hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanuljunk zsiráful!
Nem muszáj összeveszni karácsonykor

2011. 12. 23.
„Végre lesz idnk együtt lenni” – sóhajtanak fel sokan, ha a karácsony kerül szóba. Csakhogy az elkészületek képesek idnként még a mindennapi stressznél is jobban megtépázni az idegeinket. A családcentrikusnak és vendégszeretnek számító magyarok felteheten értékelni fognak egy kis segítséget ahhoz, hogy a karácsonyi vendégségek ezúttal valóban pihentet együttlétet jelentsenek.

Dacolva a „magyar ember evés közben nem beszél” közmondással, a legjobb beszélgetések akkor alakulnak ki, amikor olyan emberekkel ülünk egy asztalhoz, akikkel szeretünk együtt lenni, hiszen ismerjük már egymást. Ez az egymásról való ismeret azonban nem zárja ki az esetleges véleménykülönbségeket, mi több, ezektől talán még érdekesebb lesz az eszmecsere. Feltéve, ha nem esünk egymásnak az egyetértés kiharcolása érdekében.
Az ellentétes vélemény első látásra veszélyeztetni látszik a saját véleményünk, rosszabb esetben az egész személyiségünk stabilitását. Kevesen vannak felkészülve arra, hogyan lehet veszteség nélkül is másokkal együtt alakítani a véleményünket. Többnyire attól függően, hogy mennyire ítéljük veszélyesnek az adott vitás helyzetet, vagy elmenekülünk, vagy pedig harcba lendülünk.
A konfliktus, a vita az első szakaszban lassan indul be, hiszen egyelőre csak a különböző vélemények és érdekek kezdenek el kirajzolódni. Nyilván megjelenik egyfajta feszültség is, de itt még nem harcról van szó, csupán vélemények ütköztetéséről, amelyek nem feltétlenül akarják legyőzni egymást, sőt akár egymás mellett is megférnének. Sok múlik a hozzáállásunkon, a másik fél véleményéhez való viszonyuláson. Ha a különbséget tisztességes hangnemben tudjuk felvázolni, két „nyertes” hagyhatja el a terepet, azaz lapozhatnak a kérdés megvitatása után, gazdagabban egy új szemlélettel.  Ha azonban nem tartjuk kézben az eseményeket, és olyan kifejezéseket, fordulatokat használunk, amelyek a másik személyét, büszkeségét, méltóságát sértik, akkor már nem csupán két vélemény áll szemben egymással, hanem két személy, és az események innentől könnyen kicsúszhatnak a kezünkből. Ha a konfliktus átlépi ezt a bizonyos határt, innen már nem olyan egyszerű visszakozni, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy innen már csak egy győztes távozhat… Már amennyiben egy másik ember önérzetén való átgázolás bármilyen értelemben nyereségnek fogható fel. Ráadásul ezen a határon átlépve rendkívül fel tudnak gyorsulni az események, és a korábban esetleg még hatékony mechanizmusok, udvariassági formák sem működnek már a megállítására. Már nem személyekről, hanem „ügyről” szól a játszma. Egy idő után már egyik félnek sincs reménye a „győzelemre”, csakhogy időközben mindent egy lapra tettek fel, tehát már biztos vereség esetén sincs lehetőség kiszállásra. Innentől kezdve a bevethető módszerek durvasága nem ismer határokat, mindenkit a saját civilizációs szintje köt csupán – ráadásul ez többnyire nem is kölcsönös. Borítékolható tehát, hogy két „vesztes” hagyja el a pályát, jó esetben élve, a személyiségükben keletkezett kár azonban mindenképpen felbecsülhetetlen.
Talán nem sokan tudják, hogy egy helyzetről, egy konfliktusról alkotott képünket csak 5 százalékban formálják az adott helyzetből adódó ingerek, a többi 95 százalék a saját feltevéseinkből, előítéleteinkből, belső állapotunkból, az emlékezetünk raktárából, érzelmeinkből, gondolatainkból áll össze. Ezeknek a belső folyamatoknak kevesebb, mint 1 százaléka tudatosul, a döntéseink 80 százalékát kifejezetten érzelmi motivációk alapján hozzuk. A konfliktushelyzetekben többnyire a negatív érzelmek, a harag és félelem próbálják az ember lelkét hatalmukba keríteni. Ezek emberi érzelmek, de az is emberi, hogy egy okos fékrendszerrel szabályozni tudjuk őket. Mindig van olyan döntési pillanat, amikor ráléphetünk a fékre, hogy ne lépjük át azt a bizonyos határt, ami már a konfliktus kezelhetetlenségéhez vezet. Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy minél nagyobb sebességre kapcsoltunk előzőleg, annál hosszabb lesz a féktávolság, és annál nehezebben kerülhető el a fájdalmas ütközés, érdemes tehát az elejétől fogva a fék közelében tartani a lábunkat.
A család remek terep lehet a „tanulóvezetésre” konfliktuskezelés terén, hiszen itt ivódik be az a szemlélet, ami később az ilyen helyzetekben vezetni fog bennünket. A családban, a munkahelyen, egy közösségben meg lehet egyezni abban, hogy bármilyen nézeteltérés jön is létre, elutasítjuk az erőszaknak minden formáját. Döntés kérdése, hogy a fájdalmat okozó beszédet elhagyjuk, kitörünk a rossz szokások hatalmából, és úgy keressük a közös megoldásokat, hogy MINDENKI tiszteletben tartja a közösség ÖSSZES tagjának az emberi méltóságát.
Minden ember törekszik arra, hogy   be legyenek töltve a jogos szükségei.  A konfliktusok kirobbanásában legtöbbször nagy szerepet játszik a harag. Ha úgy vesszük, ez egy jogos és emberi érzés, és többnyire egy be nem töltött szükségből fakad. A gond csupán az, hogy nem szolgálja magának a szükségnek a betöltését. Ráadásul az ember ilyenkor valaki mást tesz felelőssé a saját indulataiért. Ilyesmiről árulkodik az a jellemző mondat, ami így kezdődik: „Ez az egész azért van, mert TE ilyen/olyan vagy…” És következnek a magyarázatok, ítéletek, az egyre hevesebb szemrehányások, egészen a féktelen dühkitörésig. A másik lehetőség, hogy a veszélyt felismerve sikerül rálépni a fékre, tudatosítjuk, hogy igazából mire is van szükségünk, és ezt kérés formájában fejezzük ki. Ugyanakkor rendelkezünk azzal a figyelemre méltó képességgel is, hogy rá tudunk hangolódni egy másik ember igényeire is. Abban az esetben, ha velünk szemben nyilvánul meg a harag, akkor is ott a lehetőség, hogy ne indulattal reagáljunk, hanem próbáljuk felfedezni azt a valós szükséget, ami a haragot gerjesztette, és aztán segíthetünk betölteni. A lényeg, hogy nem a másik ember felelős azért, amit én érzek, és én teszek, hanem egyes-egyedül én, és vállalom érte a felelősséget.
Marshall Rosenberg, az erőszakmentes kommunikáció módszerének kidolgozója az állatmesék világából merítve farkas- és zsiráfnyelvnek nevezte el a kétfajta kommunikációs mintát. (Lásd keretes írásunkat.)

FarkasŰésŰzsiráf

Marshall Rosenberg, az erszakmentes kommunikáció módszerének kidolgozója az állatmesék világából merítve farkas- és zsiráfnyelvnek nevezte el a kétfajta kommunikációs mintát.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!