hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zsebpénztervek 2004-re

2003. 08. 04.
2004-ben 40 milliárd forint plusz bevételt terveznek a költségvetési irányelvekben az adó- és járulékbeszedés hatékonyságának növekedéséből. A 40 milliárd az APEH-ra és VPOP-re egyaránt érvényes, és nincs lebontva intézményre vagy adónemre, sem valami egyéb részletre – tudtuk meg Lovas Györgytől, az APEH szóvivőjétől.

"Nem arról szól a történet, hogy többen fognak járni a vállalkozókat ellenőrizni, hanem kifejezetten az APEH hatékonysága és céltudatos munkája a cél" – nyugtatta meg a kedélyeket Lovas György.

Felhívta a figyelmet, hogy a hatalmas összeget egységében kell érteni az APEH-ra és a VPOP tevékenységére egyaránt, de a tervezés jelenlegi fázisában a két cég között még semmilyen elosztás nem szerepel. Az APEH hatékonyságán úgy kívánnak javítani, hogy több információval szolgálnak majd a vállalkozók, magánszemélyek
részére egyaránt, amelyre nagyon jó példa az EVA (Egyszerűsített Vállalkozói Adó) – tette hozzá a szóvivő. Lovas György elmondása szerint a tapasztalatok azt mutatják az adózással kapcsolatosan, hogyha
könnyebben megismerik az adózási rendet, akkor nagyobb gyakorlati segítséget kapnak az adóhatóság részéről. Mint mondta, tapasztalatok szerint az adózok nagyon kevés részét teszik ki azok, akik nem fizetik a kötelezettségüket, hiszen leginkább az alapinformáció hiányával van a probléma, így a többség felkészületlenség miatt marad el a megkövetelt dolgok befizetésével.

Lovas fontos eszköznek nevezte azt a momentumot, amely a feldolgozással kapcsolatos tevékenységhez szükséges informatikai fejlesztést segíti elő, ez a papírmunka és az internetes bevallás
előrelépését szolgálná. Az APEH a jövőben gyakoribb párbeszédet kíván folytatni a sajtón keresztül, továbbá kiadványok terjesztésére és előadások megtartására is nagy hangsúlyt helyez vidéken és a fővárosban egyaránt – nyilatkozta lapunknak Lovas György, az APEH szóvivője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!