hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 08. 29. (XVIII/35) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Van-e Obamának stratégiája az Iszlám Állammal szemben?

A héten hosszú küzdelmet ígért Barack Obama az Iszlám Állam (IS) ellen, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok már meg is kezdte a harcot az IS „gyökeres kiirtására”. Az erős szavak ellenére nem egyértelmű, hogy van-e, és ha igen, milyen  stratégiája van Washingtonnak az internacionális dzsihádista terrorhadsereg ellen. Akár jelképes is lehet, hogy az akciónak - ami Obama szavai szerint már zajlik - nincs még neve sem. Mintha a kódnév hiánya azt sugallná, hogy szó sem lehet bármiféle újabb „Sivatagi Viharról”, hiszen Amerika egyszer és mindenkorra befejezte Irakban a háborút. Az Obama hivatali idejéből hátralévő 28 hónap azonban túl hosszú ahhoz, hogy egyszerűen utódjára hagyja a döntést, ahhoz viszont túl rövid, hogy gyökeresen megváltoztassa elnökségének eddigi doktrínáját, amelyet hivatalosan ma is képvisel.

Rakétazápor tűzszünetben

Továbbra is napjában többször harsognak a légvédelmi szirénák Izraelben, nem csupán az ország déli és középső részén, hanem a libanoni és szíriai rakétázások miatt az északi területeken is. A Hetek tudósítója az eddig biztonságosnak vélt Haifáról jelentkezik.

Öngyilkosságba menekülnek az indiai gyapottermelők

135 ezren vetettek véget életüknek Indiában 2013-ban az indiai kormány legfrissebb jelentése szerint. Az esetek 53 százaléka négy déli tartományban történt, ahol ezen belül kiemelkedően magas volt a mezőgazdaságban dolgozók és a szociális és gazdasági ok miatt öngyilkosságot elkövetők aránya. Elemzők szerint ez arra vezethető vissza, hogy az előző évekhez hasonlóan a genetikailag módosított gyapotmagok továbbra sem hozták a várt hozamot, és a farmerek tönkrementek.

„Eltévedt" katonák

Már Putyin sem cáfolja, hogy Ukrajnában haditechnikája és katonái vannak, noha az orosz hadsereg deszantos egysége az elnök szerint járőrözés közben „véletlenül” került a szomszédos országba. Ezt a minszki három­oldalú orosz-ukrán-EU-s csúcstalálkozón jelentette ki Vlagyimir Putyin. Eközben egyre több, katonaként szolgáló fiatal orosz szüleit hívják fel Kijevből, hogy elvihetik fiaik holttestét.

Történelmi vita Skócia függetlenségéről

Alex Salmond, Skócia első minisztere nyerte az állam függetlenségével kapcsolatos televíziós vita második fordulóját, ami ugyan bátorításul szolgált az elszakadáspártiak számára, azonban nem tudták a bizonytalan szavazókat maguk mellé állítani. Az autonómia után esedékes gazdasági, pénzügyi és katonai változások és bizonytalanságok miatt pedig lehetséges, hogy az elszakadásellenes oldalnak sikerül megőriznie előnyét a szeptember 18-án esedékes népszavazásig.

Lemondott, majd újraalakult a francia kormány

Augusztus 25-én lemondott, egy nappal később pedig újraalakult a francia kormány. A váratlan esemény újabb fejezetet nyitott az egyébként sem túl népszerű François Hollande elnökségének történetében, és tovább mélyítette a baloldali többségi párt szociálliberális, illetve az azt folyamatosan bíráló szárnya közötti törésvonalat.

Saría és sivatagi klíma

A moszuli gát elvesztésének jelentőségét akarták csökkenteni az Iszlám Állam dzsihádistái azzal a videóval, amely James Foley amerikai újságíró lefejezését mutatja be. Bár az újságíró halála tény, szakértők szerint a videofelvétel megrendezett és manipulált, és valószínűleg nem a „dzsihád John”-nak nevezett álarcos a valódi gyilkos, aki a videón látszik. Nagy-Britannia amerikai nagykövete szerint a brit titkosszolgálat a hangja alapján azonosította a terroristát.

Belföld

Magyarország és a Nyugat

Külpolitikai szempontból nincs elszigetelődve Magyarország, de Európában elég hűvös a magyarok megítélése. Szövetségesi kapcsolataink élnek, de már nincs az a barátság, amely például a lengyel és a német viszonyokat jellemezte – ez persze a nem hivatalos értékelése a magyar külpolitika teljesítményének, míg a hivatalos álláspont szerint sikerült új alapokra, a gazdasági érdekek képviseletére helyezni a magyar külügyet, illetve, hogy nincs szégyenkeznivalója Magyarországnak, mert Európában ez az ország a leginkább átvilágított nemzet.

Kiforgatás, kettős mérce és gyűlölet

Minden magyart megsértenek azok a külföldi politikusok, akik a magyar kormánnyal szemben kritikát fogalmaznak meg – foglalható össze Kovács Zoltánnak, a kormány nemzetközi szóvivőjének véleménye. A civilben történész politikus szerint a Magyarországot érő kritikadömping mögött felsejlik, hogy a nyugat-európai sajtó évszázados beidegződésekre alapozva igencsak szereti hangoztatni a kelet-európaiakkal szembeni negatív sztereotípiákat.

Magyarok az Iszlám Állam harcosai között?

Több szélsőjobboldali magyar szervezet is példaként tekint az iszlám terroristákra, az azonban nem tudható, kik azok a honfitársaink, akik jelenleg is muzulmán terrorszervezetekben harcolnak. Egy kutatás szerint mindenesetre több tucat magyar is az Iszlám Állam soraiban küzdhet.

Nincs magyar exodus

Több nyugat-európai és tengerentúli orgánum foglalkozott terjedelmes cikkben az Európából Izraelbe irányuló bevándorlással. Leginkább az ukrán és a francia – politikai indíttatású – alijázás jelentős, míg a közép-kelet-európai régióból egészen más motívumok szerepelnek a távozás indokaként. Magyarországról kevesen hagyják hátuk mögött a virágzó budapesti zsidó életet, és sokan rövidesen hazatérnek, még ha a politikai szituáció sokuk megítélése szerint kifejezetten instabilnak mondható is.

Ebola-frász: a halottkultusz miatt terjed a halálos kór

Ma az ebolás megbetegedésekkel kapcsolatban gyakran két végletes hozzáállás tapasztalható: a fejlett világban, ahol elenyésző a veszély, eltúlozzák azt, és halálos járványtól rettegnek, a betegség sújtotta Nyugat-Afrikában pedig sok helyütt el sem hiszik, hogy a betegség egyáltalán létezik. Szlávik Jánossal, a Szent László Kórház infektológusával beszélgettünk.

Hit és értékek

A teremtés és az evolúció összebékíthetetlenségéről

Komoly reakciósorozatot váltott ki a napokban az interneten Semjén Zsolt evolúcióról szóló nyilatkozata. A miniszterelnök-helyettes néhány hete mondta el rövid monológját a Hír TV-ben a fejlődéselmélet és a bibliai teremtés kapcsolatáról: szerinte az evolúció nem működhetne, ha Isten nem helyezte volna bele az anyagvilágba a fejlődés programját. Szóhasználatából és néhol pontatlan megfogalmazásából egyértelműen kiderül, hogy a KDNP elnöke az úgynevezett teista evolúció elméletét vallja. Noha ez a világmagyarázat csak részben illeszkedik a bibliai kinyilatkoztatáshoz, az úgynevezett teista evolúcióban a katolikus egyház, valamint a protestáns felekezetek nagy része is a teremtéstörténet hiteles értelmezését látja.

A genomika kora

A DNS magában hordozza azokat az információkat, amelyekre az emberi szervezet teljes felépítéséhez szükség van, ráadásul a különféle betegségekre való hajlamot, érzékenységeket vagy éppena rezisztenciára utaló információt is tartalmazza. Éppen ezek miatt a személyre szabott genomika egyre fokozódó lázban tartja a tudományos világot, melynek fejlődését olyan ígéretes címszavak motiválják, mint a személyre szabott orvoslás, gyógyszerek vagy akár betegségek megelőzése a tünetek megjelenése előtt. A genomika azonban komoly adatvédelmi kihívásokat is rejt magában, amelyre még nem készültünk fel kellőképpen.

HÁTTÉR

Vilmos császár dzsihádja

Alig néhány héttel azt követően, hogy az Iszlám Állam (IS)  könyörtelen iraki és szíriai hódításai nyomán világszerte ismertté vált, máris megjelentek a terrorhadsereg eredetéről szóló alternatív elméletek, nemcsak az ilyenekre különösen fogékony arab világban, hanem Nyugat-Európában is. A holland Igazságügyi Minisztérium augusztus közepén felfüggesztette állásából egyik munkatársát, aki Twitter-üzenetében azt írta, hogy az IS-t „a cionisták tervelték ki, hogy szándékosan befeketítsék az iszlámot a világ szeme előtt”. Yasmina Haifi a hágai kormány Kiberbiztonsági Intézetének egyik projektvezetője volt, de nincs egyedül: mások — a szeptember 11-ei merényletekhez hasonlóan — Amerikát gyanúsítják azzal, hogy azért támogatja titokban az IS-t, hogy „újabb ürügyet kreáljon a közel-keleti beavatkozáshoz”. Az abszurd teóriák alátámasztására rendszeresen felbukkan az az érv, hogy az Egyesült Államok a nyolcvanas évek elején is felfegyverezte az afgán mudzsahideket a szovjetek ellen. A radikális muzulmánokat azonban eredetileg nem Washington, hanem — több mint száz évvel ezelőtt — Berlin akarta felhasználni arra, hogy dzsihádot indítsanak a Közel-Keleten.

Miskolcon folytatódik a telepfelszámoló program

Miskolcon a romák és jogvédők folyamatos tiltakozása ellenére folytatódik a telepfelszámoló program. Jogcím nélkül egy kilakoltatott sem maradhat a városban. A tiltakozók szerint ez nem más, mint modern deportálás, és a probléma nemcsak Miskolc, hanem az egész ország cigányságáról is szól. Helyzetjelentés a borsodi székhelyről. 

Az úszás Everestjén

A Balaton hosszában 79,6 kilométer, a Rió Parana deltájában (Argentína) 88 kilométer, az Atlantic City körüli lagúnákban 39 kilométer, a 14 fokos Balti-tengerben 6 óra 14 perc, míg az év leggyorsabbjaként 2013-ban a La Manche csatorna átúszása 10 óra 47 perc alatt, 2014. augusztus 9-én a Tsugaru-csatorna keresztezése a világon tizenharmadikként – szemelvények Zalaegerszeg büszkesége, a 41 éves Mányoki Attila több mint kétszáz extrém úszóteljesítménye közül.

Bankárgyűlés a hegyekben

Idén augusztus végére esett a világ jegybankelnökeinek éves találkozója a Fed szervezésében. A rendszeres szimpóziumon a központi bankárok szakmai eszmecseréje mellett mindig lehetőség van egy kis raftingra, hegymászásra és medvelesre is.

Groteszk áruk fóruma

Évente 750 millárd dollár értékű élelmiszerhulladék keletkezik világszerte. Rengeteg élelmiszer azért nem kerül a boltok polcaira, mivel - egyesek szerint - küllemük nem felel meg annak az „ideális” kinézetnek, amivel egy zöldségnek vagy gyümölcsnek bírnia kell.

A balkáni front

Az elmúlt hetekben a koszovói és albán médiában nagy felháborodást keltettek egy Szíriában harcoló koszovói férfi fényképei, melyeket az egyik legismertebb internetes közösségi oldalon tett közzé. A fotókon egy koszovói albán harcos, Lavdrim Muhaxheri látható, aki az Iszlám Állam (korábban:  ISIS/ILIÁ) nevű terrorszervezethez csatlakozva harcol Szíriában és Irakban az új iszlám kalifátus megteremtéséért. Az első képek azt szemléltetik, ahogyan Muhaxheri áldozata fejét hátrafeszítve tartja, a következő fotón már a levágott fejet fogja a kezében. A képek mellé az „allahu Ekber”, azaz „Isten hatalmas” feliratot posztolták. Az  IS propagandája szerint Muhaxheri az Iszlám Állam csapatainak militánsaival együtt harcoló, albán fegyveres csoportok vezetője.

Hogyan omlott össze a Monarchia?

Az Osztrák-Magyar Monarchia a Szerbia elleni háborúval valójában öngyilkosságot követett el, mert végleg elvesztegette az időt továbbélésének egyetlen lehetősége, a birodalom föderális átalakítása számára. A vesztett háború a Monarchia széthullásához vezetett, ami egyben a történelmi Magyarország végét is jelentette. Beteljesült Kossuth Lajos komor jóslata, hogy az összeomló Habsburg Monarchia Magyarországot is romjai alá fogja temetni.

KÁVÉSZÜNET

A megfigyelés mestere

Leonardo da Vinci leginkább festőként jelenik meg előttünk, azonban egyre nagyobb publicitást kapnak azok a tőle származó kéziratok, melyek páratlan természettudományos és műszaki tevékenységéről tesznek tanúbizonyságot. A természet iránti érdeklődése az anatómiától kezdve a matematikán és geometrián át a mechanikáig tartott, miközben ismereteit különböző műszaki tervek szolgálatába állította. A kéziratait, találmányait és tudományos tevékenységét mutatja be a pécsi Janus Pannonius Múzeum szeptember 30-ig látható kiállítása, melyet a főtéren felállított monumentális Sforza-ló másolata reklámoz.

A vágy megszállottai

A Magyar Nemzeti Galériában (MNG) megrendezett időszaki Dada és szürrealizmus. Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí című kiállítás a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményének anyagából mutat be átfogó válogatást. A kiállítás kultúrtörténeti képet fest két avantgárd mozgalom nemzetközi kialakulásáról és fejlődéséről, főként a kultúrtörténeti, filozófiai jelentőségükre koncentrálva.

Kiborult hallgatók

A legtöbb ember számára eljön a pillanat, mikor kilép a közoktatás kapuján, s egy új, kihívásoktól sem mentes korszak kezdődik el az életében, melynek célja a „nagybetűs” életre való felkészülés. Ennek eléréséhez a társadalom többsége szerint szorgalmi, valamint vizsgaidőszakokkal kikövezett út vezet. A diploma megszerzése alatt a diákok számos nehézséggel néznek szembe, a legnagyobb megmérettetés azonban mégis az aggódással, stresszel való küzdelem, mellyel az egyetemi diákok szinte mindegyike találkozik vagy éppen küzd tanulmányai során.

Tón vón’ jó

„Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza”- tartja a közmondás azokról, akik a Tisza vidékéről származnak és vágyódnak vissza szülőföldjükre. Ám az idei év eddigi eredményei alapján nemcsak azok kedvelik Magyarország egyik legizgalmasabb turisztikai célterületét, akik ott születtek, hanem azok is, akik szívesen megismernék az ország legnagyobb mesterségesen kialakított tavát, ahol a természetközeli aktív kikapcsolódás mindig garantált.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!