Kínai vakcinával oltották be Orbán Viktort
A miniszterelnök vasárnap a Sinopharm oltóanyagát kapta meg
Kínai vakcinával oltották be Orbán Viktort

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

2021. 03. 01.
Beoltották a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Orbán Viktor miniszterelnököt. Az erről készült fényképeket a kormányfő Facebook-oldalára tették fel vasárnap délelőtt. Orbán a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján kapta meg az oltást.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is.

Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is.

Emellett a kormány és az operatív törzs tagjainak beoltását is fontosnak tartja. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám, és véget érjen a pandémia - jelentette ki.

Pénteken Áder János köztársasági elnöki is megkapta a Sinopharm-vakcinát.

Az államfő az oltás után nyilatkozva arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

"a védőoltás jelenti az egyetlen lehetséges védelmet"

A védőoltás jelenti az egyetlen lehetséges védelmet a koronavírus-járvány ellen - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videóban vasárnap, azt követően, hogy maga is megkapta a kínai Sinopharm-vakcinát.

A kormányfő úgy fogalmazott: "a koronavírus-járvány harmadik hulláma támad, ami erősebb lesz, mint az előző kettő". Ezért arra kérte a magyarokat, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "érdemes hallgatni az okosabbra", a vakcinát ugyanis azután kapta meg, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos úgy döntött, hogy az operatív törzs vezetői is oltassák be magukat.

A videóban bemutatták, ahogy testhőmérséklet-mérést, kézfertőtlenítést, valamint orvosi vizsgálatot követően a miniszterelnököt is beoltják a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján.

"Sárkány ellen sárkányfű" - jegyezte meg a kormányfő a vakcina beadása előtt.

A videóban az oltóorvos is azt mondta: a legjobb oltóanyag az, amit már megkapott a páciens.

Orbán Viktor az oltást követően a Karmelita kolostorban nyilatkozva azt mondta, "kutya baja", ezért arra biztatott, hogy senki se féljen a védőoltástól.

Hozzátette: a Vajdaságban magyarok tízezrei és már Magyarországon is több ezren kapták meg a kínai vakcinát. Bízzanak a magyar szakemberekben! - kérte Orbán Viktor.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!