Ez egy véleménycikk.

Mindamellett, hogy a belga-holland filmdráma egy egészen felháborító és döbbenetes mérföldkő még a szexuális perverziókkal előszeretettel kacérkodó streamingszolgáltatók tekintetében is, a film visszhangja még Magyarországon is komoly hullámokat vert.

Legutóbb például Pulai András, a Publicus intézet ügyvezető igazgatója vitatkozott a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában a film kapcsán. Az elemző azt találta mondani, hogy a pedofília betegség és mint ilyen, szerinte be lehet mutatni a szenvedésüket akár ilyen művészi filmben is. Az elmúlt években több hasonló pedofíliát egy bizonyos szintig relativizáló véleményeket olvashattunk magyar médiumokban.

Azzal önmagában, hogy a pedofíliát a szakma betegségként tartja nyilván, nincs sok értelme vitatkozni, (bár vannak, akik szexuális orientációnak mondják) mert rengeteg más bűncselekménnyel kapcsolatosan is megállapítják a mögöttes mentális, pszichés zavart. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság és az Egészségügyi Világszervezet is betegségként definiálja a pedofíliát.

Egy pszichopata gyilkos is beteg, mégsem kell, hogy együttérezzünk vele.

A kérdés inkább az, hogy mit kezdünk azzal a ténnyel, hogy a pedofilok mind beteg emberek.

A legnagyobb probléma az, hogy a betegséggel kapcsolatosan van egy olyan amúgy teljesen természetes emberi reakció, hogy azzal együtt kell érezni, azt segíteni kell a gyógyulásban, őket sajnálni kell. Olyan fokú empátiát vált ki egy amúgy bármilyen betegségben szenvedő az emberekből, amit teljes joggal vitathatunk el a pedofil vágyat érzőktől.

Ahhoz, hogy lássuk, mi a legnagyobb probléma ezzel a belga-holland őrülettel, fontos tudatosítani, hogy

a pedofília sokkal jobban elterjedt társadalmi jelenség, mint gondolnánk.

Ha a pedofília szóba kerül, akkor rendszerint egy német öreg bűnöző juthat eszünkbe, aki a pincéjében tart fogva kisgyereket, vagy egyből beugorhat Kaleta Gábor neve, aki a gyermekpornográf anyagok sokaságát tárolta a gépén, de eszünkbe juthatnak a katolikus egyházban időről-időre kirobbanó szörnyű rémtettek botrányai is. Ennél azonban sokkal súlyosabb állapotban van a világ.

Indokolatlanul kevés szó esik például a rokonok közötti pedofil bántalmazásokról, elképesztően sokkoló számokat mutatnak az egyre gyakrabban lelepleződő „mezei” pedofil-hálózatok is, akik tízezres nagyságrendben küldözgetnek egymásnak kisgyermekekről készült erőszakos pornográf tartalmakat, meztelen képeket. A civil szférán túl is egyre durvább botrányok robbannak ki: sokkoló volt az elmúlt években kirobbant Epstein-ügy, ami mind a hollywoodi és szórakoztatóiparban történő pedofil-hálózatot, mind az azzal összefonódó szó szerinti politikai pedofíliára is fényt vetett. A francia és más skandináv országok művészvilágának pedofil-szimpátiája pedig csak hab a tortán.

Tekintettel arra, hogy a pedofília borzasztó és sötét világa eddig a legnagyobb titokban kívánt ténykedni, joggal feltételezhetjük azt, hogy

a fentebb felsorolt esetek csupán a jéghegy csúcsát képezik.

Részben a ’60-as évek szexuális forradalmának, részben az egyre durvább mélységig jutó pornóiparnak köszönhetően a pedofília korunk egyik legelterjedtebb és legkegyetlenebb rákfenéje, ami ellen tűzzel-vassal harcolni kell.

Az elmúlt évtizedekben azonban a pedofil rémségek elterjedésével elindult egy párhuzamos folyamat is, az arról való közgondolkozás, közvélekedés szisztematikus megváltoztatása tudatos marketingfogásokkal.

Habár sokkal óvatosabban, mint az egyéb szexuális rendellenességekkel, de a szakma, a média, a szórakoztatóipar, a művészvilág, de még a politika is elkezdte érzékenyíteni a társadalmakat a pedofíliával szemben. Miközben a tényleges bűnelkövetőkkel szembeni szigor megmaradt, vagy akár keményedett –

magát a meg nem élt pedofil vágyat viszont igyekeznek elfogadtatni a tömegekkel.

Ha már nem lehet végérvényesen megszüntetni az ilyen irányú hajlamot, akkor inkább a közgondolkodást idomítanák hozzá ehhez a visszataszító perverzióhoz.

Nem szabadna különösképpen meglepődnünk ezen. Egy olyan világban, ahol az ember szexuális vágyai olyan abszolútumnak számítanak, amely ellen tilos küzdeni, vagy akár felszólalni is – szinte már magától értetődik, hogy akkor ebbe beleszámítanak bizony a kiskorúak, gyermekek iránti vágyak is. Nem véletlenül született meg Magyarországon a gyermekvédelmi törvény, amely az ezirányú érzékenyítéssel szemben is szigorúbb korlátozásokat vezetett be.

Az a tény, hogy a pedofília betegség, leginkább a szakmát kellene, hogy érintse és felkészítse, mégpedig arra, hogy milyen hatékony eszközökkel képesek elérni azt, hogy a nullára redukálódjon annak az esélye, hogy az ilyen vágyat érzők esetében a tettlegesség előfordulhasson. A mindenkori államhatalom az elrettentést képes biztosítani a bűnüldöző szervek határozott szigorával,

a pedofilokat kezelő szakemberek pedig, a terápiák, gyógyszeres kezelések és egyéb módszerek segítségével kell, hogy vállalják azt a társadalmi felelősséget, hogy szembeszálljanak ezzel a gonosszal.

Minden pedofil vágyat érző embert nem lehet örökre a rács mögé zárni, viszont biztosítani azt, hogy megszüntessük bennük ezeket a vágyakat akár kémiai módon, szinte kötelességünk lenne.

Tekintve, hogy a pedofília az elmúlt évtizedekben szinte megállíthatatlan vírusként terjed az internet és a húsvér valóság rejtett dimenzióiban, meg kell, hogy szólaltassuk a riasztót minden olyan alkalommal, amikor valaki relativizálni kívánja a pedofília szörnyűségeit. Mint például az HBO GO filmje esetében, ahol a rendező célja az, hogy a nézők megértsék, átérezzék, elfogadják a pedofil főhős tulajdonságait, érzéseit és vágyait – egyben szenvedését és küzdelmét azokkal.

A cél gusztustalan és felháborító, hiszen milyen alapon várjuk el, hogy az érintettek maguk is megutálják ezen vágyaikat és azokat kiöljék magukból, ha a társadalom nem mélységes megvetéssel viszonyul azokhoz.

Ha az undort, elutasítást és felháborodást felváltja az empátia és együttérzés, megértés – akkor tulajdonképpen végérvényesen elvesztjük a pedofíliával szembeni harcot, és gyermekeink totálisan kiszolgáltatottá válnak ennek a gonosz és perverz világnak.

Az érzékenyítés egyértelműen elkezdődött a pedofíliával (és más egyéb súlyos devianciákkal: zoofília, poliamória, stb.) szemben, ennek a humánus, emberi jogi, pszichés dimenziójában

pillanatok alatt áttörést lehet majd elérni ugyanazon módszerek segítségével, amelyek korunk ünnepelt sztárjaivá tették a nemváltó fiatalokat, óvodákba látogató nőimitátorokat és társaikat.

Maga a pedofília kifejezés is egyébként az elfogadhatóságot erősíti, hiszen pontosabb lenne talán kiskorúak, gyerekek megrontásáról, vagy az aziránti vágyról beszélni. Évtizedekkel ezelőtt is voltak már politikai programok a pedofília dekriminalizálására vonatkozóan. Idő kérdése lehet akár az is, hogy eltörlik a betegség kategóriát is, vagy a korhatárt viszik még lejjebb, de akár a gyerekjogokra hivatkozva a konszenzust (beleegyezést) hangsúlyozzák majd az ilyen esetekben.

Még jó, hogy Magyarországon most még népszavazáson mondhatjuk el mindezekről a határozott véleményünket. Isten óvjon bennünket!