„Nem bebörtönözni, csupán elhallgattatni akarnak” - Andrea Williams előadása Budapesten 
Az orwell-i rendszer az ajtón kopogtat a brit keresztény jogvédő szerint
„Nem bebörtönözni, csupán elhallgattatni akarnak” - Andrea Williams előadása Budapesten 

Forrás: Youtube/Christian Concern

2022. 03. 07.
A hétvégén a Védett Társadalom Alapítvány és a Batthyány Lajos Alapítvány szervezésében a legnagyobb brit keresztény jogvédő szervezet, a Christian Concern elnöke, Andrea Williams tartott előadást a Lónyay-Hatvany villában a budapesti fiataloknak, érdeklődőknek.

Neve sokaknak ismerősen csenghet a legújabb hetilap interjúnkból, amit vele készítettünk. Ha még nem ismerős, a cikket itt lehet elolvasni.

Az egyébként jogász végzettségű, félig olasz, félig angol származású hölgy az egész életét odaszentelte arra, hogy a keresztények jogaiért harcoljon. Több keresztény szervezetet is alapított és vezet, köztük a Christian Concern-t, ami tulajdonképpen egy keresztényeket védelmező jogi csoport.

Nagy-Britanniában ugyanis akkora méreteket ölt a keresztényellenesség, a kettős mérce, a negatív diszkrimináció a hívők felé, hogy nagy szükség van azokra, akik szembe mernek menni az árral, és kiállnak a hitük és a Bibliához való ragaszkodásuk miatt meghurcoltak vallás-, és a szólásszabadsága mellett.

Mert bár szomorú leírni, de napjainkban egész Nagy-Britannia szerte letartóztatnak keresztényeket, ha a köztereken hirdetik az evangéliumot, vagy felszólalnak kényes, érzékeny témák mentén. Vagy csak nem sütnek meg egy esküvői tortát, mert meggyőződésük szerint Isten egy férfinek és egy nőnek találta ki a házasságot. 

.

De olyan törvényről is hallottunk a nap folyamán, hogy illegális tevékenységnek számít imádkozni egy abortuszklinika előtt, vagy a klinikára érkező embereknek egy beszélgetés erejéig segíteni, hogy ne hozzanak visszafordíthatatlanul rossz döntést.

Andrea szerint ez a korrupt neomarxista rendszer nem feltétlen akarja bebörtönözni a hívőket, csupán teljesen el akarja hallgattatni őket. 

„Higgyen mindenki abban, amiben csak akar. Gondoljon bármit Istenről, hitről, szeretetről, melegekről, csak ne beszéljen róla. Soha, senkinek ne beszéljen ezekről, se otthon, se a munkahelyen, se a közösségi mediában.” 


-ábrázolta a helyzetet Williams.

A legmegrendítőbb történet talán az 50 év körüli férfié volt, aki Londonban kiállt egy tér közepére egy Bibliával prédikálni, majd jött két-három rendőr, és letartóztatták.

Durván megragadták, levonszolták emelvényéről, a Bibliájáu kitekerték a kezéből, ledobták a földre.

A férfit elszállították Londonból, egészen 320 km-re a várostól.

Miután kidobták, otthagyták az út szélén. Mivel eredetileg csak prédikálni tervezett, még pénz se volt nála, így gyalog kellett megtennie a Londonba vezető utat.

Többször tartóztattak már le, sok dolgon mentem már keresztül, de ez nagyon fájt.

- mesélte. Hasonló eset 92 éves utcai prédikátorral is megesett, akit szintén durván elrángattak az utcáról, ügyet sem vetve életkorából adódó törékenységére, vagy az alapvető emberi méltóságára.

Továbbá olyan fontos ügyekről is szó esett, mint az abortusz, a szólásszabadság helyzete Európában és Magyarországon, vagy az LMBTQ tolakodó propagandája az óvodákban, iskolákban, mely egyáltalán nem választható opció sem a kisdiákok, sem a tanárok számára.

A jogvédő szerint Magyarországon olyan vezetés van, aki egyelőre védi a természetes, igazi család egységét, és visszatartja az azonosneműek házasságának legalizálását, ami ritka és rendkívüli érték.

Ezzel szerinte Magyarország Európa fő reménysége a természetes, alapvető értékek megtartásában, és ez az ország képviseli igazán a nemzeti szuverenitást a kulturálisan intoleráns nyugati liberalizmussal és a kultúrmarxizmussal szemben. 

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!