hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tömegesen van szükségük jogi védelemre a brit keresztényeknek
Interjú Andrea Williams jogvédővel
Tömegesen van szükségük jogi védelemre a brit keresztényeknek

A jövőjükről van szó. A brit iskola­rendszer­ben már négyéves kortól tanulnak a család legkülön­bözőbb formáiról. (Illusztráció)(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 03. 02.
A Christian Concern brit keresztény jogvédő szervezet igazgatója szerint a társadalomban zajló, alapvető szabadságjogokat veszélyeztető folyamatok akkor állíthatók meg, ha a keresztények bátran képviselik meggyőződésüket a közéletben is.

A Christian Concern keresztény jogvédő szervezet honlapján a következő mondatot olvashatjuk: „Segítünk, hogy Jézus Krisztus hatékony nagykövete légy mai modern kultúránkban.” A jelenlegi nyugati társadalmakat tekinthetjük még kereszténynek, vagy inkább már szekulárisnak mondhatjuk őket?

– Ha a nyugati világ egészére tekintünk, úgy gondolom, hogy a legtöbb nemzet összességében inkább szekuláris. Ennek a szekularizmusnak azonban van egy sajátos vallásos jellege – tulajdonképpen egyfajta államilag előírt vallásként is működik. Bármennyire is igyekeznek a semlegesség látszatát kelteni, az uralkodó nézőpont valójában át van itatva pogány elemekkel, illetve ateizmussal, és egy kifejezetten Isten-ellenes programot követ. A nyugati világ, annak ellenére, hogy történelmileg erőteljesen formálta a kereszténység, jelenleg sokkal inkább keresztényellenes ideológiák befolyása alatt áll. Az úgynevezett szekuláris semlegesség egy mítosz.

Mit gondol, hogyan vált egy főként keresztény alapokon nyugvó kultúra újfajta szekuláris vallássá? Hogyan jutott el idáig, és mit lehet tenni, hogy mi ezt elkerüljük?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!