hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabad humorista azt mond, amit szabad
Az a borzasztó, hogy ebben az országban mindenki sértődékeny

1999. 10. 09.
Az elmúlt napok egyik legellentmondásosabb média-szenzációja az RTL Klub Heti Hetes cím? műsora körül pattant ki. A Népszabadság és a Népszava is úgy értesült, hogy a péntek esténként látható humorműsor, amelyben a kormány is rendre terítékre kerül, kormánykörökben visszatetszést keltett. A két napilap arról tudósított, hogy a harmadik adást követően Schmidt Mária, a kormányfő tanácsadója beszélgetést kezdeményezett az RTL Klub vezetőivel, ahol is visszafogottságra intette a kereskedelmi csatorna képviselőit. Hogy pedig tényleg komolyan vegyék a megkeresést, a tanácsadónő – aki egyben az RTL Klub négyfős politikai tanácsadó testületének tagja – kilátásba helyezte a tévéadó Legfelsőbb Bíróság által is kifogásolt koncessziós szerződésének felülvizsgálatát. Szabó Stein Imre, az RTL Klub kommunikációs igazgatója cáfolta a híreszteléseket.

A neves és népszerű humoristákat, színészeket felvonultató humorműsor eddig péntek
esténként, főműsoridőben volt látható az RTL Klubon. Témáit a hét aktuális
politikai, közéleti eseményeiből és nagyvilági pletykáiból válogatta össze,
amelyekre aztán az adás során a meghívottak a tőlük telhető legpoénosabb módon
igyekeztek reagálni. Így történhetett, hogy a beszélgetések során váltakozó sűrűséggel
Orbán Viktor neve is felbukkant. Az első adásban egész pontosan huszonhat alkalommal,
a negyedikben azonban már csak mintegy nyolc esetben volt vicc tárgya a miniszterelnök.


A visszaesést sokan annak a beszélgetésnek tulajdonítják, amelyre Schmidt Mária
invitálta a tévécsatorna vezetőit. A találkozó előzményeként egyébként – írja
a Népszabadság –, a műsor második adása után, a médiahatóság Fidesz által
delegált tagja nem hivatalos úton bekérette a sugárzott adás felvételét tartalmazó
kazettát. Szabó Stein Imre mindkét fent említett napilap hasábján határozottan cáfolta
a híreket, és úgy nyilatkozott, hogy semmiféle "titkos találkozóra" nem volt
hivatalos, sőt arra sem kérte őket a kormány részéről senki, hogy cenzúrázzák a
műsort. Ónódi György, a Heti Hetes főszerkesztője is valótlannak titulálta a híreszteléseket.

Borókai Gábor kormányszóvivő, a médiával való kapcsolattartásért felelős államtitkár
pedig úgy nyilatkozott: sem a kormánynak, sem a Miniszterelnöki Hivatalnak nem célja a
Heti Hetes tartalmának befolyásolása. A szóvivő egyébként nem tudja, találkozott-e
Schmidt Mária az RTL Klub vezetőivel. Schmidt Mária csütörtökön az MTI-nek azonban
úgy nyilatkozott: "Ha az RTL Klub tanácsadó testületének egy tagja az RTL ügyeiről
az RTL munkatársaival beszélget, az a cég magánügye." Ennek értelmében a tanácsadónő
nem válaszolt az MTI-nek arra a kérdésére sem, hogy megbeszélésük helyszíne a
Miniszterelnöki Hivatal volt-e.

Az egyik belső munkatárs szerint a "befenyítés" már a következő műsorfelvétel
alkalmával érezhető volt a stúdióban. Egy biztos: az állítólagos egyeztetés óta
harmadára esett vissza a kormányfőt érintő poénok, felére a kormánykoalíciót
fricskázó megjegyzések száma, és a bulvárhírek mennyisége is észrevehetően
megemelkedett a politikai vetület? témák rovására. A Heti Hetes időközben péntek
estéről szombat este tíz utánra került át a műsorbeosztásban, ami mögött sokan
az RTL Klubra nehezedő nyomás érvényesülését látják. Szabó Stein Imre azonban az
új őszi műsorrend bevezetésére hivatkozik, amelynek – mint mondta – nemcsak a
Heti Hetes esik áldozatul.

Schmidt Mária az MTI kérdésére úgy vallott megbízatásáról: "Nekem az a
feladatom, hogy tanácsokat adjak. Többek között azt is felvetettem, hogy nem tartom
kiegyensúlyozottnak a Heti Hetes cím? műsort." Árpa Attila, a Heti Hetes producere
egy lapinterjúban elmondta, hogy a második műsor után ő figyelmeztette Ónódit: ügyeljen
a politikai egyensúlyra, és ne csak Orbán Viktorra "szálljanak rá".

A műsor négy frontembere (Farkasházy, Verebes, Bajor, Csiszár) érdekes módon
senkinek sem nyilatkozik az ügyről. Lapunk megkeresésekor Csiszár Jenő műsorvezető
csak annyit mondott: "Erről csak az RTL Klub vezetősége beszélhet, az a baj."
Boncz Géza humorista a Heteknek úgy nyilatkozott: "Régen történt ilyen az országban.
Örülök neki, hogy legalább a Heti Hetes cím? műsoron keresztül figyelemmel kíséri
a kormány, mi is történik az országban." Nagy Bandó András pedig úgy vélekedett:
"A rendszerváltás óta az öncenzúra szerepe megnőtt a nyilvánosság előtt való
szereplésben, és így a nyilvánosság előtti humorban is." Úgy véli, Magyarországon
mindenki hajlamos a sértődésre. Mint azt a Heteknek elmondta: "A Heti Hetessel az a
baj, hogy amikor a résztvevők leülnek, még nem is tudják, mit fognak mondani. A rögtönzésben
pedig mindig is benne rejlettek a hibalehetőségek". A népszerű humorista sajnálja,
hogy Farkasházy nem vette észre már a harmadik adás után, hogy Csiszár Jenő a műsorvezetésre
– szerinte – "alkalmatlan". Nagy Bandó álláspontja szerint egyébként a műsorba
ne avatkozzon bele senki, hagyni kell, hogy a nézők a "gombjukkal szavazzanak".

Siposhegyi Péter írónak – aki maga is több kabaré szerzője – magával a műsorral
is gondjai voltak, mert az szerinte inkább szellemeskedő volt, semmint szellemes. "De
amint a hatalom belép a nyilvánosságba – mint mondta –, akkor mindig a nyilvánosság
oldalára áll, ezért elítéli a letiltás-kezdeményezést." Ihos József parodista
bevallása szerint "egyszer sem látta a műsort, de csak jó lehet, ha ennyi vád éri.
Valószín? – tette hozzá – nem az egykori Csiszár-rádióműsor: az apukám világa
volt benne, hanem az, ami a politikában szokás: az anyukámozás."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!