Forrás: Shutterstock/PuzzlePix
Bejegyzését azzal folytatja, hogy később folyamatos megfigyelés alatt tartották feleségével és ellenzéki társaival együtt.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
„Az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltunk mindannyian” – fogalmazott, és hozzátette: „Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk.”
„Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is” – zárja bejegyzését, melyben egy sor dokumentumot is elérhetővé tett az ügynökaktákhoz kapcsolódóan.
hetilap
hetilap
hetilap