Egymással vetekedő politikai erők heves összecsapásai fémjelezték a hétvégi pakisztáni választásokat. A szélsőséges indulatok elszabadulása több esetben halálos kimenetelű volt, egyes szavazóhelyiségek környékén nagyban megnehezítve a voksolás menetét. A történelmi jelentőségűként emlegetett választás eredményeképpen Navaz Sarif Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) elnevezésű pártja alakíthat kormányt. Bár Sarif nem aratott elsöprő győzelmet, valószínűleg nem lesz rákényszerülve, hogy fő riválisaival – az egykori krikettsztár Imran Khannal vagy a Bhutto család nevével fémjelzett Pakisztáni Néppárttal – lépjen koalícióra. Pakisztán hatvanöt éves fennállása óta ez volt az első olyan megmérettetés, melynek során egy demokratikusan megválasztott kabinet adta át a vezetést egy másiknak, katonai puccs vagy korrupciós botrányok nélkül.
A 182 milliós Pakisztáni Iszlám Köztársaság a világ ötödik legnagyobb demokráciája, közel 86 millió regisztrált szavazóval. A mérföldkőnek tekintett választásokon a nők is nagy arányban képviseltették magukat, ám így is 11 millióval több férfi járult az urnákhoz. Ennek oka, hogy bizonyos tartományokban még mindig nem nézik jó szemmel a nők politikai szerepvállalását: egyes településeken a férfiakból álló városvezetés kifejezetten megtiltotta az asszonyoknak a szavazást, szélsőséges iszlamista csoportok pedig rendszeres fenyegetésekkel igyekeztek elrisztani a nőket a voksolástól. Az üzletemberként és politikusként is jelentős befolyással bíró, hatvankét éves Navaz Sarifot immár harmadszor választották meg Pakisztán elnökének. Szavazótábora elsősorban gazdasági reformokat, a korrupció megfékezését, politikai stabilitást, a katasztrofális állapotban levő infrastruktúra fejlesztését és az ország belső békéjének megteremtését reméli tőle.
Elemzők szerint az új vezetés alapjaiban változtathatja meg Pakisztán külügyi kapcsolatait.
A nemzetközi közösséget már a kampány során aggasztotta, hogy a nacionalista érzelmű, vallásos konzervatív Sarif kétértelmű álláspontot foglalt el az al-Kaida és a tálibok elleni fellépést illetően. Miközben állította, hogy az ország békéje érdekében tárgyalóasztalhoz kíván ülni a szélsőségesek vezetőivel, egy BBC-nek adott interjúban a politikus kijelentette, hogy véget kell vetni Pakisztán és az Egyesült Államok katonai együttműködésének a terror elleni háborúban. Fő érve, miszerint legfőbb ideje leállítani a harcokat és békét teremteni a térségben, nagy népszerűséget hozott neki az országban, ahol sokan nemzeti szuverenitásuk megsértéseként értelmezik az időről időre pakisztáni terrorista gócpontokat bombázó amerikai drónok tevékenységét, mely akcióknak nemritkán civil áldozatai is vannak. Sarif szerint ezek a hadműveletek csak további radikalizálódáshoz vezetnek, és fokozzák a szélsőséges erők befolyását a régióban. A pakisztáni katonai erők és az Egyesült Államok között 2011 májusa óta egyébként is érzékelhetően feszültebb a viszony – amerikai kommandósok ekkor likvidálták a pakisztáni Abbotábád városában bujkáló Oszama bin Ladent.
Nyugati szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államokkal való együttműködés hiányában Pakisztán még inkább a terrorizmus fellegvárává válna, ami veszélyeztetné az Afganisztánban állomásozó és a 2014-es kivonulásra készülődő külföldi csapatokat is. A jövő évi csapatkivonások békéjének biztosítása az egyik legfontosabb diplomáciai kihívás lesz Sarif számára, akitől azt várják, hogy sikerrel közvetítsen az amerikai hadsereg, az afgán kormány és a Pakisztánban tanyázó tálib vezetők között. A pakisztáni–amerikai szövetség fenntartása egyébiránt már csak azért is érdeke az iszlám köztársaságnak, mert Pakisztán a világ országai közül az egyik legnagyobb mértékű amerikai segélyben részesül, amit Barack Obama kormánya októbertől évi 1,4 milliárd dollárra akar felemelni.
Musarraf labdába sem rúghatott
2013. 05. 17. (XVII/20)
