hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2011. 12. 23. (XV/51-52) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Meghalt a vörös hóhér

„Mennyből származó nagy ember": ezt a frázist használta évekig az észak-koreai propaganda Kim Dzsong Il dik­tátorra, csakúgy, mint azelőtt apjára, Kim Ir Szenre, és most fiára, Kim Dzson Ünre. Bár Észak-Koreában a köztereken zokogva búcsúztak a „Kedves Vezetőtől", aki a hivatalos változat szerint az utolsó pillanatig népének szentelte életét. Igaz, közben uralmának tizenhét éve alatt 3,5 millió ember halt meg Észak-Koreában a rezsim büntetőtáboraiban vagy csak úgy szabadon az éhezés miatt.

Diktátorok fekete éve

1945 - Mussolini és Hitler halála - óta nem bukott meg egyetlen év alatt annyi diktátor, mint idén. A sort Ben Ali tunéziai elnök kezdte, aki az év elején kitört tömegtüntetések elől január 14-én elmenekült az országból. Bár távollétében egy tunéziai bíróság feleségével együtt utólag 35 év szabadságvesztésre és 13 milliárd forintnak megfelelő pénzbírságra ítélte, szerencsésnek mondhatják magukat, miután Szaúd-Arábia menedéket adott a számukra.

Titkos háború Irán ellen

Az Egyesült Államok „a legkülönbözőbb eszközökkel igyekszik információkhoz jutni Iránról" - ismerte el Martin Dempsey tábornok, a vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke a CNN-nek adott interjúban. Egyre több jel utal arra, hogy az Egyesült Államok mellett Izrael - és más nyugati országok - fokozták a teheráni rezsim atomprogramjának megállítására indított titkos háborút. Teherán azonban az utóbbi évtizedekben a nemzetközi droghálózatokat is fehasználta arra, hogy támogatást nyújtson terrorszervezetek, elsősorban a libanoni Hezbollah számára, így a küzdelem ezekkel szemben is elkezdődött.

Belföld

Levadászva - Februártól elnémulhat a Klubrádió

Reménykedtünk a kompromisszumos megoldásban, és hogy ez mégsem így történt, a felfokozott politikai hangulatnak tudható be - kommentálta lapunknak Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztője a médiahatóság döntését, amelynek értelmében a baloldali rádióadó elveszíti fővárosi frekvenciáját. Az ellenzék szerint a kormányhatalom fojtja el a kritikus hangokat.

Kik és hogyan buktatnak magyar miniszterelnököt?

Az elmúlt napokban befektetési bankárokkal, a Gyurcsány- és Bajnai-kormány tagjaival, prominens szocialista politikusokkal beszélgettünk arról, hogy a 2008-as IMF-hitelfelvétel, illetve a jelenlegi gazdasági és politikai helyzet között mi a hasonlóság. Egy ilyen hitelhez milyen „nagyállami", azaz német, francia vagy brit, netán olasz politikai segítség kell, azaz mi múlik vagy múlhat Angela Merkelen vagy Nicolas Sarkozyn, esetleg José Manuel Barrosón. Annak is utána próbáltunk járni, hogy van-e igazságtartalma annak a Róna Péter oxfordi közgazdász által hangoztatott állításnak, miszerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki lemondásában (vagy annak kikénysze­rítésé­ben) külföldi politikusok is aktívan közrejátszottak. Ez azért is érdekes, mert a magyar politika egyik kulcskérdése, hogy Orbán Viktornak távoznia kell-e kormánya éléről az IMF-EU-hitel folyósításáért cserébe. S valóban Varga Mihály lehet-e az új Bajnai Gordon?

Újabb lobbiháború az egyházügyi törvény körül

Hétfőn kétszer is kimúlt a júliusban elfogadott egyházügyi törvény. Egyszer akkor, amikor az Országgyűlés a sebtiben kihirdetett nemzetiségi törvény (!) egyik paragrafusával hatályon kívül helyezte, másodszor pedig, amikor az Alkotmánybíróság (Ab) közzétette határozatát a jogszabály megsemmisítéséről. Mivel a Fidesz frakcióvezetője szerint még idén tető alá hozzák az új verziót, oda az érintett politikai és egyházi szereplők békés karácsonya.

Levadászva - Februártól elnémulhat a Klubrádió

Reménykedtünk a kompromisszumos megoldásban, és hogy ez mégsem így történt, a felfokozott politikai hangulatnak tudható be - kommentálta lapunknak Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztője a médiahatóság döntését, amelynek értelmében a baloldali rádióadó elveszíti fővárosi frekvenciáját. Az ellenzék szerint a kormányhatalom fojtja el a kritikus hangokat.

Kik és hogyan buktatnak magyar miniszterelnököt?

Az elmúlt napokban befektetési bankárokkal, a Gyurcsány- és Bajnai-kormány tagjaival, prominens szocialista politikusokkal beszélgettünk arról, hogy a 2008-as IMF-hitelfelvétel, illetve a jelenlegi gazdasági és politikai helyzet között mi a hasonlóság. Egy ilyen hitelhez milyen „nagyállami", azaz német, francia vagy brit, netán olasz politikai segítség kell, azaz mi múlik vagy múlhat Angela Merkelen vagy Nicolas Sarkozyn, esetleg José Manuel Barrosón. Annak is utána próbáltunk járni, hogy van-e igazságtartalma annak a Róna Péter oxfordi közgazdász által hangoztatott állításnak, miszerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki lemondásában (vagy annak kikénysze­rítésé­ben) külföldi politikusok is aktívan közrejátszottak. Ez azért is érdekes, mert a magyar politika egyik kulcskérdése, hogy Orbán Viktornak távoznia kell-e kormánya éléről az IMF-EU-hitel folyósításáért cserébe. S valóban Varga Mihály lehet-e az új Bajnai Gordon?

Újabb lobbiháború az egyházügyi törvény körül

Hétfőn kétszer is kimúlt a júliusban elfogadott egyházügyi törvény. Egyszer akkor, amikor az Országgyűlés a sebtiben kihirdetett nemzetiségi törvény (!) egyik paragrafusával hatályon kívül helyezte, másodszor pedig, amikor az Alkotmánybíróság (Ab) közzétette határozatát a jogszabály megsemmisítéséről. Mivel a Fidesz frakcióvezetője szerint még idén tető alá hozzák az új verziót, oda az érintett politikai és egyházi szereplők békés karácsonya.

Hit és értékek

Friderika ünnepi koncertre készül

Legutóbbi nagyszabású koncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Somló Tamás „az ország diszkrét bája"-ként aposztrofálta Friderikát, aki ahelyett, hogy a hagyományos karriert kö­vetné, egyenesen új műfaj bevezetésén dolgozik a magyar közönség számára. Most ismét önálló estre készül, ezúttal a Budapesti Kongresszusi Központban. Nemrégiben egy tehet­ség­kutató televíziós versenyen ismét előkerült az a dal, ami 1994-ben ismertté tette Friderika hang­ját, és a Kinek mondjam el vétkeimet ismét könnyeket csalt mind a zsűri, mind a műsor­vezető szemébe, nem csoda, ha a közönség annak idején megjegyezte a nevét. A műfaj azóta változott, az őszinteség maradt. Nagyjából tíz éve „teszteli" országszerte azt a műfajt, amit újrafogalmazva szeretne a magyar közönséggel megismertetni, és az ünnepi koncerten is hall­hatunk majd tőle: ez a gospel.

Ungvári Tamás karácsonyi beszélgetése Németh Sándorral

„A zsidóság és a kereszténység is várja a Messiást. Ez közös gyökérből jön, a különbség az, hogy a judaizmus várja a Messiást, és nem tudja, ki lesz az a személy, míg a kereszténység természetesen tudni véli. De a keresz­ténység is, annak ellenére, hogy Jézus személyében a Messiást már eljöttnek tudja, még várja újbóli eljövetelét. Az iszlámban is létezik egyfajta messiás­várás, a síiták az úgynevezett Mahdit várják, aki tanításuk szerint az iszlám világ totális győzelmét hozza el az iszlámon kívüli világ fölött" - mondta az ATV karácsonyi műsorában Tatár György filozófus. A Messiásról, a személyről és az eszméről Ungvári Tamás író, irodalomtörténész beszélgetett Németh Sándor vezető lelkésszel. A műsorban rajtuk kívül számos ismert művész, gondolkodó és közéleti szereplő mondja el azt, hogy mit jelent számára Jézus.

HÁTTÉR

A kalózkodás vége

Sajátos kommunikációba kezdett a kormánypárt, illetve némely „neve elhallgatását kér befolyásos politikusa”. Különféle megfejtéseket szivárogtatnak ki a sajtónak Orbán Viktor céljairól, álláspontjáról, várható magatartásáról az IMF-fel folytatandó tárgyalások kapcsán.

Interjú Litkai Gergely humoristával

Nagyon erősek vagyunk abban, hogy magunkról és embertársainkról is csupa rosszat gondoljunk. Ez a kölcsönös rosszakarat nagyon nehézzé teszi, hogy megőrizzük a vidámságunkat, amire pedig óriási szükség van - mondja Litkai Gergely humorista, a Comedy Central nemzetközi humorcsatorna régiós főszerkesztője, illetve a hatvan helyszínen működő Dumaszínház-hálózat egyik alapítója.

Lépcső a következő generációnak

Ha valakiről azt halljuk, „roma festő", rögtön mindenféle klisé jut az eszünkbe. Balogh Tibor 36 éves grafikus, festőművész soha nem akart virágos szoknyás zsánerképeket festeni. Szerinte a roma kultúra, a roma identitás sokszínű jelenség, folyamatosan alakul-formálódik, akárcsak a magyar. Balogh Tibor a maga újszerű, videografikákra emlékeztető hangulatos festményeivel érdekes színfoltja ennek a folyamatnak.

A facebook nem felejt!

A Facebookon az élet tele van felejthetetlen pilla­natokkal – legalábbis erre a következtetésre jutott egy osztrák joghallgató, aki egy uniós adatvédelmi törvényre hivatkozva minden személyes adatát kikérte a piacvezet közösségi oldaltól. A válaszként kapott 1200 oldalas dokumentum szerint a Facebook a be­jelentkezéstl a kijelentkezésig, st sokszor még az után is rögzít mindent, amit 800 millió felhasználója valaha is feltöltött.

Vevőcsapda - A shoppingolás története

Talán meglepő, de a modern bevásárlóközpont születése nem egy amerikai, hanem egy bécsi úriember, nevezetesen Victor Gruen nevéhez köthető. A sors iróniája, hogy a nácizmus elől Amerikába menekülő építész grandió­­zus épületeivel tulajdonképpen nem a vásárlást akarta hatékonyabbá tenni, ha­nem a közép-európai városközpontok - elsősorban Bécs - kávéházas, sétálós atmoszféráját próbálta Amerikába „importálni". Élete végén keserűen konstatálta, hogy tervei fordítva sültek el.

Irodalmi nagyságok a New York kávéházban

Beszélgetés Hetényi  Károllyal, a gasztronómiai szakírók hazai doyenjével.

Egyetlen bőrönd

A Diktátor aludt, horkolt. Alatta egerek mászkáltak, a falon csótányok zizzentek. A plafonról savas víz csöpögött. Egyedülálló zárkában várta, hogy történjen vele valami. Nem értette, hogy került ebbe a helyzetbe, miért ül, illetve fekszik, ilyenkor ugyanis kissé jobb dolga volt, hiszen az édes álom messzire röpítette, megforgatta, de azért idővel újra visszahozta őt a valóságba. Éjszaka még saját maga és környezete önző ura lehetett, nappal azonban a Gondviselés is beleszólt az életébe.

Az Édentől a betlehemi hajnalig

Karcsú, kecses kötet jelent meg a karácsonyi könyvpiacon Kőrössi P. József értő szerkesztésében Bibliai történetek címmel magyar írók elbeszéléseiből. A klasszikus magyar irodalom megjele­nítésében a Tóra és az Újtestamentum történeteinek sora tűnik elő. A tematikus csoportosítás ötletes és pontos.

Klezmer a falon

Hangulatos művészkávézóban üldögélek a Dohány utcai zsinagógával szemben. Valamivel vendégem előtt érkezem, és az előttem fekvő képeket nézegetem, a könyv címe: Az orron túl... Köves Tamás rajzain megelevenednek a zsidó mindennapok: látunk menóra körül táncoló férfiakat, esküvői párt, szombat esti családi idillt, de festegető, tyúkot kergető vagy éppen szitáron játszó haszidot. Időközben ő is megérkezik, mindenki baráti kézfogással üdvözli, majd leül, és rendel egy 34 fokos tejeskávét.

KÁVÉSZÜNET

Állat eheti, ember nem

Mialatt a földön közel 1 milliárd ember éhezik, világszerte nagyon nagy a pazarlás – a háztartásokban és az üzletekben egyaránt. Már a kidobott élelmiszerek fele elegendő lenne az éhezés megszüntetésére.

Tanuljunk zsiráful!

„Végre lesz idnk együtt lenni” – sóhajtanak fel sokan, ha a karácsony kerül szóba. Csakhogy az elkészületek képesek idnként még a mindennapi stressznél is jobban megtépázni az idegeinket. A családcentrikusnak és vendégszeretnek számító magyarok felteheten értékelni fognak egy kis segítséget ahhoz, hogy a karácsonyi vendégségek ezúttal valóban pihentet együttlétet jelentsenek.

Befogadottak - kis extrával

Pisti, Bella, Máté, Evelin, Samu, Maja és Ábel kisgyerekek. Nevetnek, sírnak, szeretnek, éreznek, játszanak, fejldnek, felfedeznek. A családok, ahol élnek, örömmel fogadták be ket, miután biológiai szüleik egy Down-szindrómának nevezett genetikai eltérés miatt lemondtak róluk.

Karácsonyi útinapló egy amerikai kisvárosból

Régi barátok meghívására indultam útnak Amerikába, egy Georgia állambeli kisvárosba, hogy együtt töltsünk egy karácsonyt. Tizennégy órás út után landoltunk Atlantában, a déli állam fővárosában. Amint megérkeztünk, érezhető volt az amerikaiakra jellemző feszesség és lazaság együtt - karácsonyi hangulattal átitatva.

Több a munka, több a köszönet is

Megérezték az ország 2011-es anyagi alászállását?
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!