Hiába a háború és a szankciók: az iráni atomalkut akkor is keresztülviszik
Az Egyesült Államok a cél érdekében megadta a garanciákat az oroszoknak is
Hiába a háború és a szankciók: az iráni atomalkut akkor is keresztülviszik

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 16.
Tartós és szilárd egyezség születhet az iráni atomalku megmentését célzó bécsi tárgyalásokon, amennyiben Washington realistán áll a megbeszélésekhez - szögezte le az iráni külügyminiszter szerdán, kínai hivatali partnerével folytatott telefonos megbeszélésén.

Az IRNA iráni állami hírügynökség tájékoztatása szerint

Hoszein Amirabdollahián méltatta Kína Bécsben zajló egyeztetéseken vállalt konstruktív szerepét,

valamint bejelentette, hogy Teherán delegációt küld az afgánközi egyeztetések harmadik, pekingi fordulójára.

Vang Ji kínai külügyminiszter a maga részéről reményét fejezte ki, hogy

a két ország szorosabbra fűzi kapcsolatait, továbbá kijelentette, Peking elkötelezett a bécsi tárgyalások sikere mellett, és támogatja az Iránra kivetett szankciók eltörlését.

Moszkva is megkapta a garanciákat Amerikától

Amirabdollahián kedden Moszkvában tárgyalt, orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval tartott közös sajtótájékoztatóján pedig Lavrov bejelentette, hogy az orosz kormány megkapta az egyeztetéseken Washingtontól kért garanciákat, melyek szerint

az Oroszország elleni szankciók nem árthatnak az orosz-iráni kereskedelmi, befektetési és katonai-műszaki együttműködésnek.

A Mehr félhivatalos iráni hírügynökség ezzel kapcsolatban szerdán idézte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatóját, Rafael Grossit, aki a France24 francia hírtévének adott interjújában azt mondta: az egyeztetések a végső szakaszba juthatnak, amennyiben e garanciák teljesülnek.

A NAÜ bécsi székhelyén tavaly áprilisban kezdődtek meg az iráni atomprogramról szóló 2015-ös hathatalmi megállapodás megmentését célzó tárgyalások. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben abban állapodott meg, hogy Irán nukleáris tevékenységének korlátozása fejében fokozatosan enyhítik, feloldják a Teherán ellen bevezetett büntetőintézkedéseket.

Az Egyesült Államok 2018-ban egyoldalúan kilépett a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat.

Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!