hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 12. 19. (VII/51) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Jelcin elkezdte, Putyin befejezte

A végrehajtó hatalom győzelme a törvényhozó hatalom felett – eldőlt a tízéves küzdelem a Kreml javára; röviden így lehetne összegezni az elmúlt évet Oroszországban, főképpen a decemberben történt politikai események tükrében. Ezek közül kiemelkedő szerepet kapott a parlamenti választás, amely sokak szerint nem egyéb volt, mint a 2004 márciusára kitűzött elnökválasztás főpróbája. Abban pedig már senki sem kételkedik, hogy a pálmát ismét Vlagyimir Putyin fogja elvinni…

Elnapolt alkotmány

Hosszú hónapokra, de akár évekre is félretehetik az új európai alkotmány tárgyalását az érintettek, miután a múlt hét végén Brüsszelben nem sikerült egyezségre jutni a dokumentumot illetően az EU jelenlegi és jövőre belépő tagállamai vezetőinek. A szavazati arányok körüli vitában az ellentétek ugyanolyan mélynek bizonyultak a francia–német, illetve a spanyol–brit–lengyel–olasz tábor között, mint tavasszal az iraki háború kapcsán – szintén e két csoport között – kialakult törésvonal.  A többi "nehéz kérdés", mint például a kereszténység említése az alkotmány szövegében, már szóba se került az utóbbi évek legeredménytelenebb európai csúcstalálkozóján.

Belföld

Előjelek, számháborúk

– A novemberi közvélemény-kutatások alapján a Medián felmérése szerint a Fidesz 7 százalékkal megelőzi a szocialista pártot. Ön szerint pillanatnyi zavar ez a szocialista pártnál, vagy valóban megfordultak az erőviszonyok?

A kisegítő oktatás nem segít

Az oktatás-képzés a romák felemelkedésének egyetlen útja, állítják a szakemberek. Jelenlegi oktatási rendszerünk azonban az enyhébb másságok kezelésére is képtelen. A helyzet javulása eleve elképzelhetetlen a felek szemléletváltása nélkül, ami elég nehézkes folyamat. 

Az EU nem lesz fenékig tejfel

Előfordulhat, hogy Magyarország május 1-vel történő EU-csatlakozásáig a hazai élelmiszer-feldolgozó üzemek fele bezárásra kerül, mivel nem tudnak megfelelni az uniós követelményeknek. Információink szerint az elmúlt héten a Földművelés és Vidékfejlesztési Minisztériumban egy értekezleten elhangzott: az állategészségügyi ellenőröknek a jövőben sokkal szigorúbban kell fellépniük a feldolgozóegységek vizsgálata során.  A héten pedig az is nyilvánosságra került, hogy még ebben az évben közel száz élelmiszerüzem, főként vágóhíd működését függeszti fel az állategészségügyi hatóság.

Egyházak az unióban

A tíz új tagállam csatlakozásával megváltozik az Európai Unió vallási térképe – mondta Schanda Balázs jogász, "a téma szakértője"az Egyházak az EU-ban című, Batthyány Lajos Alapítvány által rendezett eseményen. A különböző egyházak megtarthatják az egyes tagországokban kialakult jogi státuszukat, Brüsszel pedig "dialógust folytat a vallási közösségekkel".

Hit és értékek

A sátrak és a tüzek ünnepe

Idén december 20-tól 27-ig tart a zsidó hanukka ünnep. A kilencágú menórán 19-én este gyújtják meg az első mécsest vagy gyertyát, majd további hét napon át a többit a középsővel, a kilencedikkel, amelyet éppen ezért "szolgagyertyának" neveznek. A makkabeus szabadságharcosok győzelmére, a jeruzsálemi templom visszafoglalására és helyreállítására emlékező örömünnep során szokás megajándékozni is egymást, hasonlóan az egyidőben zajló karácsonyhoz.

Káin vagy Ábel útján?

A vallási indíttatású emberölés gyakorlata nem a betlehemi gyermekek legyilkolásával kezdődött, hanem egyidős az emberiséggel. A Biblia tanúsága szerint már a második nemzedékben elkövették ezt a bűnt.

HÁTTÉR

A játéknak vége

Az iraki kormányzótanács egyik tagja szerint már az új alkotmány tervezett kihirdetésének a napján, 2004. július 1-jén fel lehetne akasztani Szaddám Huszeint. Az amerikaiak nyilvános, átlátható tárgyalást szeretnének, amely a világ közvéleménye előtt egyértelművé teszi a diktátor három évtizedes uralma alatt elkövetett bűncselekményeket. További országok is jelezték igényüket a vádemelésre: Irán és Kuvait háborús bűncselekményért, Izrael az öbölháború idején elszenvedett rakétatámadások és a palesztin terroristáknak nyújtott sokmillió dolláros támogatásért, Libanon pedig az eltűnt síita papok sorsa miatt vádolja Szaddámot. Pedig a hírek szerint csak néhány másodpercen múlt, hogy a volt iraki elnök életben maradt: a Time értesülése szerint az amerikai katonák éppen kézigránátot készültek bedobni az utolsó búvóhelyéül szolgáló odúba, amikor meghallották egy férfi hangját, aki azt kérte, hogy ne lőjenek rá.

December Bush hónapja

Nagy meglepetésre ébredt vasárnap reggel az Egyesült Államok népe. A hírcsatornák azt jelentették, hogy az amerikai fegyveres erők elfogták Szaddám Huszeint. Az öröm ellenére az esemény Amerikában kevesek véleményét változtatta meg a megszállás alatt álló ország kérdésében. Akik támogatták a háborút, azon a nézeten vannak, hogy Szaddám elfogása fontos bizonyítéka volt Bush elnök erőskez? politikájának. 

Karácsonyi bazármizéria

Ha egy kereskedőt megkérdeznénk, valószínűleg nem a "szeretet ünnepe" kifejezés jutna eszébe a karácsonyról, hanem inkább a "vaskos bevétel". A felmérések szerint legalábbis több mint háromszor annyit vásárlunk decemberben, mint egy átlagos hónapban. Több kereskedő a karácsonyi hajrában hozza egyenesbe az egész éves büdzséjét. Így van ez az idén is, a tapasztalatok szerint egy bevásárlóközpontban – vidéktől vagy a fővárostól függően – 10-20 ezer forintot költ egy átlagos család. Vannak, akik nem készpénzzel fizetnek; decemberben drámaian megugrik az áruhitel-állomány is. A kínálat bőséges – csak bírjuk szusszal. 

Lakáshitel: érdemes kivárni

A múlt heti kormánydöntés a lakáshitel-igénylők minden várakozást felülmúló rohamát idézte elő a héten. A szokásos 100-150 fő helyett kétszáznál is többen toporogtak az OTP és az FHB fiókjaiban naponta, hogy még időben felvehessék a kedvezményes lakáshiteleiket. Lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint csak átmeneti lesz a mostani 12,5 százalékos jegybanki alapkamat, és az ebből fakadó drága lakáshitel. Érdemes várni néhány hónapot, vagy akár fél évet a hiteligény benyújtásával. 

Nem szűnő Stasi-ügyek

A volt NDK hírhedt titkosszolgálata, a Stasi körüli botrányok a mai napig nem szűntek meg, pedig a német újraegyesítés immár 14 éve megtörtént. Berlin és Budapest most közösen keresi azokat a milliárdokat, amelyeket egykori titkosszolgák menekítettek ki az NDK-pártvagyonból budapesti bankokon keresztül svájci és más bankszámlákra. Az ügy fontosságát jelzi, hogy Gerhard Schröder német kancellár "titokban" villámlátogatásra érkezett Budapestre, ahol a magyar kormányfővel tárgyalt az ügy felgöngyölítéséről.

Kifulladt a Szaddám-hossz

Csak átmenetinek bizonyult a Szaddám-hossz a világ börzéin. A volt iraki diktátor elfogásának hírére hétfőn meredek ívelésbe kezdtek a tőzsdeindexek, az amerikai Dow Jones például új éves csúcsot ért el, ám a zárásra mind a francia, mind a német és a japán index is negatív tartományba került. A piac azonban hosszú távon bizakodó, hiszen Szaddám Huszein elfogása megnyitja a kaput az iraki olaj szabad kitermelése, illetve az ország újjáépítése előtt.

Nincs kiugró javulás a piacon, de újra 10 000 pont felett a Dow Jones

Bár a héten több kedvező hír is érkezett a tőkepiacok berkeiből, a világ vezető tőzsdéi alig mutattak elmozdulást előző heti záróáraikhoz képest. A Szaddám Huszein elfogásáról szóló hírek átmeneti, de nem kiugró erősödést okoztak a részvényárfolyamokban. Amerikában kedvező makroadatok is napvilágot láttak: a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés bővülése a vártnál nagyobb erősödést mutatott novemberben, és nőtt a kapacitások kihasználtsága is. A vártnál jobb eredményről számolt be az Oracle, ami a technológiai piacnak adott némi lendületet. 

A nagy zuhanás éve

Az elmúlt esztendő egyik legfontosabb belpolitikai fejleménye, hogy míg az év elején a közvélemény-kutatási adatok szerint az MSZP egyértelműen vezetett, az év végére a Fidesz állt az élre. A fordulat azonban úgy következett be, hogy az ellenzéki párt alig növelte támogatottságát, miközben a szocialisták egyes felmérések szerint támogatóik felét elvesztették. Írásunkban ennek a népszerűségvesztésnek a lehetséges okait elemezzük.

Megingathatatlan illúziók

Sokan sokfélét gondolunk a karácsonyról, de hogy pontosan hányan és mit, azaz hogyan viszonyulunk a karácsonyhoz, kiderül a Szonda Ipsos novemberi országos reprezentatív lakossági felméréséből. 

KÁVÉSZÜNET

Meglátni és Mexxeretni

A Mexx azoknak az optimista, lelkes és vidám fiataloknak kínálja termékeit – a gomboktól kezdve a ruhákig, a kiegészítők gazdag skáláját felvonultatva – , akik közel érzik magukhoz a Mexx-attit?döt. A Mexx nem csupán anyagok szakszer? és mutatós szövése, vagy akár bőrdarabok összeillesztése egy táskához, vagy egy jól csengő logó; a Mexx mára egy életstílus kifejezése lett, mely jókedv? kacagásával elárasztotta a világ több mint 50 országát, megelőzve ezzel néhány nagy múltú előd forgalmát is.

Bajnokok zsugája

A Bajnokok Ligájában a csoportmérkőzések végeztével tizenhat csapat várja, hogy a következő, egyenes kieséses rendszer? fordulóban eldöntsék, ki kerül a legjobb nyolc közé. A lélegzetvételnyi szünetben talán nem érdemtelen egy pillantást vetni a csapatok pénztárcájára: eddig kiknek érte meg leginkább elindulni a legnevesebb európai klubtornán?

Decemberi díjeső

Minden év decemberében a világ legjobb labdarúgóinak díjazása az egyik legjelentősebb sportesemény. Két európai szaklap, az angol World Soccer és a francia Onze Mondial olvasóinak szavazatai alapján kiosztott trófeák mellett a szakmai szempontból legnagyobb elismerésnek örvendő díj a szövetségi kapitányok által megszavazott FIFA Év játékosa-díj és a szintén nagy tekintély? folyóirat, a France Football Aranylabdája, melyet a lap tudósítóinak szavazatai alapján december 23-án adnak majd át.

Cím nélkül

Több ezer futballőrült argentin szurkoló köszöntötte a Boca Juniors játékosait, akik kedden érkeztek haza Jokohamából a Milan ellen tizenegyespárbaj után megnyert Világkupa-döntőről. A fanatikusok több órán át ünnepeltek a Buenos Aires-i nemzetközi repülőtéren s az odavezető sugárúton. Egy gépkocsi belerohant a tömegbe, s több drukkert elütött, akik közül ketten meghaltak. A hősöket óriási tömeg kísérte, amikor az őket szállító autóbusz a belvárosba ment. A játékosok többsége a klub színeire, kékre és sárgára festette haját. A Boca Juniors és a Milan összecsapása 120 perc után 1–1-gyel zárult, majd a tizenegyespárbajban 3–1-re diadalmaskodott Carlos Bianchi vezetőedző együttese.

Matthäus célja: a világbajnoki szereplés

Vasárnap rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség, és ezt követően a Hotel Kempinskiben összehívott sajtóértekezleten bejelentették, hogy január 1-jétől Lothar Matthäust nevezték ki a válogatott szövetségi kapitányának. A német szakember megbízatása 2005. december 31-ig szól, illetve ha a csapat kiharcolja a 2006-os világbajnokságon való szereplés jogát, akkor ott is ő fogja vezényelni az együttest. 

Az ezüstérem is szépen csillog

Az elmúlt vasárnaptól fogva Sydney mellett Zágráb nevének említése is keser? emlékeket ébreszt majd a magyar női kézilabda-válogatott tagjaiban, illetve a szurkolókban. Az olimpiai döntő után a horvátországi kézilabda-világbajnokság fináléjában is "már megnyert" mérkőzést veszítettünk el. A drámai végjátékkal kapcsolatban Zsiga Gyulát, a vb szakkommentátorát kérdeztük.

Karácsonyi menüajánlat

Pikáns nyúlpástétom

Programajánló

Kiállítás Herend – Az Ernst Múzeumban január 11-ig látható impozáns kiállításon egyetlen óriási asztalra kerülnek az elmúlt 150 év változatos stíluskorszakainak herendi terítékei. (VI., Nagymező u. 8.) A motoros repülés 100 éve – 18. Repülőgép Makettkiállítás és Verseny január 30-ig a Közlekedési Múzeumban. (XIV., Városligeti körút 11.) 

Karácsony férfiszemmel

Örömmel várják, hónapokkal előbb készülnek rá, vagy még csak ásításra sem méltatják az eseményt? Rovatunk a Family Circle hangulatjelentése alapján igyekszik körképet adni arról, hogy vélekednek a brit férfiak a közelgő karácsonyról.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!