A kapcsolatok rendezésére törekednek: erről tárgyalt Putyin Merkellel és Macronnal
Ukrajnáról, a vakcináról és Navalnijról is szó esett a csúcstalálkozón
A kapcsolatok rendezésére törekednek: erről tárgyalt Putyin Merkellel és Macronnal

Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix

2021. 03. 31.
A délkelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséről, a Szputnyik V vakcina uniós bejegyzésének és gyártásának kilátásairól, valamint a Navalnij-ügyről tárgyalt egyebek között kedden videokonferencia keretében kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő.

MOST INGYENESEN ELOLVASHATJA FRISS HETILAP CIKKEINKET. A rendkívüli helyzetre és a húsvét ünnepére tekintettel a Hetek ingyenesen elérhetővé teszi aktuális hetilap tartalmait. Az érintett cikkeink ide kattintva érhetőek el. Áldott ünnepet kívánunk!

A Kreml által kedd éjjel kiadott tájékoztatás szerint az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban a három vezető megerősítette, hogy a 2015-ös minszki megállapodásba foglalt intézkedéscsomag megvalósításának nincs alternatívája.

Putyin hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Kijev maradéktalanul tegyen eleget a korábban a legfelső szinten elért megállapodásokban vállalt kötelezettségeinek, és mindenek előtt kezdjen párbeszédet Donyeckkel és Luhanszkkal, valamint rendezze a Donyec-medence különleges státusának jogi vonatkozásait.

Az orosz elnök tárgyalófeleinek kifejezte súlyos aggodalmát a feszültség kiéleződése miatt a Donyec-medencében, amiért Ukrajnát tette felelőssé. Szavai szerint az ukrán fél gyakorlatilag visszalépett a fegyvernyugvástól.

Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a felek megkülönböztetett figyelmet fordítottak a Covod-19-világjárvány elleni küzdelemben való összefogásra, a betegség terjedésének megakadályozását szolgáló intézkedésekre.

Szó esett egyebek között a Szputnyik V orosz vakcina európai engedélyeztetésének kilátásairól, csakúgy, mint az oltóanyag-szállítás és a közös gyártás lehetőségéről.

A kapcsolatok rendezésére törekednek

Szóba került Oroszország és az Európai Unió viszonya is. Putyin kifejezte készségét a normális és az átpolitizáltságtól mentes együttműködés helyreállítására, amennyiben ez iránt kölcsönös érdeklődés mutatkozik.

A felek méltatták a szíriai tűzszünet betartását és fontosnak nevezték, hogy az országban egységes átmeneti kormány jöjjön létre. Megjegyezték, hogy a helyzet javulásával párhuzamosan élesen vetődik fel a szíriai lakosság humanitárius segélyezésének kérdése.

A partnerek kérésére Putyin tájékoztatást adott Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus ügyének "objektív körülményeiről".

A Kreml a tárgyalásokat gyakorlatiasnak és őszintének nevezte. A felek megállapodtak az együttműködés folytatásáról a megtárgyalt kérdésekben.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!