hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 08. 01. (VII/31) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A vudu mérgezi Európát

Egy megcsonkított és a Temzébe dobott gyermekholttest nyomán indult nyomozás hátborzongató megállapítása, hogy Nagy-Britanniában, de Európa-szerte is számos olyan rituális gyilkosság történik, melynek főként Afrikából elhurcolt gyermekek esnek áldozatul. A dpa német hírügynökség szerint Európában "már kétszámjegy?" az ilyen esetek száma: mind többen szeretnének ezen a megdöbbentő módon szert tenni természetfölötti erőre, sikerekre. 

Katonai kintlevőségek

Egyre nagyobb súly nehezedik az amerikai szárazföldi erőkre, mivel a Bush kormány folyamatosan szélesíti feladatkörüket szerte a világon. Mind a kongresszusban, mind a Pentagonban vita tárgyát képezi, vajon a terhek növekedésével szükség lenne-e a létszám növelésére? Donald H. Rumsfeld védelmi miniszter és magas rangú tanácsadói az elmúlt hétvégén éppen azt latolgatták, hogyan tudnának elegendő katonát küldeni a hosszúnak ígérkező iraki megszilárdítási folyamat végrehajtására, miközben eleget kell tenniük más nemzetközi kötelezettségeknek – miközben belföldön és a határokon kívül egyaránt védelmet kell nyújtaniuk a terrorizmus ellen.

Szaddám az utolsó kört futja

Szorul a hurok a volt iraki diktátor körül: ahogy a Szaddám-rezsim egyre több kulcsfigurája kerül a szövetséges erők kezére, az iraki nép is egyre bátrabbnak és közlékenyebbnek bizonyul. Szaddám két fiának múlt heti kézre kerítése óta például az amerikai haderők vezetői egész sor új információt és tippet kaptak a trónfosztott diktátor hollétére vonatkozóan. Miközben Szaddám most már mintegy kettő-négy óránként kénytelen megváltoztatni tartózkodási helyét, egyre kevésbé számíthat a helyiek együttműködésére. A Fehér Ház reményei szerint valaki hamarosan benyújtja majd igényét a diktátor fejére kitűzött 25 millió dolláros pénzjutalomra.

Tengernyi ajándék

Egyhetes óceániai körútja során Jacques Chirac francia köztársasági elnök Franciaország térségbeli jelenlétének megerősítésén és szerepének helyreállításán munkálkodott. A térség lakosságának emlékezetében még élénken él az 1995-ös atomkísérletek emléke. Az emiatt szervezett megmozdulásokra Chirac azzal válaszolt, hogy a tanulmányok szerint ezek nem jelentettek veszélyt. 

Belföld

Hol bolt, hol nem volt

Miközben a nagy bevásárlóközpontok száma dinamikusan növekszik hazánkban, a kis üzletek száma csökken: 2003 első negyedévében a KSH adatai szerint 6100 új üzlet jött létre, ugyanakkor 6400 zárt be. A bezárt üzletek száma szakemberek prognózisa szerint az év végéig meghaladhatja a tízezret, ekkorra 45 bevásárlóközpont és 62 hipermarket működik majd az országban. Lapunk véletlenszerűen kérdezte néhány kis bolt tulajdonosának, dolgozójának és a kereskedelemben érintett szakembereknek a véleményét az ország három térségében. 

Megtépázott igazság

Az ügyészség háza táján egyre több olyan "állatorvosi ló" akad, amely a szervezet működési zavarairól és nem egy esetben súlyos törvénytelenségekről árulkodik. Az alábbi történetben egy jelentősnek aligha nevezhető kutyaharapás indította el a lavinát, és a görgeteg nyomában többek között rendőri fej hullott, életveszélyes fenyegetések röpködtek hosszú hónapokig, bűncselekmények maradtak vizsgálat nélkül, ügyészi visszaélésről szóló feljelentések kerültek fiókba, ártatlanságot bizonyító bűnügyi papírok tűntek el – no meg a kutya.

Piros lámpa a bordélyházaknak

A bordélyházak megnyitásának egyik feltétele, hogy Magyarország kilépjen a New York-i Egyezményből, ez a lépés azonban semmilyen hátrányos következménnyel nem járna – véli Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. A prostituáltak érdekvédelmi szervezetének ügyvédje szerint ugyanakkor az egyezmény teljes felrúgásával a "vízzel együtt a gyereket is kiöntenénk", mert az egyezmény többek között az emberkereskedelmet is tiltja. A külkapcsolatokkal foglalkozó jogi szakértők szerint amennyiben Magyarország kilép a New York-i Egyezményből, jelentősen veszít presztízséből, többek között azért, mert a prostitúció tilalma az emberi méltósághoz való jog védelmét is jelenti.

Hit és értékek

Jogőrzés helyett jogorzás

Ha Oroszország megváltoztatná a protestánsokhoz való hozzáállását, sokkal több üzletembert vonzana a világ minden tájáról, és gazdaságilag sikeresebb lenne – erre a következtetésre jutott a Pravda.ru internetes honlap beszámolója szerint Szergej Rjakovszkij, az Orosz Neopünkösdi Unió elnöke, aki Tolerancia és vallási szélsőségek Oroszországban címmel tartott sajtókonferenciát Irkutszkban. A megállapítás mögött valóságos gondok lapulnak: Oroszországban és a volt szovjet köztársaságokban a protestáns egyházak, különösen a teljes evangéliumi gyülekezetek még ma is folyamatos üldöztetésnek és zaklatásnak vannak kitéve – hol a hatóságok, hol a felbujtott lakosság részéről. Az állam számos helyen adminisztratív és hatalmi eszközökkel igyekszik visszaszorítani tevékenységüket és növekedésüket. 

HÁTTÉR

Falmegoldás

Pontosan három évvel a Clinton–Barak–Arafat hármas Camp David-i kudarca után, a héten vadonatúj szereposztással újrakezdődtek Washingtonban a közel-keleti békeegyeztetések. A 2000. július végén veszekedésbe fulladt csúcs utat nyitott a véres palesztin intifáda számára. Most előbb Mahmud Abbasz palesztin miniszterelnök járt George W. Bushnál, majd izraeli kollégája, Ariel Saron kelt át az óceánon, hogy a Fehér Házban igyekezzen meggyőzni az elnököt: rajta ezúttal nem múlik a megegyezés. 

Porrajmos – a cigány történelem legsötétebb korszaka

Porrajmos – elnyeletés, felfalatás, elpusztítás. Míg a második világháborús népirtásra használt holokauszt szó eredetileg a görög templomokban bemutatott égőáldozatokra vonatkozott, a porrajmos jelentésében már semmi efféle szakrális árnyalat nincs. A cigányság történetének egyetlen korszaka sem járt annyi véráldozattal, megaláztatással, rémülettel és szenvedéssel, mint a civilizáltnak mondott 20. század szellemi mélypontja, a náci barbarizmus időszaka. Augusztus 2-án az Auschwitz-Birkenauban elpusztított romákra, s velük együtt a holokauszt valamennyi cigány áldozatára emlékezünk. (2003. 08. 01.)

Vallásháborítók

Július 27-én vasárnap egy férfi több ezer hívő között, a közös imát megszakítva hangosan ordítozni és fenyegetőzni kezdett a budapesti Hit Csarnokban. Ezt követően a vele szemben fellépő lelkésszel és rendezőkkel is erőszakosan lépett fel. A Magyar Nemzet újságírója, aki a Hit Gyülekezete ellen több éve szisztematikus uszítást folytat valótlanságok tömegét tartalmazó cikkeiben, "véletlenül" éppen a helyszínen tartózkodott, egészen mást látott, mint mindenki más.

Nadrágszíj-politika

Hetek óta borzolják a kedélyeket a kormány által fokozatosan kiszivárogtatott jövő évi adóváltozások. Sokan számolgatják, milyen mértékben dobja meg az inflációt az energia, a gyógyszer, a súlyadó, a benzin adótartalmának drasztikus emelése, az új adónem, az ápolási díj bevezetése. A gazdaságkutatók nem ringatnak bennünket álomba, jövőre a lakosságot és a vállalkozókat egyaránt hátrányosan fogja érinteni a tervezett adótörvény, a fizetésünk kevesebbet fog érni, és az elmúlt években lendületet kapott költekezés jövőre érezhetően csökkenni fog. Lapunknak neves szakértők nyilatkoztak arról, mi játszott közre a helyzet kialakulásáért. 

Nagyot mondók és kartellezők

Tartalmas hetet tudhat maga mögött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A tiszta versenyért felelős szervezet már előzetesen megállapította, hogy a három legnagyobb magyar mobilszolgáltató – a Westel, a Pannon GSM és a Vodafone – egy titkos megállapodás értelmében összejátszhatott, hogy a vezetékes telefonok és mobiltelefonok közti hívások díját mesterségesen magasan tartsák a hazai piacon. 

Drágul az autózás

Sajtóértesülések szerint jövőre nemcsak a gyógyszer és a villamos áram, hanem a súlyadó is emelkedik. A gépjárműveket száz kilónként 1200 forintos összeggel terhelhetik. A Pénzügyminisztérium előterjesztése szerint egy Suzuki Ignis után az eddigi tízezer forint helyett 12 ezer forintot kellene befizetni. Emellett literenként három forinttal emelkedik majd a benzin jövedéki adója. Nem kizárt, hogy az autók ára is emelkedik jövőre, hiszen új gépjárm? vásárlása esetén úgynevezett regisztrációs díjat kell fizetni, ami tízszázalékos többletkiadást jelent autónként. Fotó: Somorjai L.

Zsebpénztervek 2004-re

2004-ben 40 milliárd forint plusz bevételt terveznek a költségvetési irányelvekben az adó- és járulékbeszedés hatékonyságának növekedéséből. A 40 milliárd az APEH-ra és VPOP-re egyaránt érvényes, és nincs lebontva intézményre vagy adónemre, sem valami egyéb részletre – tudtuk meg Lovas Györgytől, az APEH szóvivőjétől.

Olajárak a Szaddám fiúk halála után

Iraknak szüksége van a külföldi olajtársaságok aktív bevonására ahhoz, hogy kilábaljon az évek óta tartó gazdasági válságból, és a világ egyik vezető olajkitermelőjévé váljon – áll nemzetközi befektetési tanácsadók jelentésében. Természetesen ehhez először is béke kell, amit a sorozatos terrorakciók még a mai napig is veszélyeztetnek. A két Szaddám fiú, Udaj és Kuszaj halála után azonban olyan optimista várakozások is megjelentek a piacon, melyek szerint az iraki helyzet stabilizálódik és az olajár folyamatosan esni fog. A diktátorfiúk halálhírére be is következett egy enyhe, 1,5 dollár/hordó körüli áresés, de hogy ez mennyire lesz tartós, azt az elemzők különbözőképpen látják.

Menesztették a szerb nemzeti bank elnökét

Mladjan Dinkics szerbiai jegybankelnök magyar rendőrségi dokumentumokra hivatkozva pénzmosással vádolta meg a kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadóját és a miniszterelnöki kabinet volt vezetőjét, aki jelenleg a bankok szanálásával foglalkozó ügynökség igazgatója. Dinkics már a néhai szerb miniszterelnökkel, Zoran Djindjiccsel is kemény szócsatákat vívott a dinár árfolyamáról. A vita akkor csúcsosodott ki, amikor a még jegybankelnök Dinkics törvénytelenül megszerzett magyar rendőrségi dokumentumokra hivatkozva vádolt. Az ezek után indított gyorsított vizsgálat után már nem jelölték újra, így az összes csúcsvezető is vele együtt távozott.

KÁVÉSZÜNET

Világbajnok a Kemény-csapat

A barcelonai világbajnokságon Magyarország vízilabda-válogatottja világbajnok lett. Kemény Dénes csapatának a csoportelsőség után a szlovákokon, majd a görögökön keresztül vezetett az útja a világbajnoki döntőbe, ahol az ellenfelünk a klasszis olasz válogatott volt. 

Verón kell a petróleum-királynak

Nem nyugszik Roman Abramovics, a Chelsea-t irányító orosz milliárdos. A "petróleum-király" Henryt, Vierit, Raúlt, és a legnagyobb sztárokat nem tudta ugyan leigazolni, ám beéri kisebb "csillagokkal" is, legújabb kiszemeltje pedig Juan Sebastian Verón (Manchester United), argentin középpályás.

Nem tűri a liga támadását a Fradi

Az FTC Labdarúgó és Sport Rt. az MLSZ elnökségéhez fordult azzal a kéréssel, hogy a liga elnökségének törvénysértő határozatát semmisítse meg, és a hivatásos bajnokság törvényes rendjét állítsa vissza. Az FTC Rt. ellenkező esetben jogi útra tereli az ügyet. 

Filmgyártás zuhanórepülésben

Az amerikai filmgyártás néhány éve ellentmondásos helyzetbe került. Bár a bevételek évről évre folyamatosan nőnek, a moziba járók száma mégis csökken. A kedvező eredményeket a jegyáremelések és az egyre összetettebb és agresszívebb marketing- és reklámtevékenység hatására hódító monstre alkotások érik el. 

Szigetek világa

Magyarország egyik legszebb kirándulóhelye a Szigetköz. A szlovák határ közelében, a régi Duna-meder és a nagy árvízvédelmi töltés közötti területen számtalan kisebb-nagyobb sziget található. A vadregényes táj bejárására mi sem alkalmasabb, mint a kenu vagy a kajak. 

Iskolára várva

Az iskolaválasztás izgalmait lassan teljesen kipihenve, azért megállapíthatjuk: egy szülő nem lehet elég okos, mivel tesz jót a gyerekének – ha óriási faxnit csinál az iskolaválasztásból, alternatív személyiségközpontú differenciált nevelésben részesítteti csemetéjét, avagy megkockáztatja a sarkon lévő mezei iskolát, ahol tradicionális módon oktatnak írásra, olvasásra, számolásra. 

Kezdjük a végén

Nyár van. A tény kétség nélkül megállapítható. Még napra sem kell menni – hiába a rövid hidegfront, utána zúdul a meleg újból. Az ember néha evésre is gondol, egyben biztos lehet, egy fogás férhet a keretbe, mert egyébként biztos a mély álom. Mi legyen az az egy, ha édességet is szeretnénk enni? 

Lám, lám nem kell a reklám

Egy frissiben napvilágot látott, mintegy 1000 fő körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek fele a háta közepére se kívánja a televíziós reklámblokkokat. Sőt mi több, még egy meghatározott összeg "leperkálásával" is megtennének minden tőlük telhetőt a reklámelkerülések érdekében.

DUMA PLÁZA

Támogasd a baktériumokat, egyeseknek nincs más kultúrájuk. graffiti
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!