokat, tavalyhoz képest háromszorosára nőtt a határsértők és az embercsempészek száma.

"Brüsszelből rendszeresen hátba lövik Magyarországot"

- szögezte le, hozzátéve, hogy a kormány nem enged, minden politikai nyomás ellenére megvédi a határokat. Hangsúlyozta: a migrációról szóló vita szétfeszíti az unió egységét és az egység megőrzése érdekében azt javasolják, hogy

minden hatáskört adjanak vissza a tagállamoknak.

Az emberek, nem az elit dönt a gyermekvédelemről és a migrációról Magyarországon

Nem engedünk teret a gyermekekre irányuló semmilyen szexuális propagandának - jelentette ki a miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény ellen indult kötelezettségszegési eljárással összefüggésben. Azt mondta, Brüsszel támadja azokat a törvényeket, amelyek nem engedik a szexuális propagandát az óvodákban, iskolákban és a reklámokban, hivatalosan is felszólította Magyarországot a köznevelési, a reklám- és a médiatörvény módosítására.

"Követeléseik abszurdak és ellenkeznek azzal a magyar közfelfogással, hogy a gyerekek szexuális nevelését kizárólag a szülők határozhatják meg"

- fogalmazott.

Emlékeztetett: ebben a kérdésben a végső szót népszavazáson mondják ki a magyar emberek.

Magyarországon a migrációról és a gyermekvédelemről is az emberek döntenek. Brüsszelben, a migráció- és az LMBTQ-párti országokban ezt sohasem tették meg, ott nem a nép, hanem az elit döntötte el a kérdéseket - hangoztatta.

A helyreállítási alapról azt mondta: 8 ország nem egyezett meg Brüsszellel, ami sérti a tisztességes verseny alapelvét. Magyarország követeli, hogy az Európai Bizottság hagyjon fel a tagállamok megkülönböztetésével, de mivel Magyarország nem kerülhet versenyhátrányba, a kormány elindítja a programokat - mondta.

Végül kiemelte: a nemzeti érdek képviselete a legfontosabb, ha nem ennek megfelelően tesz a kormány, az ország visszacsúszik oda, ahol 2010 előtt  volt.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!