hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az elnök és emberei
A putyini rendszer húsz éve
Az elnök és emberei

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 15.
1999 szilveszterén Jelcin leköszönt, és a kormányrudat Vlagyimir Putyinra bízta. A KGB utódszervezetéből varázs­ütésszerűen „előhúzott” utód 20 év után most úgy próbálja átalakítani a hatalmi egyensúlyt, hogy magát és országát is erősebb pozícióba vigye. nem ez lenne az első ilyen húzása.

Putyin felemelkedése 1999 nyarán kezdődött. Épp egy évvel korábban, 1998. augusztus 17-én jelentették be az állam fizetésképtelenségét. A csecsen helyzet – öt évvel az első háború után – ismét kiéleződött. Jelcin köre borús kilátásokkal nézett a decemberi parlamenti választások, illetve a következő júliusi elnökválasztás elé. Szergej Pugacsov, a Borisz Jelcin belső köréhez tartozó bankár puccstól tartott, hiszen a képviselőházban már vádat készültek emelni Jelcin és családtagjai ellen.

Miért épp Putyin?

Pugacsov 2015-ben azt nyilatkozta, hogy az „utódhadműveletet” a legszűkebb elit három tagja vezényelte le: rajta kívül Jelcin lánya, Tatyjana Gyacsenko és annak férje, Valentyin Jumasev.

Pugacsov 1990-ből ismerte Putyint, amikor az a szentpétervári polgármester tanácsadójaként tevékenykedett. A jelcini holdudvart („a Családot”) fenyegető veszély elhárításában a bankár az immáron a biztonsági szolgálat (a KGB utódja, az FSZB) élére kinevezett Putyin segítségét vette igénybe. Azt állítja, ő vetette fel Gyacsenkónak és Jumasevnek, hogy 1999 nyarán javasolják Putyint miniszterelnöknek, majd pedig győzzék meg az elnököt, hogy az év végén mondjon le a javára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!