Az amerikai evangéliumi hívők 66 százaléka szerint az otthoni istentisztelet helyettesíti a gyülekezetbe járást
A koronavírus-járvány óta jelentősen nőtt arányuk
Az amerikai evangéliumi hívők 66 százaléka szerint az otthoni istentisztelet helyettesíti a gyülekezetbe járást

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 09. 27.
Egy friss felmérés kimutatta, hogy az Egyesült Államokban élő evangéliumi keresztények többsége – a korábbi évektől eltérően – már úgy véli, hogy az egyedül vagy családi körben végzett istentisztelet pótolja a gyülekezetbe járást. A jelenség hátterében a Covid-19 világjárvány miatti bezárások állhatnak.

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

A Lifeway Research által kiadott „State of Theology” c. tanulmány szerint egy idei közvéleménykutatás során az amerikaiak 66 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy

„az egyedül vagy a családdal közösen végzett istentisztelet helyettesíti a rendszeres gyülekezetbe járást”.

Erre korábban még nem volt példa a két évente megismételt felmérés során.

2020-ban és 2018-ban a válaszadók 58 százaléka értett egyet, míg 2016-ban 59 százalék válaszolt igennel. Két évvel korábban, 2014-ben valamivel mintegy 52 százalékuk értett egyet a fenti állítással. A mostani szám jelentős növekedést jelent az elmúlt évekhez képest.

Az elmúlt években végzett felmérések adatai alapján tehát a koronavírus-járvány után jelentős elmozdulás figyelhető meg az amerikai keresztények istentisztelethez való hozzáállásában.

Ez pedig a vírus miatti bezárásokkal és az online istentiszteletekkel állhat összefüggésben.

A felmérést több mint 3000 amerikai részvételével végezték el 2022. január 5-23 között.

A tanulmány egyébként azt is megállapította, hogy az amerikai felnőtt lakosság körében 60 százalék gondolja úgy, hogy a vallásos meggyőződés inkább személyes véleményről, semmint az objektív igazságról szól.

(ChristianToday/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!