hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A magánélet sérelme

2015. 01. 23.
A CitizenGO nemrég adott ki petíciót az Európai Unió „Egyenlő bánásmód irányelv” tervezete ellen is. A „vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló irányelv” ugyanis, amelyet már hat éve próbálnak elfogadtatni a tagállamokkal, a civilek szerint veszélyeztetné a szerződéskötés, a lelkiismereti és a magánélet szabadságát. A petíció szerint ez a fajta jogszabály már számos problémát okozott azokban az országokban, ahol hatályba léptették: egy angol virágkötőt bepereltek, mert nem készített csokrot egy homoszexuális esküvőre; egy keresztény szabadidő–komplexumot azért pereltek be, mert nem adták bérbe a létesítményüket egy melegcsoportnak.

Egy spanyol étterem tulajdonosa pert veszített, mert nem adta ki az éttermét egy meleg esküvőhöz (ismert volt számára egyik pincére homoszexuális orientációja, aki nem szenvedett emiatt diszkriminációt). A tiltakozók szerint az emberekre így olyan magatartást kényszeríthetnek, ami ellentétes az erkölcsi vagy vallási meggyőződésükkel, ráadásul ilyen esetekben a bizonyítás terhe megfordul, azaz a gyanúsítottat, és nem a feljelentőt terheli. „Az Egyenlő bánásmód irányelv-tervezet elfogadásához vagy módosításához a tagállamok egyhangú döntése szükséges, tehát ha egyszer elfogadják azt, az szinte visszafordíthatatlan lesz” – olvasható a CitizenGO aláírásgyűjtő tiltakozásában a www.citizengo.org/hu honlapon.

A CitizenGO saját meghatározása szerint közel 2 millió aktív polgár nemzetközi közössége, akik célul tűzték ki az emberi élet és méltóság, a házasság, a természetes család és a szabadságjogok védelmét világszerte. A madridi székhellyel rendelkező, elsősorban online módon működő szervezet 8 nyelven indítja kampányait: angolul, spanyolul, franciául, portugálul, olaszul, németül, lengyelül és magyarul. Petícióival több mint 50 ország intézményeinek, kormányának és szervezeteinek döntéseire igyekszik hatást gyakorolni, egy-egy kezdeményezésükhöz százezrek csatlakoznak világszerte. Magyarországon az erős katolikus kötődéssel is bíró mozgalomnak jelenleg 25 ezer tagja van. A CitizenGO többek között életpárti álláspontot képvisel abortuszügyekben, több alkalommal felszólalt napjaink keresztényüldözései ellen, és üdvözölte a magyar kormány élet- és családpárti megnyilatkozásait a nemzetközi fórumokon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!