Borzalmas körülmények között dolgoztatott gyerekeket egy építési vállalkozó
Borzalmas körülmények között dolgoztatott gyerekeket egy építési vállalkozó

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 23.
Nehéz sorsukat kihasználva napi 10-12 órában, alacsony bérért végeztettek velük elsősorban építőipari munkát. A gyerekek nem értették, mi a gond a munkakörülményeikkel. 

A Pest megyei rendőrök egy ócsai házból állították elő azt a két férfit, akik tinédzserek dolgoztatásával biztosítottak maguknak nagyobb nyereséget. A rendőrség cikke szerint egy 15 éves tiszavasvári fiú hagyta maga mögött 2022 júliusában ócsai ideiglenes szálláshelyét, majd az ott megéltek (bántalmazás, ellátatlanság) alapján szülei értesítették a rendőrséget.

Nem sokkal korábban, több hasonló korú társával együtt, kelet-magyarországi lakóhelyéről érkezett a Pest megyei településre. A szegény sorsú, sokszor mély szegénységben élő, kiszolgáltatott fiatalok számára csábító ajánlat volt az egyébként az átlagosnál jóval alacsonyabb bér, így önként vállalták az ország másik felébe utazást és munkavégzést.

A hét hat napján 10-12 órát dolgoztatták őket vidéki és fővárosi építkezéseken, a nehéz fizikai munkáért kéthetente kb. 90 ezer forintot kaptak, szállásuk egy korábban háziállatok tartására készült, igénytelen, koszos és összetákolt melléképítményben volt.

Munkaszerződést egyikük sem látott, a kötelezően előírt pihenőidőkről nem hallottak, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk. Egyszerre 10-15 gyermek zsúfolódott össze a szálláshelyen, ahová az 58 éves építési vállalkozó, valamint a brigádvezetőnek kinevezett 23 éves társa utaztatták az ország keleti megyéiből verbuvált 18 - alkalmanként 15 - év alatti gyerekeket.

A Pest megyei felderítők ráálltak a bejelentés tartalmára, majd az összegyűjtött adatok birtokában megszervezték az akciót. A rendőrségi konvoj augusztus 15-én hajnalban fékezett az ócsai ház előtt, majd civil-, és egyenruhások lepték el a telket. Az 58 éves N. Tibort, valamint a 24 éves Sz. Ákost elfogták és előállították, az elszállásolt 13 gyereket gondjaikba vették.

A gyerekek nem értették, mi a gond

A gyerekek nem igazán értették a történteket, hiszen munkavégzésüket, fizetségüket nem kifogásolták. Mostani helyzetükben, ellátásukban nem láttak problémát. 

Az ő meglátásuk szerint letolták a napi 10-12 órát, bért is kaptak, aludni is tudtak valahol - sokuk az otthoninál is komfortosabb körülmények között. 

Ám a jog egyértelmű: kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva, rendszeres haszonszerzés érdekében vették rá őket munkavégzésre. Az építési vállalkozó, valamint társa ugyanis - a gyermekek alkalmazásával - jóval nagyobb haszonkulccsal tudta teljesíteni építési megbízásait. A ház átkutatásakor nevekkel és munkabérekkel teleírt jegyzetfüzeteket, naplókat, feljegyzéseket foglaltak le.

Az őrizetbe vett N. Tibor vallomást nem tett, panaszt a gyanúsítás, az őrizetbe vétel és a lefoglalás ellen is, Sz. Ákos tagadott. Az idősebb gyanúsítottat azóta letartóztatta a bíróság, utóbbi személyi szabadságának korlátozását az ellene emberkereskedelem, lopás és garázdaság elkövetése miatt érvényben lévő öt elfogatóparancs indokolta - jogerősen kiszabott elzárása letöltésére büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

A két férfit emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsították meg. Velük szemben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

(Hetek / Police.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!