hetilap

Hetek hetilap vásárlás
2020 a belpolitikában
Ezekkel a kihívásokkal kell szembenéznie a hazai pártoknak
2020 a belpolitikában

shutterstock/PuzzlePix

2020. 04. 07.
Országos választás idén nem lesz, a félmillió új szavazó megszólítása, az uniós pénzek elosztása és a kormány–főváros-csata mégis számos izgalmat tartogat az újévre. A Fidesz új stratégiát és új politikai szereplőket keres, az ellenzék megpróbálja kamatoztatni az önkormányzati választáson elért sikereit.

Fidesz

Bár október 13-án Orbán Viktor azt állította, hogy az önkormányzati választás győztese a Fidesz lett, mára bebizonyosodott, hogy ez nem egészen így van. Lázár János, a párt egyik erős embere a napokban úgy nyilatkozott, szembe kell nézni azzal, hogy a Fidesz elvesztette a választást. Hasonlóképpen vélekedett Stumpf István korábbi fideszes kancelláriaminiszter is. És a váratlanul rossz szereplés igazolása az is, hogy Orbán Viktor sajtóhírek szerint 15-20 választókerületben lecseréli a Fidesz helyi elnökeit, mivel elégedetlen az eredményekkel. A kormánypárt gyengülését jelzi a Medián legfrissebb felmérése is, miszerint a Fidesz 7 százalékot gyengülve 36 százalékon áll az összes megkérdezett körében. Ezzel az adattal természetesen továbbra is toronymagasan vezeti a pártok versenyét, ugyanakkor saját történetében az elmúlt két év leggyengébb eredményét produkálta a kormánypárt.

Orbán Viktorról köztudott, hogy szinte lételeme a küzdelem, azonban a fentebb már idézett Stumpf István szerint mára Orbán is belefáradt az állandó harcba. Márpedig 2020-ban számos fontos küzdelem vár a miniszterelnökre és pártjára, valamint kormányára is. Februárban eldőlhet, hogy a Fidesz bent maradhat-e az Európai Néppártban, vagy távoznia kell. Ha távoznia kell, az annyiban váratlan helyzet elé állíthatja Orbánékat, hogy az európai parlamenti választáson nem erősödtek meg az általa remélt mértékben azok az európai jobboldali pártok, melyekkel valamiféle új szövetség – frakció – megalkotásában gondolkodott.

Számos fontos küzdelem vár a miniszterelnökre és pártjára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!