hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1999. 10. 09. (III/40) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A vallásszabadság nem téma az EU és Varsó között

"Az egyház jelenleg kiváló helyzetben van Lengyelországban – fejtette ki a Heteknek Aleksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnök, aki a héten tárgyalt Budapesten. – Az alkotmány értelmében az egyház és az állam szét van választva. Az egyházak szabadok, és vannak lehetőségeik. Különösen a katolikus egyháznak, amely a legnagyobb Lengyelországban, van meg minden lehetősége arra, hogy kiterjessze tevékenységi körét" – tette hozzá lapunk kérdésére a lengyel államfő. A vallásügyi törvény kilátásba helyezett magyarországi szigorítása miatt az elmúlt héten nyilvánosságra hozott európai uniós kritika Kwasniewski szerint országára nem vonatkozik, mivel a kisebb egyházakra is ugyanazok a törvények és jogok vonatkoznak, nincsenek velük szembeni megszorítások. Az egyház kérdése a nemzetközi és az európai törvényeknek megfelelően meg van oldva, és Lengyelországnak az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásain nem fog szerepelni ez a kérdéskör – fejtette ki Kwasniewski.

Nem fékezett a kamion

Vuk Draskovics szerb ellenzéki vezető szerint ellene kitervelt merényletkísérlet volt a vasárnap délután Belgrádtól nem messze gépkocsiját ért baleset. "Isten kegyelméből én egyedül életben maradtam – nyilatkozta megtört hangon, nem sokkal a baleset után. Azoknak, akik ezt megszervezték, számolniuk kell a következményekkel" – tette hozzá a szerb vezető. Magyarország déli szomszédjának vezetése a jugoszláv belügyekbe való beavatkozással vádolta meg a magyar kormányt az ellenzéki vezetés? szerbiai városok vezetőinek budapesti tanácskozása után.

Biztonságos átjáró vagy csapda

A hét elején a jeruzsálemi Laromm szálló halljában írták alá azt a jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi, hogy a jövő héttől megnyíljon a gázai övezetet és a Jordán folyó nyugati partját összekötő átjáró. Izraeli részről Slomó Ben Ami belbiztonsági miniszter, a Palesztin Hatóság részéről pedig Dzsmil Tarifi, a polgári ügyekkel megbízott miniszter egyezett meg az Erec határállomás és a Hebron-hegy környéki Tarkumije közötti "biztonságos átjáró" létesítéséről, amelyre még Jichák Rabin tett ígéretet az 1993-ban aláírt "elvi nyilatkozatban". A megnyitásra azonban egészen mostanáig várni kellett.

Hanyagul kezelt csúcstechnológia

Emberi mulasztás okozta a japán Tokaimura városka urániumfeldolgozó üzemében történt atombalesetet – állapította meg a szakértői vizsgálat. Bár a szerencsétlenség korántsem volt annyira súlyos, mint a jó néhány évvel ezelőtti csernobili katasztrófa, az eset magára vonta a nemzetközi közvélemény figyelmét, a tudósokat és politikusokat pedig saját országaik felkészültségének újbóli áttekintésére ösztönözte. A baleset oka ugyanis az volt, hogy az üzem dolgozói szabálytalan előírások alapján kezelték a veszélyes nyersanyagot.

Gazdátlanul csengő telefonok

Az összeroncsolódott vasúti kocsik közül időről időre mobiltelefonok csörgése hallatszott: a készülékeken a kétségbeesett hozzátartozók próbáltak hírt kapni az utasokról. A tulajdonosok nem válaszoltak. A szerencsésebbek ugyanis ekkorra már kórházban voltak... A világ és Nagy-Britannia közvéleményét egyaránt megrendítette a London nyugati részén lévő Paddington pályaudvar közelében kedden reggel bekövetkezett vasúti szerencsétlenség, melynek során két személyszállító vonat ütközött össze.

Száz év után újra aktív vulkán

Katonák vizsgálódnak az equadori Guagua Pichincha vulkán füstölgő kráterének közelében.       Fotó: MTI

Belföld

Szabad humorista azt mond, amit szabad

Az elmúlt napok egyik legellentmondásosabb média-szenzációja az RTL Klub Heti Hetes cím? műsora körül pattant ki. A Népszabadság és a Népszava is úgy értesült, hogy a péntek esténként látható humorműsor, amelyben a kormány is rendre terítékre kerül, kormánykörökben visszatetszést keltett. A két napilap arról tudósított, hogy a harmadik adást követően Schmidt Mária, a kormányfő tanácsadója beszélgetést kezdeményezett az RTL Klub vezetőivel, ahol is visszafogottságra intette a kereskedelmi csatorna képviselőit. Hogy pedig tényleg komolyan vegyék a megkeresést, a tanácsadónő – aki egyben az RTL Klub négyfős politikai tanácsadó testületének tagja – kilátásba helyezte a tévéadó Legfelsőbb Bíróság által is kifogásolt koncessziós szerződésének felülvizsgálatát. Szabó Stein Imre, az RTL Klub kommunikációs igazgatója cáfolta a híreszteléseket.

Kié lesz a jövő nemzedék

"Ne civakodjunk afölött, hogy mik voltunk: egyesüljünk arra, aminek lennünk kell" – e Kossuth Lajos-idézet szellemében jött létre a Fiatal Baloldal (Fib) elnevezés? szervezet. A Fib gyakorlatilag a néhai Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) nev? ifjúsági szervezet megújított formája. "Új évezred, újrafogalmaztuk az alaptételeket. Úgy látjuk, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a politikai baloldalon az együttműködésre, ezért megkerestük a lehetséges partnerszervezeteket, és együttműködési nyilatkozatot írtunk alá az erre hajlandó szervezetekkel" – nyilatkozta lapunknak Újhelyi István, a Fib alelnöke.

A kormányfő koronapárti

"Azt szeretném, ha az állam fogaskerekei kevésbé akadoznának, és a kormányzati szándékok, valamint az igazságszolgáltatási tevékenységek öszszekapcsolódnának, nem egymás ellen hatnának, hanem egymást segítenék" – jelentette ki Orbán Viktor a kormányülést követően. A kormányfő annak kapcsán mondta ezt, hogy a múlt hét végén erőszakos bűncselekményeket követtek el olyan elítéltek, akiket néhány napra kiengedtek börtönükből. Orbán Viktor hangsúlyozta: az említett esetekben a büntetés-végrehajtási intézet vezetői nemet mondtak az átmeneti szabadlábra helyezésre, a bűnözőket ennek ellenére bírói ítélettel kiengedték a börtönből. Orbán Viktor reményét fejezte ki, hogy a parlament mihamarabb elfogadja az enyhébb végrehajtás szabályai alkalmazásának szigorítására vonatkozó előterjesztést. "A millenniumi év kezdő eseménye az lesz, hogy megfelelő körülmények között, ünnepi menetben a koronát a Nemzeti Múzeumból átvisszük a parlament épületébe, ahol a megfelelő elhelyezéséről gondoskodni fogunk" – mondta Orbán Viktor. A kormány álláspontja szerint a Szent Korona nem múzeumi tárgy, hozzátartozik Magyarország jövőjéhez is. "Múzeumban a holt tárgyakat őrizzük, ezért nem helyes, ha a koronát múzeumban tartjuk" – fűzte hozzá a kormányfő. (MTI)

Ünneplő szocialisták

"Egészséges lelk? és érzelemvilágú emberek vagyunk, akiknek nincs szüksége ellenségre, akit gyűlölni kell, nem célunk a politikai vetélytársaink agyagba döngölése. Gondolkodásunk nem a mi vagy ők ellentétpárjára, hanem a mi és az ők kapcsolatrendszerére épül, célunk tehát nem a nemzeti széthúzás, hanem a nemzeti összefogás" – mondta ünnepi beszédében Kovács László, az MSZP elnöke pártja tizedik születésnapján tartott konferencián. Kovács helyes döntésnek nevezte az MSZP egykori megalapítását, mert szerinte az elmúlt tíz évben a párt ellensúlyt jelentett minden antidemokratikus és szélsőséges erővel szemben.

Ellehetetlenülhet az Országgyűlési Biztosok Hivatala

A jövő évi költségvetés tervezetének elfogadása esetén az Országgyűlési Biztosok Hivatalának munkája akár el is lehetetlenülhet – tájékoztatta Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön az MTI-t, miután megbeszéléseket folytatott Gönczöl Katalinnal, az állampolgári jogok országgyűlési biztosával. Szili Katalin szólt arról, hogy a tervezet szerint nominálisan csökkenne a hivatalnak jutó támogatás, ezen kívül létszámleépítéssel is számolni kell, a fizetések pedig 8,3 százalékkal emelkednének. Rendkívül alacsony a dologi kiadásokra előirányzott összeg, ami sok problémát okozhat – mondta az Országgyűlés alelnöke. A biztosok előre jelezték – tette hozzá –, hogy várhatóan kevesebb lesz a befejezett ügy, és a jelenleginél is nagyobb lehet a fluktuáció. (MTI)

Volt, nincs Virág

"Elnézést kérünk, határozatlan ideig zárva tartunk" – áll a felirat azon a szegedi épületen, ahol hetvenhét éven keresztül egy nagy múltú, országos hír? cukrászda állt. Aki hétfőn arra sétált, láthatta, hogy a Virág Cukrászda zárva van, mi több, teljesen üres: sem szék, sem asztal, sem a muzeális értékű, herendi porcelánból készült kávéfőző gép nem volt a helyén.

Molnár kontra Szent Pál

A jogi előkészítés stádiumában van a Szent Pál Akadémia akkreditálásának törvényességi felülvizsgálatát kezdeményező beadvány – tudta meg lapunk Molnár Róbert kisgazda képviselőtől, az ötlet atyjától. A politikus ezen indítványával a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) tisztességét kérdőjelezi meg – mondta a Heteknek Horváth András, a MAB egyházi és teológiai szakbizottságának tagja. Mivel az Akkreditációs Bizottság tudósokból álló, független, választott testület, döntéseit senki nem bírálhatja felül – tájékoztatta lapunkat Róna-Tas András, a MAB elnöke.

Keresik az évezred emberét

Ki lesz az évezred magyarja? – keresi a választ az a közvélemény-kutatással is felérő játék, amelyet az RTL Klub, a Népszava és a Matáv Origo közösen szervezett. A hamarosan beköszöntő ezredforduló alkalmából a projekt az olvasók szavazatai alapján arra kíváncsi, hogy kétezer jelölt közül a közvélemény kit tart ma a legbefolyásosabb történelmi, illetve ma is élő kortárs magyar személyiségnek.

Megtámadott pszichiáterek

"Pszichológiai kényszerbeszállítás – önnel is megtörténhet?" címmel tartott sajtótájékoztatót Budapesten a szcientológusok által alapított Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezés? szervezet. Mint azt szóróanyagukban közzétették, az amerikai alapítású CCHR (Citizens Commission on Human Rights) célja, hogy "kivizsgálja és feltárja a pszichiáterek által elkövetett visszaéléseket, és így megvédje az egyéneket és azok emberi jogait ezektől a visszaélésektől." Példának okaért a rendezvényen bemutatták Gy. Zoltánt, aki elmondta: depresszióját az orvosok a Xanax nev? gyógyszerrel kezelték, amely olyan erős gyógyszerfüggést hozott létre nála, hogy csak hosszú évek után tudott tőle megszabadulni. Végh Péter, az alapítvány magyarországi elnöke szerint ez csak egyetlen kiragadott eset a sok hasonló példa közül. Ezért az alapítvány ellenez minden olyan kezelést, amely a gyógyszeres terápia kizárólagosságára épít. Az elnök véleménye szerint a gyógyszeres kezelés haszonélvezői elsősorban a gyógyszergyárak, és a gyógyszerfüggőségből is ők húznak hasznot. A gyógyszergyáraknak természetesen van gazdasági érdeke a gyógyszerek forgalmazásában – fejtette ki lapunknak Veér András, az Országos Pszichológiai és Neurológiai Intézet főigazgatója –, ez az érdek azonban a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy minél tökéletesebb gyógyszereket fejlesszenek ki. A Xanax manapság a legmodernebb szorongáscsökkentő gyógyszer, a világon mindenütt használják. Függőséget pedig még a kávé is okozhat, ha az ember vakon hisz benne – mondta a főigazgató. Ő úgy látja, hogy a fent említett alapítvány elsősorban nem az emberi jogokért harcol, hanem a pszichiátria szakembereit támadja, és az orvost úgy állítja be, mint a betegek "elnyomóit". Szerinte a CCHR magyarországi szervezete a betegeket csupán eszközként használja fel céljai elérése érdekében, azaz hogy az emberek ne orvosi kezelésnek vessék alá magukat, hanem helyette a Church of Scientology (Szcientológia Egyház) speciális tanfolyamait látogassák.

HÁTTÉR

FELJEGYZÉS az Állami Egyházügyi Hivatal ÁEH irattárának Hit Gyülekezetével kapcsolatos iratcsomójáról

Lapunk múlt heti számában írtunk a Hit Gyülekezete húszéves történelmének első tíz évéről, amely 1979 és 1989 közé esett. A cikkünkben írottakat kiegészítendő juttatott el lapunkhoz Fazekas Csaba történész egy dokumentumokról készített feljegyzést, amelyből az alábbiakban részleteket közlünk.

EU-állásfoglalás a vallásszabadságról

Részlet az október elején az EBESZ bécsi konferenciáján nyilvánosságra hozott dokumentumból

Asszonyok a csúcson

Az amerikai Fortune neves gazdasági magazin a héten megjelentetett egy toplistát az amerikai gazdasági életben legnagyobb sikereket elért nőkről. Húsz évvel ezelőtt egy ilyen lista összeállítása teljesen értelmetlen lett volna, azonban mára komoly meglepetéseket okozott, hiszen kiderült, hogy a kőkemény üzleti életben a nők egyre nagyobb szerepet játszanak. A tavalyi listához képest 17 új név került fel, és főleg a high-tech vállalatoknál nőtt a női vezetők száma. Igaz, hogy ez a megállapítás egyelőre főként az Egyesült Államokra vonatkozik, de az eddigi tapasztalatok szerint az amerikai minta gyorsan terjed az egész világon.

Olvad a német oldal

Változatlanul távol állnak egymástól a német konszernek és az egykori kényszermunkások jogi képviselőinek elképzelései a fizetendő kártérítés összegével kapcsolatban. A kényszer- és rabszolgamunkára fogott egykori munkások jogi képviselőjeként eljáró amerikai ügyvédek kilátásba helyezték, hogy megszakítják a tárgyalásokat, ha az érintett német nagyvállalatok nem hajlandóak valós kárpótlási összegeket fizetni.

Szép gondok

Bill Clinton a minap újságírók előtt egy táblára is felírta a 12 számjegy? költségvetési többletet, hogy jobban érzékeltesse, mekkora summa az, amit a szeptember végén lezárt 1999-es amerikai pénzügyi év során sikerült megtakarítania a kormányzatnak. Az azonban, hogy mire költsék az összeget, már komoly politikai vita tárgya a demokrata elnök és a republikánusok uralta törvényhozás között.

Elmaradt kamatemelések

Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED keddi ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatlábat, bár továbbra sem zárja ki még az idén a további kamatemelést a makrogazdasági adatok alakulásának függvényében. A részvénypiac a héten ledolgozta előző heti esésének nagy részét, a legfontosabb indexek 3,5–4,5 százalékkal emelkedtek. Hasonlóan alakultak a tendenciák a nyugat-európai tőzsdéken is, miután sem a brit, sem az Európai Központi Bank (ECB) nem változtatott a kamatokon.

A britek menekülnek Oroszországból

A Brit Külügyminisztérium Moszkvába kiküldött diplomatáit arra bátorítja, hogy az újév idején vegyék ki szabadságukat, és utazzanak el Oroszországból, mivel a kutatások is igazolják, hogy a nem megfelelő felkészülés miatt a Y2K nev? "millennium vírus" az országban igen komoly fennakadásokat okozhat – tájékoztat a Financial Times cím? neves nemzetközi gazdasági lap.

Jövőre 4,5 százalékos GDP-növekedés

A magyar gazdaság jó állapotban van, s enyhül a folyó fizetési mérlegre nehezedő nyomás – hangoztatta Járai Zsigmond a Financial Times cím? lapnak adott interjúban. Kifejtette: a folyó fizetési mérleg hiánya az idén elérheti a GDP 5 százalékát, az infláció pedig 10 százalék körül lesz. Az idén 4 százalék körüli GDP-növekedés várható, jövőre azonban a kormány 4,5 százalékos növekedéssel, a GDP 2,5 százalékára mérséklődő folyó fizetési mérleghiánnyal és 7 százalék alatti inflációval számol. Ez egybeesik a japán Nomura értékelőház véleményével, amely hasonlóan látja a magyar gazdaság kilátásait. A Londonban székelő intézet szerint az idén legalább 4 százalékkal nő a bruttó hazai termék, sőt ha az importot sikerül kordában tartani, akkor ennél is több lehet a növekedés, jövőre pedig akár 4,5-4,7 százalékkal is bővülhet a gazdaság. Hasonlóak a pénzügyi kormányzat tervei is, melyek szerint a GDP 2000-ben 4,5 százalékkal fog emelkedni. Járai leszögezte, hogy "a jövő évi költségvetés se nem megszorító, se nem elengedő". Ennek alátámasztására elmondta: az elsődleges kiadások reálértékben 2,6 százalékkal, a hatósági árak pedig maximum 6 százalékkal emelkednek jövőre. A kötelező biztosítás átlagosan 5,3 százalékkal drágul, de a személygépkocsiknál az emelkedés 3,8 százalék lesz a különböző kedvezményes díjszabások miatt. A gyógyszer, az energia, a közlekedés, a távközlés árai pedig maximum 6 százalékkal nőhetnek a kormány elképzelései szerint. A pénzügyminiszter elmondta: a Matávval előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy a lakossági vezetékes távközlés díja maximum 6 százalékkal emelkedjen jövőre. Ugyanekkora maximális emelést szeretne elérni a tárca a közlekedési cégeknél, a BKV-nál és a MÁV-nál is. Az ez évi kilátásokról szólva a pénzügyminiszter elmondta: az államháztartás hiánya szeptemberben elérte az egész évre tervezett szintet, azonban az év hátralévő részében a hiány további növekedése nem várható. A folyó fizetési mérleg ez évi deficitje a kormány eredeti prognózisa szerint a 2,2-2,8 milliárd dollár lesz. A gazdaságkutató intézetek számításai ennél magasabb hiányt prognosztizálnak: 2,6-2,9 milliárd dollár hiánnyal számolnak. Az augusztus havi kedvező folyó fizetési mérleg hiányát pozitívumnak, de csupán szezonális okoknak köszönhető, időleges javulásnak tartják. A kutatók szerint a hiány mindenképpen finanszírozható a vártnál jóval magasabb tőkebeáramlás révén. A nyár folyamán javult a külkereskedelmi egyensúly, de az éves folyamatok kimenetelét bizonytalanná teszi a tőkekivitel mértéke, amely nem várható, hogy kevesebb lesz a tavalyi mennyiségnél. Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője szerint ez év mutatószámai szebb képet festenek a gazdaság helyzetéről, mint a valóság. Az idei adatok nem fogják teljes mértékben tükrözni a gazdaságra jellemző trendeket. Az államháztartás bevételi oldalát szépítik az olyan egyszeri alkalommal befolyt pénzek, mint a távközlési tender koncessziós díja, valamint az a könyvelési trükk, amely a társadalombiztosítás idei évét gyakorlatilag 11 hónaposra faragja le úgy, hogy a decemberi kifizetések már a januári, tehát a jövő évi költségvetést terhelik. Májusi előrejelzésében a GKI Rt. úgy fogalmazott, "a magyar gazdaság – a korábbinál lényegesen rosszabb világgazdasági környezetben – lecsúszóban van az egyensúlyi növekedés pályájáról", ezért a nemzetközi pénzvilág megnyugtatása végett deklarált megszorítást sürgetett a kormány részéről. Ma úgy véli a GKI – fejtette ki Karsai –, hogy a korrekció, ha nem is nyíltan, de részlegesen megtörtént. Többek között a központi költségvetés szorította meg a nadrágszíjat a beruházások terén, bár a kutató szerint ez nem a legjobb választás volt a takarékoskodásra, hiszen a beruházások elmaradásának olyan kihatásai vannak, amelyek lassítják a jövőbeli növekedést.

KÁVÉSZÜNET

Rangos seregszemle

A Budapesti Vásárközpont területén 1988 óta minden ősszel megrendezésre kerül az Automobil kiállítás. Páros években az autós háttéripar, páratlan években maguk a gépjárművek kapnak főszerepet. Az 1997-es autószalonra 194 ezer látogató volt kíváncsi, idén ez a szám jóval meghaladhatta a 200 ezret, figyelembe véve az eddig rekordmennyiségben eladott személygépkocsik számát. A statisztikát javítandó, a hatnapos nyitva tartás ideje alatt szinte minden kiállító autós cég 3-12 százalékkal csökkentett árakon kínálta portékáját, érdemes volt tehát az autóvásárlást erre az időszakra tervezni. A 22 autóimportőr 30 autómárka különböző típusait vonultatta fel, ezek közül most csak az új modelleket említem meg.

Vádolják Schumachert

Michael Schumacher keddi sajtótájékoztatóján élesen bírálta az olasz lapokat, amelyek szerint a német Forma-1-es pilóta cserbenhagyta a Ferrarit. A harmincéves, kétszeres világbajnok versenyző július 11-i silverstone-i kettős lábtörése után komolyan készült a visszatérésre, de vasárnap bejelentette, hogy az idén már nem áll rajthoz egyetlen nagydíjon sem.

Bikáztak a spanyol futballisták

Bikaviadalra mentek az Izrael elleni vasárnapi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre készülő spanyol válogatott tagjai. Több labdarúgó torreádorként is kipróbálta magát, amit óriási felháborodással fogadtak a klubok. A dpa szerint Raul, a Real Madrid sztárjátékosa bizonyult a legügyesebbnek az arénában. "Óriási felelőtlenség volt a labdarúgókat bikaviadalra vinni – bosszankodott Lorenzo Sanz, a Real Madrid elnöke. – Fontos mérkőzések várnak a csapatunkra, mindenképpen magyarázatot fogok kérni a szövetség illetékeseitől, hogy ilyesmi hogyan fordulhatott elő. Kész szerencse, hogy senki sem sérült meg." Jose Antonio Camacho szövetségi kapitány úgy véli, nem történt semmi rendkívüli: "Már csoportgyőztesként, tét nélküli találkozó vár ránk a hétvégén – nyilatkozta. – A fiúk fáradtak voltak, ezért úgy gondoltam, hogy edzés helyett nem árt egy kis kikapcsolódás. Mindannyian remekül éreztük magunkat." A Spanyol Labdarúgó Szövetség főtitkára, Gerardo Gonzalez elismerte, hogy a felkészülésnek ez a módja nem a legszerencsésebb. "Elképzelhető, hogy hibáztunk, de azért nem történt semmi tragédia" – hangsúlyozta Gonzalez. "Nem számítottunk ekkora felháborodásra, azt az állítást pedig határozottan visszautasítom, hogy a szövetségen belül fejetlenség lenne." (MTI)

Hullámvölgyben a Vörös Ördögök

Idei második vereségét szenvedte el a Manchester United. A vörösök a Stamforde Bridge-en kiütéses, 5–0-ás vereséget szenvedtek el a Chelsea csapatától. Vereségével a MU a második helyre esett vissza a Premier Liga táblázatában, s a tabella élére a Leeds United került. A Manchester hullámvölgyben van, hiszen az utolsó három bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot tudott szerezni. Nem járt jobban az Arsenal csapata sem. Az Ágyúsok Londonban 2–1-es vereséget szenvedtek el a West Ham Unitedtől. Így tehát már nincs veretlen csapat az angol pontvadászatban. "Csak egy módon, a 2002-es világbajnokság megnyerésével menthetem meg a munkámat" – nyilatkozta a belga Het Laatste Niuews cím? napilapnak Kevin Keegan, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Glenn Hoddle menesztése után először ideiglenesen, majd néhány kedvező eredményt követően három évre kinevezett szakember szerint hihetetlenül nehéz az angol nemzeti tizenegy irányítása, elsősorban a rendkívül magas elvárások miatt. Keegan azt viszont tagadta, hogy az Eb-selejtezőbeli sikertelenségek miatt rövidesen távozna a válogatott éléről. "Lehet, hogy hibázok, ha Anglia nem jut ki az Eb-re. Ez azonban nem jelenti azt, hogy én lennék a felelős. Hároméves szerződésem van, így megfelelő idővel rendelkezem arra, hogy felkészítsem a csapatot a következő világbajnokságra" – fogalmazott a szakvezető. Anglia sorsa a szombati Svédország–Lengyelország mérkőzéstől függ. Csak a hazai győzelem adhat esélyt arra, hogy a szigetországiak a csoportmásodikok pótselejtezőjén kiharcolják a jövő évi Eb-szereplés jogát.

A ZTE elgázolta a listavezetőt

A megszokottnál valamivel magasabb színvonalon zajlott le a labdarúgó PNB nyolcadik fordulója. Elvesztette veretlenségét, de megőrizte listavezető pozícióját a Gázszer FC csapata, míg a bajnoki dobogóra esélyes Dunaferr SE 9–0-ra győzte le a fejetlen Szeged LC csapatát.

Rács mögött Pelé fia és az Állat

Gondatlanságból elkövetett emberölésért elsőfokon hat év börtönre ítélték Edinhót, az egykori brazil labdarúgó-világsztár, Pelé fiát. A brazil televízióban is közvetített ítélethirdetés alapján Edinhónak csak az éjszakákat kell börtönben töltenie. Edinho fellebbezett, és a brazil törvények értelmében a másodfokú ítéletig szabadlábon lehet. A 29 éves Edinho – aki 1996-os sérüléséig profi labdarúgó volt – egy barátjával 1992-ben Santos városának utcáin "autóversenyzett", s ennek során halálra gázolt egy motorkerékpárost. Hasonló sorsra jutott a brazil válogatott Edmundo is, akit a rendőrség négy és fél év börtönbüntetésre ítélt. Edinhóhoz hasonlóan csak az éjszakákat kellett volna rács mögött töltenie az Állat becenévre hallgató játékosnak, ám Edmundo inkább meglépett, így a rendőrség körözést adott ki ellene. Az Edmundo által okozott balesetben három ember vesztette életét 1995-ben. (MTI-Hetek)

Michael Johnson visszavonul

Michael Johnson amerikai atléta 2001-ben, az ausztráliai Brisbane-ben sorra kerülő Jóakarat Játékok (augusztus 29.–szeptember 9.) után szeretné befejezni pályafutását.

Villámgolf Az utolsó lyuk

A békésnek tűnő golfnak is megvan a veszélye: villám csapott agyon golfozás közben egy svéd asszonyt. Az ötvenéves nő férjével és több ismerősükkel együtt golfozott a Svédország nyugati partján fekvő Kodéban, amikor – a 18., egyben utolsó lyuk előtt – hirtelen villámlásokkal kísért heves vihar támadt. A mérkőzést már mindenképpen végig akarták játszani, ami az asszony életébe került. (MTI)

Királyok vagyunk

Magyarország nyerte a Sydneyben megrendezett Vízilabda Világkupát, miután a döntőben 5–3-ra legyőzte a rivális olaszokat. (Németh)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!