Egy moszkvai szuvenírárus aktuális kínálata. Megkerült a diktátor Fotó: Reuters
Ritkán tapasztalt öröm és megkönnyebbülés söpört végig a világ nagyobb részén, amikor Paul Bremer Irakba kinevezett amerikai kormányzó Bagdadban bejelentette: "Hölgyeim és Uraim! Elfogtuk!" Szaddám Huszein 2003. december 13-án este fél kilenckor, a Tigris folyó közelében fekvő al-Duár faluban az amerikai katonák fogságába esett. Dacos hangvétel? videofelvételeit meghazudtolva Szaddám semmilyen ellenállást nem tanúsított. A "Babilon oroszlánja", "Nabukodonozor utóda", "Dicsőséges vezér" titulusokat magának követelő exelnökre, aki többek között Jeruzsálem felszabadítását ígérte hatmillió iraki önkéntes harcos élén, nyomorúságos körülmények között, egy szűk, föld alatti lyukban rejtőzve találtak rá a 4. amerikai gyalogoshadosztály katonái. Utolsó testőrei annak ellenére otthagyták, hogy Szaddám egy táskában 750 ezer dollárt hurcolt magával az utolsó pillanatban is.
George W. Bush egyáltalán nem bánta, hogy december 14-én, vasárnap reggel hajnali öt órakor felverték álmából. Régóta várt már erre a hírre, s most végre a DNS-tesztek és a szembesítésre behívott tanúk is megerősítették: a diktátor fogoly. Pedig a katonák számára ez az akció is úgy indult, mint a többi. Az utóbbi hónapokban már több tucatszor razziáztak a diktátor szülővárosa, Tikrit környékén, ahol a helybéliek között még mindig elevenen él a volt elnök
kultusza. Ez alkalommal azonban a parancsnokság tudta: forró nyomon járnak. Az elmúlt hetekben ugyanis kézre került Szaddám több bizalmi testőre, és egymás után horogra akadtak a diktátor belső köréhez tartozó klánvezérek és törzsfők is, akikre már a nyár eleje óta intenzíven vadásztak.
Egy kihallgatás során kapott információ alapján végül december 13-án este nyolckor elindult a "Vörös hajnal hadművelet", hatszáz katona részvételével. A célpont két al-duári farm volt, amelyek egyikén az informátor szerint Szaddámnak rejtőzködnie kellett. Míg a katonák körülvették a birtokokat – elvágva azokat a külvilágtól – az őket kísérő speciális alakulat tagjai behatoltak az épületekbe. Az akciót több nem várt körülmény is segítette: a hold később kelt fel, ráadásul a környéken áramszünet állt be. Mindez az egész vidéket jótékony sötétségbe burkolta, ami a speciális éjjellátó szemüvegekkel felszerelt katonák helyzetét csak javította. Az első reakció ennek ellenére mégis csalódás volt: látszólag egyik helyen sem találtak semmi jelentőset. Ismerve azonban a Szaddám rejtekhelyeiről szóló beszámolókat, az alakulat tudta, hogy minden négyzetcentimétert alaposan át kell vizsgálni egy esetleges titkos kamra után kutatva.
A katonákkal tartó egyik informátor is erősködött, hogy tovább keressék Szaddámot. Az alapos kutatás során végül 8 óra 26-kor az egyik katona észrevett egy repedést a földön, a birkafarm közepén álló sárkunyhóhoz kapcsolódó fészer alatt. Egy álcázásra használt rongy és némi törmelék félresöprése után kötélből készített fogantyúkkal ellátott, mintegy húsz centiméter vastag polisztirolhab fedőlapot fedeztek fel, amelynek eltávolítása után egy körülbelül két méter mély, sáros betonfallal körülvett lyukra találtak. Már éppen a szokásos "tisztogatást" akarták elvégezni – ami azt jelenti, hogy vagy belelőnek a lyukba vagy gránátot hajítanak bele –, amikor két felemelt kéz jelent meg az üreg alján, és egy hang azt kérte: "Ne lőjenek!" Miután a katonák felhúzták a titokzatos idegent, a bozontos fejű, őszülő szakállú, meggyötört arcú alak kijelentette: "Szaddám Huszein vagyok, Irak elnöke. Tárgyalni akarok." A meglepett katonák hirtelen csak annyit válaszoltak: "Bush elnök üdvözletét küldi."
2003. 12. 19. (VII/51)
