Irán kiáll Oroszország mellett, Putyin köszönetet mondott Erdogannak 
Teheránban szó esett az élelmiszer- és gázproblémáról is
Irán kiáll Oroszország mellett, Putyin köszönetet mondott Erdogannak 

Fotó: Youtube / Reuters

2022. 07. 20.
Kedden Iránba utazott Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy találkozzon Ali Hamenei ajatolláhhal, Irán legfelsőbb vezetőjével, valamint Ebrahim Raiszivel, az iszlám köztársaság és Recep Tayyip Erdogannal, Törökország elnökével. 

Az orosz államfő teheráni látogatásának az volt az elsődleges célja, hogy ott részt vegyen a szíriai rendezésről egyeztető "asztanai trojka" - Irán, Oroszország és Törökország - csúcstalálkozóján -, de a vizit alkalmat adott kétoldalú megbeszélésekre is.

Irán kiáll Oroszország mellett

Beszámolók szerint Hamenei ajatollah nyiltan kiállt Oroszország mellett az Ukrajna elleni háborúban,a Guardian beszámolója szerint azt mondta Putyinnak, hogy a „háború ugyan kemény és nehéz kérdés, Irán pedig egyáltalán nem örül annak, hogy hétköznapi emberek szenvednek tőle, azonban Ukrajna esetében ha nem ön kezdeményez, akkor a másik fél okozott volna háborút” – írja összefoglalójában a hvg.hu.

Hamanei szerint ha a „határokat nem ismerő” NATO-t nem állították volna most meg Ukrajnában, akkor a nyugati katonai szövetség Krím ürügyén mindenképp háborúba kezdett volna Oroszország ellen.

Az ajatollah szerint Teheránnak és Moszkvának ébernek kell maradnia a nyugati megtévesztés ellen, a két ország között pedig hosszútávú együttműködésre van szükség.

Erdogan és az ukrán búza

Közben az MTI arról számolt be: Putyin szerint olyan jól sikerültek az iráni tárgyalások, hogy Oroszország fel tudja oldani az ukrán búza elleni tengeri blokádot. Az orosz elnök ezt Recep Tayyip Erdogan török elnöknek köszönte meg a Kreml hivatalos beszámolói szerint.

„Az ön közvetítésével sikerült előrelépnünk. Még nem oldódott meg minden probléma, de már az is nagyszerű, hogy van előrelépés”

– jelentette ki Putyin.

Északi Áramlat

Iránban szó esett az Északi Áramlat 1 gázvezeték problémájáról is, ami most leginkább foglalkoztatja az európai közvéleményt. A Telex a német FAZ-t szemlézve arról ír: ha Oroszország nem kapja vissza a Kanadában megjavított turbinát, akkor az Északi Áramlat 1 gázvezeték áteresztőképessége július végén jelentősen csökkenhet.

Putyin szerint ebben az esetben a vezeték napi áramlási kapacitása az eddigi napi 160 millió köbméter helyett 33 millió köbméterre mérséklődhet „egy másik egység javítása miatt”.

Putyin ugyanakkor az orosz állami TASZSZ hírügynökség szerint felvetett egy másik lehetőséget is: „Van egy másik kész útvonalunk – ez az Északi Áramlat 2. Ezt is üzembe helyezhetjük” – ajánlotta fel az orosz elnök.

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!