hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2009. 10. 22. (XIII/43) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Nincs igazi kihívója az amerikai elnöknek

Nem segített Obama népszerűségének a béke Nobel-díj. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak elégedetlenek a Kongresszus munkájával, és a 2010-es időközi választásokon jó eséllyel indulhatnak a republikánusok. Ugyanakkor a republikánusoknál nem tűnt még fel méltó ellenfél Obamával szemben, hanem a korábbi „vesztesek” neveivel számolnak.

Lázadás térden állva

Október közepén az Oroszországi Föderáció 75 régiójában összesen 7000 regionális, helyi ön­kormányzat elnökét, tagjait, polgármestereit vá­lasztották meg az állampolgárok. A „hatalom pártja”, az Egységes Oroszország elsöprő győzelme nyomán az ellenzék kétségbe vonta a választások tisztaságát, és tiltakozásképpen kivonult a Parla­ment alsóházából. A „ritka tiltakozás” azonban – mint a The Washington Post nevezte – rövid életűnek bizonyult.

A média, az ENSZ és a terror

A terrorizmus, a média és a törvény kapcsolatáról rendezett konferenciát a múlt héten a bécsi Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és a salzburgi Nemzetközi Jogi Tanulmányok Központja (CILS). A 28 országból érkezett 150 résztvevő egyikeként érdekfeszítő vitákban vehettem részt.

Szabadságpárti - Wilders mégis bejutott Angliába

A zsidó-keresztény értékeken alapuló nyugati kultúra „jobb”, mint az iszlám kultúra – ezzel az üzenettel érkezett Nagy-Britanniába a korábban onnan kitiltott Geert Wilders. A holland politikus az iszlámot és annak szent könyvét, a Koránt élesen bíráló filmje miatt rendszeresen kap életveszélyes fenyegetéseket. Most is muszlim tüntetők várták Londonban.

Jog az embertelenséghez?

Izrael hiába lobbizott a súlyosan egyoldalúnak tartott Goldstone-jelentés visszautasításáért, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 25:6 arányban elfogadta a jelentést, és úgy határozott, hogy azt az ENSZ a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács elé utalja megvitatásra.

Belföld

Mindenki elszámoltatást akar

A kormányváltásra készülő Fideszhez kötődő civil szervezetek felgyorsították a tempót, és rendezvényeikkel, állásfoglalásaikkal újabb és újabb muníciót kívánnak biztosítani a „tavaszi időszámítás” stratégiai alapjainak kialakításán fáradozó szakmai grémiumok számára. Legutóbb a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezett hajókirándulást, melynek témája egy új kulturális stratégia kidolgozása volt. Miután a megjelentek számtalan meghökkentő ötlettel rukkoltak elő, lapunk körkérdést intézett több, jobboldaliként számon tartott értelmiségihez a kormányváltáshoz kapcsolt várakozásaik, a legsürgetőbb teendők és egy reménybeli új kultúrpolitika főbb hangsúlyainak vonatkozásában.

Felcsút casting

Már hetek óta Felcsúton, Orbán Viktor hétvégi házában „hallgatják meg” a Fidesz választókerületi elnökeit és képviselő­jelöltjeit. Úgy tudjuk, a meghallgatások célja, hogy a pártvezetés pontos képet kapjon a szervezet belső állapotáról, és a rejtett aknákat megpróbálják minél hamarabb semlegesíteni. A Fidesz egyik legnagyobb gondja, hogy mivel ők számítanak a kormányrúd váromá­nyosainak, ezért egyre több „konjunktúralovag” jelenik meg a párt körül.

A vakcina mellékhatása

Komoly szakmai vita dúl amiatt, hogy mennyire biztonságos a terhes nők számára a hazánkban kizárólagosan forgalmazott, H1N1-vírus elleni, magyar gyártmányú vakcina. Az oltóanyag biztonságosságát megkérdőjelező orvosi körök üzleti érdekekkel és állami kapkodással magyarázzák a kommunikációs káoszt, míg az ÁNTSZ szakmai tudatlansággal, felelőtlen orvosi megnyilatkozásokkal vádolja az oltóanyag kritikusait.

Kamu sztrájk megrendelésre

Negyvenmilliárd forintot vonna el a jövő évi költségvetésben a MÁV állami támogatásából a kormány. Az ennek érdekében tervezett vonalmegszüntetésekkel és átszervezésekkel a vasútnál önmagában nem lehet megtakarítani ezt az összeget, így várhatóan tovább növekszik a társaság 240 milliárdos adósságállománya. Eközben nem világos, hogy az 1996 óta 1600 milliárd forint közpénzt felemésztő MÁV miként tudna megújulni. Csak egy a biztos: a menetrendszerűen – és sokak szerint a Fidesz szája ízének megfelelően – érkező sztrájk.

Hit és értékek

Az igazság emeli fel a nemzetet

Az 1956-os népfelkelés vezetői kétségbeesetten kértek segítséget a Nyugattól a  gigászi szovjet medve ellen vívott küzdelmükhöz. A szabad országok politikusai azonban nem látták célszerűnek, hogy beavatkozzanak, s a magányosan harcoló magyar szabadságharc elbukott. De a művészek, köztük a korszak legnagyobbjai megszólaltatták nemzetük lelkiismeretét. Soha ennyi jót nem mondtak  rólunk külföldön, mint akkor. Európai művészek alkotásaiból készített összeállításunkkal tisztelgünk a forradalom és hősei emléke előtt.

HÁTTÉR

Nobel meglepetései

A Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaság-tudományi Emlékdíján és a hozzá járó 250 millió forintos jutalmon az idei évben két amerikai: Elinor Ostrom, az Indiana Egyetem professzora és Oliver Williamson, a Berkeley professzora osztozott.

Pápá dollár!

Kétségtelenül a világgazdasági válság tette be a kaput. Ami hosszú ideje kedvező volt mind az USA, mind a tartalékaikat dollárban tartó országok számára, az a válságot követően már-már tarthatatlanná vált. Egyre több ország „szervezkedik”, hogy lecseréljék a dollárt.

Kádárt nem lehetett kivégezni

„A valódi rendszerváltáshoz nélkülözhetetlen társadalmi vita tulajdonképpen a mai napig nem zajlott le. Egy szűk elit megtárgyalta a dolgokat, és Szűrös Mátyás 1989. október 23-án kikiáltotta a köztársaságot. Azért újulnak ki a sebeink állandóan, mert a legalapvetőbb kérdések tekintetében sincs társadalmi konszenzus Magyarországon.”

A Fidesz jutott el hozzám

Pénteken van a Magyar Köztársaság kikiáltásának huszadik évfordulója. Ön milyen szempontok alapján értékelné az azóta megtett utat?

Az MLSZ-diadalív árnyékában

A magyar labdarúgó-válogatott 55 évvel az 1954-es felnőtt világbajnokságon szerzett ezüst­­érme után tudott újra dobogóra állni egy rangos tornán, igaz, ezúttal csak a húszévesek korosztályában. Hogyan értékeli ezt a sikert?

Edzők sora áll ki Gera mellett

Cserbenhagyás, szerződésszegés: ezekkel a vádakkal illették a magyar futball ve­zetői a válogatott csapatkapitányát a sikertelenül zárt világbajnoki se­lej­te­ző­­sorozat után. A szakemberek - és a közvélemény többsége - szerint azonban Gera Zoltán esetében egyik sem áll fenn. A vita alaposan felkavarta a közvéleményt: több napon keresz­tül a Gera-témájú cikkek uralták az internetes toplistákat.

Álomakadémia: Kilenc növendék az U20-as sikercsapatban

Agárdon festői környezetben készül a magyar futball feltámasztására több tucat ifi és edző. A nyolc éve tartó munka első eredményeit az U20-as vb-n egy ország láthatta: a bronz­csa­patból kilenc kulcs­­játékos az MTK Sándor Károly Labdarúgó Akadémiájáról került ki. Az akadémia vezetői évente 100 millió forintnál is többet fektetnek a fiatalok nevelésébe, ez pedig csak akkor térül meg, ha közülük minél többen jelentős karriert futnak be.

KÁVÉSZÜNET

Munkanélküliből világbajnok

2000-ben azt mondták róla, hogy egy szép napon a Forma–1-ben is bajnok lehet. Aztán teltek-múltak az évek, és kis híján eltűnt a süllyesz­tőben. Idén azonban a szezon előtt napokkal összeálló Brawn GP-vel mesés idényt futott, így az utolsó futam eredményétől függetlenül Jenson Button az idei év világbajnoka lett.

Húznak, mint a vadkacsák

„Jó dolog ez a vadászat, csak kár, hogy ilyen korán kell kelni” – jegyzi meg Attila, miközben a hajnali szürkületben terepjárójával az Akasztó község melletti halastavak között autózunk bejáratott leshelye felé. Nem panaszként mondja, inkább csak puszta ténymegállapításként, ezzel is mintegy hangsúlyozva, hogy mennyire kedveli a nimródi hobbit: kész akár hat óra előtt is felkelni érte. Így is majdnem elkéstünk, fejünk felett már „húznak” a vadkacsák, a kollégák pedig bőszen durrogtatnak saját állásaikból.

A Teremtő patikája

Napjaink szintetikus világában egyre nagyobb az igény arra, hogy természetes dolgokkal vegyük körül magun­kat, ideértve az egészségmegőrzéssel, gyógykezelésekkel kapcsolatos termékeket is. Földünk növényei számtalan gyógyhatású vegyületet rejtenek, melyek hatásáról ma már nemcsak népi hagyomány, hanem egyre több kutatási eredmény tesz tanúságot.

Zebrakommandó

Hiába a nyugati kocsik garmadája hazánkban, az utakon dúl a barbarizmus. A közlekedési játszmában a következő képlet sem ritka: „gyalog lép zebra, üti autó”. Tavaly több mint 1100 embert ütöttek el zebrán, ebből 47-en életüket vesztették. Ezt megelégelve kezdett akciókba egy civil csoport, amelynek jelmondata: „A zebrán az elsőbbség ne csak a KRESZ-ben legyen a gyalogosoké!” Videokamerával és tanúkkal felszerelve dokumentálják a zebrán szabálytalanul áthajtó autósokat, és feljelentik őket.

Aquafitness, nem csak úszóknak

A klasszikus strandolás szezonja ugyan véget ért, az uszodákban nem húzták ki a dugót, sőt, akiknek az úszás túlságosan monoton, azoknak egyre több fürdőhely kínálja a nemrégiben elterjedt új sportot.

Audrey Hepburn viszontagságos élete

őzikeszemek, karcsú derék, törékeny alkat, szilárd jellem. Audrey Hepburn tökéletesen libbent be a filmipar szívébe, és ugyanolyan tökéletesen libbent ki onnan, miközben folyamatosan titkok vették körül. Élete egyszer valóságos napsütötte Toscana volt, máskor viszont maga a pokol.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!