hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szaddám az utolsó kört futja

2003. 08. 04.
Szorul a hurok a volt iraki diktátor körül: ahogy a Szaddám-rezsim egyre több kulcsfigurája kerül a szövetséges erők kezére, az iraki nép is egyre bátrabbnak és közlékenyebbnek bizonyul. Szaddám két fiának múlt heti kézre kerítése óta például az amerikai haderők vezetői egész sor új információt és tippet kaptak a trónfosztott diktátor hollétére vonatkozóan. Miközben Szaddám most már mintegy kettő-négy óránként kénytelen megváltoztatni tartózkodási helyét, egyre kevésbé számíthat a helyiek együttműködésére. A Fehér Ház reményei szerint valaki hamarosan benyújtja majd igényét a diktátor fejére kitűzött 25 millió dolláros pénzjutalomra.



Már csak az adu ász hiányzik. Fogytán a búvóhely Reuters

Az egyre intenzívebb hajszában lassanként mindennapossá válnak a rajtaütésszer? kommandóakciók, amelyek során a megdöntött rezsim egyre több volt vezetője kerül kézre. A legfrissebb fogások közé tartozik például Szaddám egyik legrégibb és leghűségesebb testőrének a letartóztatása, aki remélhetőleg részletes információkkal szolgál majd a diktátor búvóhelyeivel kapcsolatban. A testőrt Tikrit városában fogták el, ahol ezenkívül még más akciókat is végrehajtottak az amerikai katonák. A rajtaütések sikeresnek bizonyultak: mintegy tizenkét embert sikerült kézre keríteni, köztük a tikriti biztonsági erők volt vezetőjét és a hírhedt Szaddám Fedajin milícia egyik vezéralakját is. A razziák során értékes információkat tartalmazó dokumentumokat is lefoglaltak.

Richard B. Myers amerikai vezérkari főnök szerint Szaddám most már annyira a saját túlélésére koncentrál, hogy nem tartja a kapcsolatot volt csatlósaival, hacsak nem futárokon keresztül. Nincs ideje arra, hogy a rezsim újjáélesztésén fáradozzon, hiszen az is meglehet, hogy csak napjai vannak hátra: miközben a lehetséges búvóhelyek száma egyre csökken, az önkéntes informátorok száma szinte napról napra nő. Nagy-Britannia ugyanakkor arra figyelmeztetett: a diktátort jobb lenne élve elfogni, hogy az igazságszolgáltatás elé lehessen állítani, és ott személyesen felelhessen az elkövetett borzalmakért. A Pentagon viszont a katonai vezetők belátására bízta, hogy élve vagy halva kerítik-e kézre a menekülő vezért. Az al-Arabíja televízió egyébként újabb, Szaddám Huszeinnek tulajdonított hangfelvételt közölt, amelyben a volt diktátor elismeri fiai halálát, és a dzsihád mártírjaiként dicsőíti őket, további ellenállásra buzdítva ezzel az irakiakat. Azt, hogy a felvételen valóban Szaddám hangja hallható-e, hivatalosan még nem erősítették meg, ám ha mégis az lenne, ez meggyőzhetné azokat, akik még szkeptikusok a két Huszein fiú halálát illetően.

A sikeres akció után egyébként megoldódott Udaj egyik volt testőrének a nyelve is, aki elmondta, Szaddám és fiai Bagdad ostromának megkezdése után még sokáig a fővárosban maradtak barátoknál, rokonoknál bujkálva, két-három naponta váltogatva tartózkodási helyüket. Jellegtelen autókon közlekedtek, hogy kerüljék a feltűnést, de többször nyilvánosan is megjelentek. Egyszer például részt vettek az egyik mecsetben az imán, miközben néhány utcával arrébb már amerikai katonák járőröztek. Jó néhányszor csak hajszálon múlott a lebukásuk. Egy alkalommal például majdnem sikerült tőrbe csalni őket: éppen az ellenállás megszervezésére irányuló találkozóra indultak Bagdadban, amikor hirtelen úgy döntöttek, letesztelik, hogy az adott megbeszélés szervezője áruló-e: miután megérkeztek a helyszínre, rögtön távoztak is a hátsó kijáraton. Tíz perc múlva a házba bomba csapódott, így a szervező sorsa is megpecsételődött: a Huszein család tagjai végeztek vele. Egy másik alkalommal Udaj, aki géppisztollyal felszerelve és arcát bebugyolálva közlekedett, csupán néhány méterre volt az amerikai haderők egyik osztagától, amikor autójával elhajtott mellettük Bagdad egyik utcáján.

Időközben Kuszaj és Udaj bujkálásának és lebukásának körülményeiről is több információ vált ismertté. Bár a Pentagon hivatalosan nem erősítette meg, lehet, hogy a fejükre kitűzött egyenként 15 millió dolláros pénzjutalmat annak a villának a tulajdonosa kapja meg, akinél a két fiú már közel huszonhárom napja rejtőzködött. Nawaf al-Zaidan ugyanis vérbeli üzletember hírében áll, aki akár élete legnagyobb ügyletét üthette most nyélbe a Huszein fiúk feladásával. Szomszédai szerint az export-import vállalkozást működtető Nawaf Szaddám uralkodása alatt abból élt, hogy olaj és mezőgazdasági termékek kereskedelmére vonatkozó megbízásokat szerzett az uralkodó családtól az "Olajat élelemért" program keretében, s cserébe állítólag készpénzt folyósított Szaddáméknak.

Nawaf ekkor büszke volt előkelő kapcsolataira, házának belsejét a diktátorral készített családi fotók "díszítették". Amint azonban a szövetséges erők támadása egyre inkább realitássá vált, az üzletember lelkesedése is lanyhulni kezdett. Először elítélte Szaddámot és fiait, henteseknek és türannoszoknak nevezve őket. Kis idő múlva azonban ismét azt hangoztatta, Szaddám legyőzi majd az amerikaiakat. A rezsim bukása után a fotók gyorsan lekerültek a villa falairól, és Nawaf hirtelen megtalálta a kurd ellenállási mozgalom zászlaját, amelyet jól láthatóan ki is tett házára, sőt kurd ruhákba öltözött – legalábbis arra az időre, amíg a fosztogatások alább nem hagytak, és a kurdok májusban vissza nem húzódtak Moszulból.

Ekkor úgy tűnt, minden visszatér a régi kerékvágásba. Szomszédjával egyszer éppen arról beszélgetett a kertben, hogy ha a Huszein család tagjai bekopognának hozzá, ő bizony menedéket adna nekik. Aztán pár nap múlva a környékbeliek arra figyeltek fel, hogy Nawafhoz titokzatos látogatók érkeztek, s az üzletember, aki nemrég még anyagi gondokra panaszkodott, hirtelen egy vadonatúj BMW-vel állt elő. Aztán július elején közölte szomszédaival, hogy női rokonok érkeztek hozzá látogatóba, ami egyben azt is jelentette, hogy férfi vendégeket nem fogadhat ez alatt az idő alatt. Ekkor már igen idegesnek és zavartnak látszott.

Július 22-én Nawaf már reggel fél hétkor elvitte otthonról családját, és csak fiával tért vissza, egy óra múlva. Amikor tíz órakor megjelentek az amerikai katonák a házánál, ő és fia gyorsan megadták magukat, de senki nem nyúlt hozzájuk egy ujjal sem – a "vendégeket" a házban rejtőző titokzatos látogatók jobban érdekelték. Ezek után kezdődött az a többórás tűzharc, amelyben a két Huszein fiú, illetve Kuszaj tizennégy éves fia és a velük lévő testőr életét vesztette. Figyelemre méltó, hogy míg a két férfit fénykorukban testőrök hada vette körül, utolsó napjaikra már csak egy embert tudtak maguk mellett tartani. A helyszínen a fiúk személyes holmijai között megtalálták Udaj aktatáskáját, amely fájdalomcsillapítókat, több üveg kölnit, Viagrát, kibontatlan férfi alsóneműket és ingeket, egy selyemnyakkendőt és egy óvszert rejtett. Úgy látszik, ezeket tartotta legfontosabbnak magával vinni menekülése során. Emellett mindkét fiúnál nagy mennyiség? készpénzt, összesen mintegy 100 millió dollárt is találtak.

Sok iraki még nem tudja elhinni, hogy a kegyetlenkedések és kínzások szimbólumává vált Udaj és Kuszaj nem él: tudják, hogy a fiúk megrögzött konspirátorok voltak, akik gyakran alkalmaztak hasonmásokat, úgy, mint apjuk. Az amerikaiak mindenesetre számos fotót és videót engedtek készíteni a holttestekről, ezzel is próbálva eloszlatni minden kételyt. Igaz, mindez etikai kérdéseket is felvetett, és számos iszlám hívő nemtetszését váltotta ki, hiszen az ő szokásaik szerint a holtakat minél előbb le kell takarni és el kell temetni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!