hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2015. 01. 16. (XIX/3) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

Orbán párizsi üzenete

Baloldaliak és liberálisok, illetve számos jogvédő Orbán Viktornak esett, miután a párizsi tragédia árnyékában a miniszterelnök arról nyilatkozott, hogy nem szívesen látja Magyarország a gazdasági menekülteket. A kormányfő kritikusai szerint évente pár százan kapnak csak menedék­jogot, pótcselekvés tőlük félteni az országot. Azt azonban mindenki elismeri, hogy valós veszélyt jelent, hogy hússzor annyian próbálnak bevándorolni Magyarországra, mint évekkel korábban.

Trabant az üvegplafon mögött

A szólásszabadsággal kapcsolatban a legnagyobb hiányosság Magyarországon az, hogy a rendszerváltás után nem vált a társadalom szemében „közjóvá”, hanem értelmiségi allűr maradt – mondta a Heteknek György Péter, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetője, akit a köztévé tervezett átalakítása kapcsán kérdeztünk.

Lassítósáv a zöldenergiának

Figyelmetlenség, hozzá nem értés vagy az egyre bővülő napenergia-szektor mesterséges fékezése – az érintettek szerint ez lehet az oka annak, hogy január 1-jétől környezetvédelmi termékdíj terheli a napelemeket. Az új szabályozás szerint a zöldenergiát termelő szilíciumpanelek „jelentős szennyezést okozó termékek”, és károsabbak az akkumulátoroknál. Még Áder János államfő is felemelte a szavát az intézkedés ellen.

Útban az új jobbágyság felé?

Vészjelzést adott az MTA a kormányzat felé, miszerint sokkal több érettségizettre és diplomásra lenne szükség Magyarországon. Akadémikusok és kutatók ellenzik az érettségizettek számának visszavágását és azt, hogy a korosztályok felét ipari tanulónak küldi a kormány.

Zsidó háború magyar módra

Ha valaki szánt szándékkal szerette volna szétverni és az egész ország nyilvánossága előtt  lejáratni a hazai zsidóság két legnevesebb szervezetét – Magyarországi Zsidó  Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) – egy arra kiválasztott botrányhős köz­re­mű­­ködésével, lehetőleg még a holokauszt-emlékévben, az sem csinálhatta volna hatékonyabban annál, ahogyan az a tavalyi év utolsó harmadában megesett. A fejleményeknek csupán egyetlen nyertese van: a kormány. A BZSH Schwezoff Dávid lemonda­tására összehívott rendkívüli közgyűlése lapzártánk után szavaz a tisztviselőről.

HÁTTÉR

Muszlimok Európája

A francia szatirikus magazin, a Charlie Hebdo szerkesztőinek és rajzolóinak múlt heti brutális meggyilkolása ismét ráirányította a figyelmet az európai értékek és az iszlám közötti mély szakadékra. Egyre elkerülhetetlenebb a felismerés, hogy hosszú távon a két kultúra együttélése lehetetlen, értékeik összeegyeztethetetlenek. Napról napra nő a terrorveszély Európában, ahol virágzó muszlim közösségek teremtenek maguknak párhuzamos valóságot egy általuk semmire nem becsült kultúrában.

Radikalizálódó társadalmak

Az Open Doors nemzetközi keresztény szervezet idén január második hetében – a Charlie Hebdo szerkesztőség elleni merénylet napján – ismertette az Üldözés a világon című éves kutatását. Az utóbbi napok eseményei nem hazudtolták meg az idei rangsor fő tanulságát: 2014-ben a keresztények elleni  üldözés mind mértékében, mind intenzitásában megerősödött.

Saranszkij erősítené a liberális nemzetállamot

„Nem a burka betiltása jelenti a megoldást, hanem az, ha Franciaország a kulturális relativizmus helyett az emberi jogokat fogadja el abszolút értékként” – állítja Natan Saranszkij a párizsi támadásokat elemző nyilatkozatában.

Meleg családokat akar az ENSZ

„A gyermekeknek apára és anyára van szükségük, nem pedig azonos nemű »szülőkre«” – olvasható abban a petícióban, amelyet több országban aláírásgyűjtő kampánnyal támogat a CitizenGO élet- és családpárti szervezet. A tiltakozás az UNICEF nemrég kiadott hivatalos állásfoglalására reflektál, mely támogatja az azonos nemű párok gyerekvállalásának elfogadását, és sürgeti azon  törvények eltörlését, amelyek megakadályozzák a homoszexualitás megismertetését a gyermekek körében. Bírálói szerint az UNICEF a gyerekjogokra hivatkozó dokumentumával valójában a melegjogokért száll síkra.

Megbukott a multikulturális kísérlet Európában

Az iszlámot bíráló német mozgalom, a Pegida szóvivőjét nem lepte meg a párizsi vérengzés. „Családommal együtt mi is több mint egy évtizede hasonló helyzetben élünk, mint a Párizsban meggyilkolt újságírók. Három éve 24 órás rendőri védelem alatt élünk, és csak fegyveres kíséretben hagyhatjuk el a házunkat. A terroristák 5000 eurós vérdíjat tűztek ki a feleségem fejére is” – mondta a Heteknek Udo Ulfkotte, aki a legutóbbi, 18 ezer ember részvételével tartott drezdai nagygyűlés főszónoka volt.

50 milliárd dollárt Ukrajnának!

A milliárdos befektető, Soros György újfent elmarasztalta a nyugati világ vezetőit, mivel azok – szerinte - „vészesen elszámították” magukat az orosz-ukrán konfliktus kezelésében. Mi több: téves stratégiájuk „életveszélybe sodorta” az egész eurózónát is.

A magánélet sérelme

A CitizenGO nemrég adott ki petíciót az Európai Unió „Egyenlő bánásmód irányelv” tervezete ellen is. A „vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló irányelv” ugyanis, amelyet már hat éve próbálnak elfogadtatni a tagállamokkal, a civilek szerint veszélyeztetné a szerződéskötés, a lelkiismereti és a magánélet szabadságát. A petíció szerint ez a fajta jogszabály már számos problémát okozott azokban az országokban, ahol hatályba léptették: egy angol virágkötőt bepereltek, mert nem készített csokrot egy homoszexuális esküvőre; egy keresztény szabadidő–komplexumot azért pereltek be, mert nem adták bérbe a létesítményüket egy melegcsoportnak.

Menekültek tömegei

Szíriából a polgárháború kitörése óta – azaz 3 év alatt – az 1,8 millió keresztényből 700 ezren menekültek az ország határain túlra. Irakban jó esetben 300 ezer keresztény maradt a korábbi egymillióból – ennek egyik fő oka az Iszlám Állam térnyerése. Számos iraki kereszténynek egyébként 2005 és 2010 között egyszer már menekülnie kellett a keresztényellenes síita milíciák erőszakossága miatt, tehát ezúttal másodszor – de nem ritkán harmadszor – elhagyni otthonukat tíz éven belül. Miután nem akarnak visszatérni Dél-Irakba, de külföldre sem jutnak el,  marad a kurd tartomány, ahol a kurd hatóságok és a lakosság befogadó mind a síita, mind a szunnita típusú terror elől menekülők iránt. A Szíriával szomszédos Libanon történelmi csúcsot döntött a menekültek befogadása terén: minden 1000 libanoni állampolgárra 230 regisztrált szíriai menekült jut (az arányok hasonlóak lehetnek a kurd tartományban is).

A történelem vége vagy a civilizációk csatája?

Bizonyára nem mindegy, hogy egy idilli korszak vagy óriási konfliktusok küszöbén állunk: végül globális hegemóniára tesz szert a liberális demok-rácia, vagy kulturális és vallási töréspontok mentén reped szét a világ, amiben élünk? Francis Fukuyama és Samuel P. Huntington 22 éve indult vitája az elmúlt héten Párizsban történt események és a Közel-Keleten zajló folyamatok tükrében még nagyobb aktualitással bír.

KÁVÉSZÜNET

Budapest egykori nyomortelepeinek nyomában

Talán kevesen tudják, hogy a híres nyomozókutya, Kántor kalandjainak megörökítője, Szamos Rudolf egy nagyon érdekes szociográfiát is írt Barakkváros címmel. A szerző Budapest azon nyomornegyedeit térképezte fel, amelyek a 20. század első felében még meghatározták a városképet. Sőt a mai József Attila- lakótelep helyén álló egykori híres-hírhedt Mária Valéria-telep lakóihoz személyesen is bekopogtatott.

Focigála támogatta a hites iskolát

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Salgótarjánban a Gabora Gála elnevezésű öregfiúk jótékonysági teremlabdarúgó tornát, ezúttal a Sport TV kupáért. A rendezvénynek idén is a salgótarjáni Városi Sportcsarnok adott otthont. Ez alkalommal a kedvezményezett iskola a Hit Gyülekezete által fenntartott Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola volt.

Te is lehetsz főnök

Milyen az, ha egy cégnél nincsenek menedzserek? A vállalkozás főnökök, titulusok és hierarchia nélküli működte-tése első hallásra őrült ötletnek tűnhet, mégis számos vállalat teszteli már ezt a modellt. A cél az, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, vagyis legyen elégedett mind az ügyfél, mind a dolgozó, és persze – nem utolsósorban – még a bevétel is emelkedjen.

Harc a vírusokkal

A tél sokak számára a megfázásról, influenzáról, torokfájásról vagy akár a tüdőgyulladásról szól. Pedig a szakértők szerint több stratégia és módszer is van mindezek elkerülésére. A legfrisseb- beket és a régi bevált tippeket az NBC Today című műsora szedte csokorba nemrégiben.

Ínséges idők

A sokat támadott brit szupermarketlánc, a Tesco közölte, hogy forgalma a karácsonyi időszak után is folyamatosan esik, így az idén nem fizetnek osztalékot részvényeseiknek. A csalódás garantált – írja a CNBC.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!