„Bosszúra fognak áhítozni” – A Twitternél belefér, hogy Iránból fenyegetik Donald Trumpot
„Bosszúra fognak áhítozni” – A Twitternél belefér, hogy Iránból fenyegetik Donald Trumpot

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 01. 13.
A Twitter nem hajlandó eltávolítani a Donald Trump volt elnököt és egykori kormánya tagjait fenyegető iráni bejegyzést - jelentette a The Washington Free Beacon című portál. Amerikai republikánus képviselők kettős mérce alkalmazásával vádolják a Twittert. 

Az iráni Forradalmi Gárda a hétvégén ismét arról írt hivatalos mikroblogján, hogy bosszút fognak állni, amiért Trump utasítására 2020. január 3-án amerikai dróncsapással likvidálták Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda elitegységének vezetőjét a bagdadi repülőtérre vezető úton.  

"Az Iráni Iszlám Köztársaság szerint a bagdadi bűntett felelősei elleni bosszú jogában áll minden hívőnek, legyenek csepp a tengerben, vagy homokszemcse a sivatagban, bosszúra fognak áhítozni a bűnözők otthonainak közelében"

- olvasható fárszi nyelven az üzenetben, amelyet a The Washington Free Beacon lefordított. A bejegyzéshez a Forradalmi Gárda mikroblogján a golfozó Trumpról is csatoltak egy képet.

A konzervatív amerikai portál arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani bejegyzés mindössze egyike azon fenyegetéseknek, amelyek az interneten és különféle platformokon megjelentek Trump és volt kormányzata tisztségviselői, köztük egyik külügyminisztere, Mike Pompeo ellen. Az iráni bejegyzések valamennyiüket felelőssé teszik Szulejmáni haláláért. 

Kettős mérce a Twitternél

Republikánus párti képviselők a konzervatív hírportálnak nyilatkozva sérelmezték, hogy a Twitter továbbra is kettős mércével mér, mivel nem mindenkivel és nem egyenlő mértékben tartatja be a felhasználókra vonatkozó irányelveket. 

A konzervatív hírportál hangsúlyozta:

például több konzervatív személyiségnek, köztük Donald Trumpnak is letiltották a fiókját az irányelvek állítólagos megsértése miatt, ugyanakkor vezető iráni tisztségviselők, a Forradalmi Gárda, számos terrorista csoport arra használja a Twittert, hogy uszítson az Egyesült Államok, Izrael, a zsidóság és Washington szövetségesei ellen.  

"A baloldali oligarchák a Twitternél tehát azt megengedik, hogy a Forradalmi Gárda halálosan megfenyegesse Trump elnököt, ugyanakkor őt letiltják, mert békés tüntetésre hív fel?" - nyilatkozta a The Washington Free Beaconnak Greg Steube floridai republikánus képviselő, a kongresszus alsóháza külügyi bizottságának tagja. "Amikor utoljára ellenőriztem, a halálos fenyegetés még erőszakra való felhívásnak számított" - tette hozzá.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Pat Fallon texasi és Jim Banks indianai republikánus képviselő is. Fallon kijelentette, hogy a Twitter nemcsak hogy kizárólag konzervatívokat cenzúráz, de iráni fegyveres erőknek most még azt is megengedi, hogy halálosan megfenyegessenek egy volt amerikai elnököt.

"Ha a Twitter politikája azt írja elő, hogy nem fenyegethetsz erőszakkal egyént vagy emberek egy csoportját, akkor hogyan történhet meg, hogy most megengedi a terrorizmus világszerte legnagyobb állami támogatójának, Iránnak, hogy meggyilkolással fenyegesse meg Donald Trump elnököt?"

- fogalmazott a texasi politikus. Leszögezte azt is, hogy a Twitternek követnie kell a saját irányelveit, és "haladéktalanul el kell távolítania ezt a bejegyzést". 

A Twitter egyelőre nem reagált megkeresésekre az ügyben.

A The Washington Free Beacon ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Jack Dorsey, a Twitter alapítója és volt elnök-vezérigazgatója egy 2018-as interjújában úgy fogalmazott: cégénél a liberális hangok uralkodnak, s ezért "a konzervatívok tartanak attól, hogy megosszák a véleményüket".

(Hetek / MTI)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!