hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ukrajna viking múltja
A Kijevi Rusz területén a kezdetektől rendszeres háborúk dúltak
Ukrajna viking múltja

Vlagyimir nagyfejedelem szobra Kijevben (balra). A Kijevi Rusz alapítója 988-ban keresztelkedett meg.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 03. 09.
A Kijevi Rusz állama mind az oroszok, mind az ukránok számára saját országuk jogelődjét és alapját képezi. A történészek között is vita folyik arról, hogy melyikhez köthető inkább: ukránokhoz, oroszokhoz, mindkettőhöz?

Ugyan a szláv népek kezdetei régre nyúlnak vissza, ennek vizsgálatára nem vállalkoznék írásom keretében, viszont nézzük a Kijevi Rusz létrejöttét. Hogyan számol be erről nekünk az orosz őskrónika? A Régmúlt idők elbeszélése (Poveszty vremennih let – PVL) szerint – amit Nyesztor-krónikaként is ismerhet a kedves olvasó – a viking Rurik 862-ben Novgorod fejedelme lett. 879-es halála után fia, Oleg 882-ben a Dnyeper folyón lehajózott Kijevig, ott megölte a város két uralkodóját, Dirt és Aszkoldot, majd uralma alá vonta a várost. Ezzel megszerezte a Balti-tengertől Konstantinápolyig vezető kereskedelmi út feletti ellenőrzést (ebből is látszik, hogy a vikingek nemcsak „vad” harcosok voltak, hanem remek kereskedők is).

„Kezdetben vala…”

A Kijevi Rusz államának megalapítását tehát a krónikás egy viking-varég személyhez, Oleghez köti, ezért is érdekes az állam neve (Rusz), a korabeli források ugyanis a varégokat nevezték rósznak (ilyen névvel illeti őket a neves X. századi bizánci császár, VII. (Bíborbanszületett) Konstantin is). Szükséges megemlíteni azonban a hagyomány által ránk hagyott történettel kapcsolatban, hogy lejegyzésére a XII. század eleje körül került sor, ráadásul többszerzős műről van szó, ugyanis többen írták egymást követve, így erősen kompilált. Oleg apja, Rurik a legendák homályába vész (bár a hagyományt megőrzi, hogy a dinasztia Rurikidák néven vált ismertté), Oleg viszont történetileg azonosítható, bizánci források is említik. Emellett fontos azonban megemlíteni, hogy szinte semmi olyan folyamatról nem tudunk, amely arról árulkodna, hogy valóban „államalapításról” lenne szó Oleg esetében, sem az intézményrendszer kiépítése nem indult meg, sem a különféle pogány kultuszok egységesítése.

Az első „fejedelem” tehát elsősorban a kereskedelmi útvonalak ellenőrzésére törekedhetett, nem pedig egy tudatos államépítésre. Font Márta, a Kijevi Rusz történetének egyik hazai szakértője egyenesen azt írja egyik művében, hogy Kijevi Ruszról mint államról csak az ötödik nagyfejedelem, Vlagyimir uralkodásától beszélhetünk, addig ugyanis inkább egyfajta törzsszövetségről volt szó. De nézzük, kik is követték Oleget a fejedelmi trónuson: először Igor, majd őt követte Olga (mint régens), utána pedig Szvjatoszláv. Igor több hadjáratot is vezetett a szomszédai ellen (ahogy Oleg is, például a bizánciak és a kazárok ellen), hogy a maga hatalmát megszilárdítsa. Harcolt a besenyőkkel és a kazárokkal, valamint a bizánciaktól is igyekezett újabb sarcot kicsikarni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!