A kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok, a 200 és a 400 méteres síkfutás
világcsúcstartója (19,32 és 43,18 másodperc), olimpiai címvédője jelenleg arra készül,
hogy 2000-ben Sydneyben megismételje atlantai győzelmeit.
"A Jóakarat Játékokon kezdődött a nemzetközi pályafutásom, logikus, hogy itt is
szeretnék búcsúzni" – mondta Johnson. Két év múlva, augusztus 3. és 13. között
Edmontonban lesz a világbajnokság, ahol szintén aranyérmekre esélyes a 32 éves
sportoló.
"Óriási lenne, ha a vb-n megint nyernék három aranyat. Tizenkét elsőséggel talán
örökre én lehetnék a világbajnokságok legeredményesebb atlétája" – hangsúlyozta
a sportoló. A pillanatnyi örökranglistán is Johnson áll az élen, megelőzve a nyolc
vb-elsőséggel rendelkező, szintén amerikai Carl Lewist. (MTI)
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »