hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajra lépnek
Rijád és Moszkva manipulációi 2008-at idézik
Olajra lépnek

Fotó: AP / Hasan Jamali

2020. 04. 20.
Nem hagyta érintetlenül az olajpiacot és a két olajóriás, Szaúd-Arábia és Oroszország közötti viszonyt sem az egész világon végigsöprő koronavírus. Az olajpiac összeomlása után kérdéses, hogy melyik fél tud majd győztesen kijönni az elkövetkezendő időszakból.

A koronavírus világgazdaságra gyakorolt hatásai közé tartozik, hogy elképesztő mértékben bezuhantak az egyes olajvállalatok tőzsdei részvényei. Ezzel összefüggésben a Saudi Aramco, Szaúd-Arábia nemzeti kőolaj- és földgázipari társasága csökkentette a 2020-as évre tervezett kiadásait, ezzel is alkalmazkodva a világjárvány nyomán beálló olajpiaci körülményekhez. A Szaúd-Arábia és Oroszország között jelenleg is folyó olajárháború igen komoly fenyegetést jelent az említett nemzeti olajvállalat számára, hiszen az olajtermelő nemzetek épp a kínálat növelésére készülnek a közeljövőben.

Fertőzött olaj

Az árháború a március 9-i héten kezdődött, miután Szaúd-Arábia rávette a jelentősebb olajtermelőket, hogy mindnyájan csökkentsék termelésüket a vírus árakra gyakorolt hatásainak leküzdése céljából, azonban Oroszország – a világ második legnagyobb olajtermelője – ezt visszautasította. Ezzel pedig arra szorította Rijádot, hogy hatalmas árengedményeket tegyen, és emellett, illetve ebből következően fokozza a termelését. Az orosz együttműködés hiánya ellenére viszont az OPEC csoportnak, melynek egyébként Oroszország nem tagja – Szaúd-Arábiával az élen – sikerült megőriznie egységét.

Jelenlegi elképzelései alapján Rijád az egyébként 14 dolláros eladási árat 8 dolláros árszintre fogja csökkenteni. Ez az árkülönbség pedig elképzelhető, hogy az áprilisban hivatalosan is meginduló fokozott olajkitermelés ellenére sem fogja regresszió nélkül hagyni Szaúd-Arábia gazdaságát. Ugyanakkor a gazdasági szakértők hangsúlyozzák, hogy mivel rendszerint az olajárcsökkenés egyúttal az orosz rubel árfolyamának romlását is jelenti, Moszkvának is komoly gazdasági kihívásokkal kell majd szembenéznie. Ez pedig elsősorban az orosz GDP csökkenésében fog megnyilvánulni várhatóan.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!