hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2013. 05. 17. (XVII/20) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Obama kemény tárgyalásokat jósol Cameronnak

A britek és az Európai Unió kapcsolata is terítékre került Barack Obama és David Cameron találkozóján Washingtonban, ahol az amerikai elnök az uniós problémák rendbetételére sürgette Nagy-Britanniát. Közben a brit konzervatívoknál áll a bál az uniós tagságról szóló népszavazást illetően. A párt vezetése ezért törvényjavaslat benyújtására készül, amely biztosítja, hogy ha megnyerik a következő választásokat, akkor tényleg megtartják a referendumot.

Átok és gyászmise

Tömegtüntetésen gyűltek össze Nagy-Szerbia hívei pénteken. Az uniós csatlakozást remélő Szerbiában a nacionalista ellenzék továbbra sem hajlandó belenyugodni Koszovó önállósodásába. A pénteki tüntetésen a szerb ortodox egyház képviselője előrelátóan gyászmisét tartott a szerb kormányért, egy másik felszólaló pedig Zoran Djindjic meggyilkolt miniszterelnökkel példálózva fenyegette meg Ivica Dacic kormányfőt.

A király, aki ember akar maradni

Több területen is szakít édesanyja, Beatrix uralkodási szokásaival a hollandok új királya. A tradíciókat ugyan elfogadja és elődeinek irányvonalát igyekszik folytatni, ugyanakkor kisebb politikai befolyást kíván majd gyakorolni, mint a korábbi királyok, és sokkal kevésbé lesz formális, mint anyja volt. Emellett azt sem várja el, hogy „Felségnek” szólítsák.

Mészárosok kora

Vlagyimir Putyin körül senki nem érezheti biztonságban magát. Május 8-án távozott a posztjáról Vlagyiszlav Szurkov miniszterelnök-helyettes, a jelenlegi politikai rendszer egyik fő ideológusa és az elnök régi támogatója. Ezzel idén már a harmadik fontos személycsere történt a hatalomban. Szakértők szerint az események arra utalnak, hogy irányváltás következhet be az orosz politikában, és Medvegyev menesztése is csupán idő kérdése már. „Szürke eminenciások” helyett a „mészárosok” korszakáról beszélnek.

Békét ígér a térségnek az új pakisztáni elnök

Navaz Sarif egykori kormányfő nyerte a véres merényletekkel beárnyékolt pakisztáni választásokat. Az ország történetében egyedülálló esemény jelentős változásokat hozhat a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem terén. Az új vezetőtől a Nyugat azt várja, hogy aktívan segédkezzen a 2014-es afganisztáni csapatkivonásokban, Sarif ugyanakkor függetlenedni akar Amerikától.

Brit civilkampány Izrael ellen

Brit nem kormányzati szervezetek (NGO-k) összehangolt delegitimációs kampányt indítottak májusban, a zsidó és keresztény pünkösd ünnepe előtt Izrael ellen. A protestáns Skót Egyház nyilatkozatot adott ki arról, hogy szerintük a zsidóságnak nincs semmiféle történelmi előjoga „Izrael földjéhez”. Néhány napra rá a neves brit elméleti fizikus, Stephen Hawking jelentette be, hogy lemondja részvételét a Simon Peresz által Jeruzsálemben kezdeményezett nemzetközi tudományos világkonferencián. Hawking azzal indokolta döntését, hogy tiltakozó leveleket kapott „palesztin tudósoktól”. Az anticionista  hangulatkeltéshez a BBC is hozzájárult, amikor egyik Szíriáról szóló tudósításában „terroristák támogatásával” vádolta meg Izraelt.

Békekonferenciát terveznek Szíriának

A világ vezetői továbbra is tárgyalásos úton igyekeznek megoldást találni a szíriai konfliktusra. Június elejére békekonferenciát szervez Amerika, Nagy-Britannia és Oroszország. Ennek sikere a szkeptikusok szerint több mint kétséges, annak ellenére, hogy Jordánia is tervez egy „Szíria barátai” konferenciát, hogy segítsen az előkészületekben. Eközben tovább nő a menekültek és az áldozatok száma, és szaporodnak a bizonyítékok a vegyi fegyverek bevetéséről mindkét oldalon. A török határon is nagy a nyugtalanság a szaporodó súlyos merényletek miatt, a felkelők pedig kerek perec elzárkóznak a tárgyalásoktól.

Belföld

Arab pénzek menthetik meg csúcsegyetemeinket

Úgy tűnik, kormányzati hátszél bátorítja a financiális csapdában vergődő egyetemeket, hogy a keleti nyitás oktatási dimenzióját kreatív tartalommal töltsék meg, s ennek jegyében iszlám tanulmányi központok létrehozásával csatornázzák be az arab tőkét intézményeikbe. Az első ilyenről már elvi döntés született.

Kisebbségbe kerültek a magyarok a Kárpát-medencében

10,4 millióan vallják magukat magyarnak a hajdani Magyar Királyság területén, azaz a Kárpát-medencében. A csökkenő tendencia fő oka a válaszadási hajlandóság növekvő hiánya, ami számos okra vezethető vissza.

Új mátrix születik

Olyan szolgáltatói piac kialakítása a cél, amelyben a magyar családok védettséget élveznek a „kiizmosodott” energiacégekkel szemben. Ez akár a nonprofit közszolgáltatás kialakítását is jelentheti – derül ki a rezsicsökkentő munkacsoport vezetőjének szavaiból. Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere elmondta azt is, hogy a hozzájuk beérkezett igények alapján a temetkezési költségeket is csökkenteni fogják. Ugyanakkor megnyugodhatunk, ingyen sör nem lesz, mert „az egy butaság, az igazi kádári világot senki sem kívánja visszahozni”.

Már vizsgálóbizottság is kutat Laborc és Portik után

Pénteken kezdődik a Fővárosi Törvényszéken Portik Tamás és társai ellen – előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette tárgyában –  a bírósági tárgyalás. Időközben létrejött az országgyűlési ténymegállapító albizottság is azzal a hangzatos elnevezéssel: Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója és Portik Tamás, a hazai szervezett bűnözés egyik kulcsfigurája között létrejött találkozókkal összefüggő nemzetbiztonsági kérdések, kockázatok és jogsértő cselekmények vizsgálata.

Bukás felé halad az MSZP

Az ellenzéki pártok számára hónapról hónapra drámai adatokat hoznak ki a közvélemény-kutatók, hisz a méréseik szerint utcahosszal vezet előttük a Fidesz. Ráadásul hat megszorítást és tucatnyi botrányt követően is. Az általunk megkérdezett politikai elemzők szerint, ha így megy tovább, akkor a Fidesz simán győz 2014-ben, a kialakult helyzetért – az ellenzéki szavazók kiábrándultságáért – legtöbbjük az MSZP vezetését tartja felelősnek.

Hit és értékek

A kereszt ára - Egy iráni lelkész drámai vallomása

Azon a héten, amikor a zsidóság a sávuót, a keresztény világ pedig a pünkösd ünnepét tartja, Szaúd-Arábiában a bíróság hat év börtönre és 300 korbácsütésre ítélt egy libanoni keresztényt. A férfi bűne az volt, hogy a hitéről beszélt egy szaúdi nőnek, aki az iszlám helyett a kereszténységet választotta. A nő csak úgy kerülte el az iszlámból való kitérőkre automatikusan kirótt lefejezést, hogy elmenekült Szaúd-Arábiából. A világ másik legszélső­ségesebb vallási diktatúrájában, Iránban is az életüket kockáztatják a keresztény lelkészek azért, hogy prédikálhassanak. Egy pásztor, aki megnyitotta a gyülekezetét a muzulmánok előtt, a Hetek tudósítójának elmondta történetét, hogyan torolták meg rajta és családján a hit hirdetését.

Irán arcai

Amikor Amos Chapple magyar származású új-zélandi fotós az iráni képsorozatát feltöltötte egy weboldalra, talán maga sem gondolta, hogy a fotók ezt követően bejárják a világsajtót és az internetet. Elmondása szerint ő csupán egy dolgot szeretett volna: bemutatni, hogy a hatalomban lévők retorikája nem feltétlenül tükrözi az iráni átlagember gondolkodásmódját.

HÁTTÉR

Érdemes-e perelni a bankokat?

Több kormányintézkedés nem várható a devizások megsegítésére, így sokan a perek mindenhatóságában hisznek. Szakemberek szerint más kiút nem lesz, mint az egyedi eseteknek megfelelő banki elbírálás.

Előítélet, ami összeköt

Nem valós az a toposz, amely szerint a romák rendszerváltás után történt „lecsúszásának” számlájára írható a velük szemben megnyilvánuló előítéletesség – derült ki a Kádár-korszakban működött Magyar Közvélemény-kutató Intézet most nyilvánosságra került adataiból.

Német alföld

A német precizitás és a magyar szenvedélyesség ötvözetére büszkék a kecskeméti Mercedes gyárban. Azt nem tudni, hogy az illetékes reklámszakemberek mennyit gondolkoztak azon, hogy magyar részről milyen tulajdonságot dobjanak a „közösbe”, az viszont egyértelmű, hogy az üzem minden elemében tükrözi a német precizitást.

Mindent megkajálunk

Több generáció nőtt fel abban a hiszemben, hogy a margarin egészséges, a vaj pedig nem, majd pár éve megérkezett az új információ, miszerint pont az ellentéte az igaz. Ugyanez volt a helyzet a fluoros fogkrémmel, az édesítőszerekkel, és még hosszan sorolhatnánk. Kire hallgassunk ebben az információ- és marketingdömpingben?

Ijesztgetjük Brüsszelt

Három év alatt immáron a hatodik költségvetési egyenlegjavító csomag bevezetését jelentette be a kormány. A lépésre azért kerül sor, mert az Európai Bizottság bizonytalan a tekintetben, hogy Magyarország képes-e kellően alacsonyan tartani a költségvetés hiányát. Mivel a kormány mindent alárendel annak a célnak, hogy kilenc év után az ország kikerüljön az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alól, ezért az Orbán-kabinetnek nem maradt más lehetősége, mint hogy tovább „barkácsol” a költségvetésen.

A valódi szabadság

Nem kétséges, hogy a magyar parlamenti tévéközvetítések akárcsak egyetlen órájának megtekintésénél kevés kínosabb, kiábrándítóbb és látszólag haszontalanabb időtöltés van a világon. Ezt a tapasztalatunkat különösen megerősítheti a napirend előtti felszólalások mazochista élvezete, mert a kormánypárt tudvalevően ezt a műfajt használja fel arra, hogy valamely, a kétharmados többség áldásos tevékenységét odaadóan propagáló képviselő felszólalására az illetékes miniszter avagy államtitkár lelkesen egyetértő válaszával még rá is lapátoljon. Mondhatnánk persze, úgy kell annak, aki ezeket az ordító politikai reklámokat végignézi: megérdemli, hogy az egymásra licitáló honatyák hülyének nézik.

KÁVÉSZÜNET

Sir Alex

Kisebbfajta sokként hatott a brit közéletben a Manchester United múlt heti bejelentése, amely szerint majd’ 27 év szolgálat után távozik a klub menedzseri pozíciójából, és visszavonul Sir Alex Ferguson. A skót szakember nem csak a sport világában alkotott maradandót: pályafutása a hatékony vezetői karrier mintapéldája.

Ha jön a pollen...

Az allergiát civilizációs betegségnek tartják, amelyért a környezetszennyezés és más környezeti hatások, például a fertőtlenítőszerek túlzott alkalmazása a felelős. A legújabb kutatások szerint azonban más okok is állhatnak a háttérben. A Henry Ford Kórház munkatársai évtizedek óta kutatják például az allergia és a háziállatok kapcsolatát. Megállapításaik szerint azok a csecsemők, akik életük első egy évében együtt éltek valamilyen kisállattal, kisebb eséllyel lettek később allergiások. Mi több, az érzékenység kérdése már korábban is eldőlhet.

A kényelem csapdájában

Bárkivel megtörténhet, hogy egy napon rádöbben: ami egykor motiválta, mára különös módon unalmassá, érdektelenné vált. A „Szállj le a döglött lóról!” című könyv gyakorlati tanácsokon keresztül mutatja be, hogyan lépjünk túl azokon a gyötrő dolgokon, amelyek már nem visznek előre, legyen szó akár tanulásról, akár munkáról, akár különféle emberi kapcsolatokról.

Bitcoin: a digitális érme

A bitcoin nem játék, ez egy létező valuta, ami 200 millió dollárnyi devizaforgalmat produkált egy hónap alatt. Érdekessége, hogy nem nemzeti bankok nyomtatják, hanem egyszerű emberek számítógépekkel állítják elő. Semmilyen államnak, banknak, szervezetnek nincs rá befolyása. Még az alkotójának sem.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!