hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ünneplő szocialisták

1999. 10. 09.
"Egészséges lelk? és érzelemvilágú emberek vagyunk, akiknek nincs szüksége ellenségre, akit gyűlölni kell, nem célunk a politikai vetélytársaink agyagba döngölése. Gondolkodásunk nem a mi vagy ők ellentétpárjára, hanem a mi és az ők kapcsolatrendszerére épül, célunk tehát nem a nemzeti széthúzás, hanem a nemzeti összefogás" – mondta ünnepi beszédében Kovács László, az MSZP elnöke pártja tizedik születésnapján tartott konferencián. Kovács helyes döntésnek nevezte az MSZP egykori megalapítását, mert szerinte az elmúlt tíz évben a párt ellensúlyt jelentett minden antidemokratikus és szélsőséges erővel szemben.



A párt korábbi elnökei és jelenlegi vezetője felvágják az ünnepi tortát. "Tinédzser"
kor    Fotó: V. Sz.

Horn Gyula – aki 1990 és 1998 között vezette a pártot, és aki az előző
ciklusban az ország miniszterelnöke volt – előadásában kifejtette: az MSZMP-ből a
tagság alig 4-5 százaléka lépett át az MSZP-be, ám ennél lényegesen többen
csatlakoztak az MDF-hez, az FKgP-hez és más pártokhoz, még a MIÉP-hez is. Kiemelte:
az MSZP megalapítói voltak a rendszerváltás szorgalmazói. "A rendszerváltás nem
1989. június 16-ával (Nagy Imre temetése, ahol Orbán Viktor emlékezetes beszédet
mondott – a szerk.) kezdődött, ahogy ezt a mai urak állítják, hanem jóval előbb."


Nyers Rezső, az MSZP első elnöke pártjának a rendszerváltásban betöltött szerepét
ecsetelte, és kijelentette: azért választották a szociáldemokrácia útját, mert ez
szolgálja a nép érdekeit. Már 1989-ben nyilvánvalóvá vált, hogy a reformpolitika
rendszerváltáshoz vezet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!