hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2016. 03. 25. (XX/12) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

Vona nekiment Orbánnak

A Jobbik beleáll a kormányhoz és Orbán Viktor környezetéhez kapcsolható személyek „korrupciógyanús” ügyeibe, mert az oktatás és az egészségügy mellett ezt a témát tartja a Fidesz amortizálására alkalmas eszköznek. Ugyanakkor a Fidesz is betárazott „jobbikos ügyekből”, és ezek állítólag év végéig is kitartanak. A küzdelem kimeneteléhez nélkülözhetetlen médiabefolyás tekintetében egyértelműen a Fidesznek kedveznek az erőviszonyok, a gyorsan változó közhangulat és az idő viszont kiegyenlítheti a meccset.

Az emberi jogok és a „hetes napirendi pont"

„Állj ki az emberi jogok mellett! Állj ki Izrael mellett!” címmel hirdette meg az Izrael Szövetségesei Alapítvány (Israel Allies Foundation) azt a demonstrációt, amelyre 2016. március 21-én, hétfőn Genfben került sor.

Riadókészültség, kérdőjelekkel

A keddi robbantások célpontja nem Belgium volt, hanem Európa, ezért úgy kell tekinteni, hogy a támadás Magyarország ellen is irányult – fogalmazott a brüsszeli terrortámadások kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök, aki újra előhúzta a terrorveszélyhelyzet alaptörvény-módosítást igénylő ötletét.

Megszűnik a KLIK, de mi lesz utána?

A Klik megszüntetését és a tananyag felülvizsgálatát ígérte a héten Rétvári Bence államtitkár. Az biztos, hogy az iskolák állami fenntartása megmarad, de nem tudni, pontosan milyen formában. Mivel a kormány nem teljesíti a pedagógustüntetők követelését, és nem tárgyal azok 12 pontos csomagjáról, a sztrájktörvény pedig ellehetetleníti a sztrájkot, ezért a Miskolcról indult országos mozgalom kitart a március 30-ai polgári engedetlenségi akció mellett.

Simicska–Jobbik közeledéstől retteg a Fidesz

A Fidesz vezérkarában vannak olyanok, akik pacifikálnák Simicska Lajossal a kapcsolatot. Az ok egyszerű: tartanak attól, hogy a migráns-kártya nem lesz elég ahhoz, hogy 2018-ig megőrizzék a kormánypárt előnyét. Viszont ha megváltozik a választói hangulat, akkor könnyen pattközeli helyzet alakulhat ki egy ország­­gyűlési választáson. Hangulatváltást pedig az aggályoskodók szerint egy befolyá­sos ellenfél és egy befolyásos médium képes generálni.

Az emberi jogok és a „hetes napirendi pont"

„Állj ki az emberi jogok mellett! Állj ki Izrael mellett!” címmel hirdette meg az Izrael Szövetségesei Alapítvány (Israel Allies Foundation) azt a demonstrációt, amelyre 2016. március 21-én, hétfőn Genfben került sor.

Vona nekiment Orbánnak

A Jobbik beleáll a kormányhoz és Orbán Viktor környezetéhez kapcsolható személyek „korrupciógyanús” ügyeibe, mert az oktatás és az egészségügy mellett ezt a témát tartja a Fidesz amortizálására alkalmas eszköznek. Ugyanakkor a Fidesz is betárazott „jobbikos ügyekből”, és ezek állítólag év végéig is kitartanak. A küzdelem kimeneteléhez nélkülözhetetlen médiabefolyás tekintetében egyértelműen a Fidesznek kedveznek az erőviszonyok, a gyorsan változó közhangulat és az idő viszont kiegyenlítheti a meccset.

Riadókészültség, kérdőjelekkel

A keddi robbantások célpontja nem Belgium volt, hanem Európa, ezért úgy kell tekinteni, hogy a támadás Magyarország ellen is irányult – fogalmazott a brüsszeli terrortámadások kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök, aki újra előhúzta a terrorveszélyhelyzet alaptörvény-módosítást igénylő ötletét.

Megszűnik a KLIK, de mi lesz utána?

A Klik megszüntetését és a tananyag felülvizsgálatát ígérte a héten Rétvári Bence államtitkár. Az biztos, hogy az iskolák állami fenntartása megmarad, de nem tudni, pontosan milyen formában. Mivel a kormány nem teljesíti a pedagógustüntetők követelését, és nem tárgyal azok 12 pontos csomagjáról, a sztrájktörvény pedig ellehetetleníti a sztrájkot, ezért a Miskolcról indult országos mozgalom kitart a március 30-ai polgári engedetlenségi akció mellett.

HÁTTÉR

Tájkép csata közben

A brüsszeli terrortámadások, illetve a novemberi párizsi merényletek kitervelője, Salah Abdes­lam múlt heti elfogása kapcsán Belgiumban újra téma lett a muszlim radikalizmus problémája. A terroristák búvóhelyeként szolgáló brüsszeli kerület, Molenbeek polgármestere szerint szociális okai vannak a szélső­séges vallási nézetek terjedésének, ám ezzel nem mindenki ért egyet. Annak a megítélése sem egyértelmű, hogy a muszlim vallási aktivitásnak mekkora köze van a radikalizmushoz és a terrorhoz. Egy biztos: felmérések szerint Belgiumban a hitüket aktívan gyakorló muszlimok már most kétszer annyian vannak, mint a legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház templomba járó hívei.

Tömeggyilkosság szórakozásból

Meggyilkolt koronatanúk, eltűnt iratok, tűz martalékává vált bizonyítékok – akár krimibe illőnek is lehetne nevezni a 71 éve történt rohonci mészárlás kivizsgálására tett kísérleteket. A csaknem kétszáz munkaszolgálatos magyar zsidó legyilkolásának ügyére a mai napig nem lehet pontot tenni.

Egyre távolabb Magyarországtól

A magyarországi eseményeket nem követik, leginkább a nyelvük köti össze őket a magyarsággal. Orbán Viktor neve többségüknek semmit nem mond, de Gyurcsány Ferencé is csak néhányuknak rémlik, és már alig emlékeznek a tíz évvel ezelőtti, az erdélyi magyarokat megtagadó népszavazásra. A magyar–román határtól tízórányi autózásra fekvő csángó magyar településeken a fiatalok már nem nagyon tanulnak magyarul, és csak sejtelmesen mosolyognak, ha azt kérdezzük, magyar-e vagy román. Húsvét előtt jártunk Ariniben, azaz Magyarfalván, a legtávolabbi csángó faluban.

A tenisz csúcsáig ér a bundagyanú

A fogadási csalások megfertőzték a nemzetközi teniszt is, egészen a legfelsőbb szintekig – derül ki egy nemrégiben kiszivárogtatott szakmai jelentésből, illetve egy olaszországi büntetőügy szintén nyilvánosságra került nyomozati anyagából. Bár a bizonyítékok egyértelműnek tűnnek, a sportág illetékesei többnyire mossák kezeiket. Összeállításunk a BBC oknyomozó cikkei alapján készült.

A harag és az értelem - Oriana Fallaci

„Rendes ember nem adja ki, nem fordítja le, nem vásárolja meg a szánalmas Oriana Fallaci fasiszta könyvét” – e sorokkal summázta az ítéletet A harag és a büszkeség című könyvről Tamás Gáspár Miklós 2003-ban. Párizs, Isztambul, Brüsszel után talán már TGM is belátja: tévedett. Ez a könyv – korát messze megelőzve – nem fasiszta, épp ellenkezőleg: az iszlám vallási köntösben megjelenő újnácizmus kritikája, meg azé az európai balliberális politikai és médiaelité, amely félelemből, megalkuvásból, politikai érdekből, gazdasági számításokból behódol az intoleráns, nőgyűlölő, civilizációellenes, erőszakot hirdető és gyakorló eszmék képviselői előtt. Fallaci esszékötete most újra kapható magyarul.

2020: Kaliforniából a Fehér Házba?

Magyarországon is figyelmet keltett a hír, hogy az amerikai informatikai óriásvállalatok vezérei és politikai kampányguruk február végén zártkörű konferenciát tartottak, amelynek a központi témája a kiszivárgott hírek szerint az amerikai elnökválasztási kampány és ezen belül is kiemelten a Trump-kampány volt. Bár közelebbit nem lehetett megtudni az IT-világ „Bilderberg-konferenciájaként” is emlegetett rendezvényről, a kommentátorok többsége kézenfekvőnek nevezte, hogy a résztvevők arról tanácskoztak, hogyan lehetne megállítani a Trump-expresszt, és megakadályozni az ingatlanmilliárdos jelöltségét. Ám ha beszéltek is erről, konkrét jele, pláne eredménye ennek nem látszik, így valószínűbb, hogy az IT-világ nagyágyú inkább azt mérhették fel, hogyan léphetnek önálló tényezőként a politikába, akár már 2020-ban. Ehhez viszont a Trump-kampány – függetlenül attól, hogy mit gondolnak a személyéről – hasznos tanulságokkal szolgálhat.

Adós, fizess! - Jelenleg 60 adófajta van Magyarországon

Túl sok adófajta van ma Magyarországon – állítják a lapunknak nyilatkozó adószakértők. Az elmúlt években a hazai adónemek száma lényegében stagnált, csakúgy, mint a legkritikusabb terület, a munkát terhelő adók mértéke is.

Interjú Loretta Napoleoni terrorizmusszakértővel

Az Iszlám Államhoz csatlakozó fiatalokat elsősorban nem a pénz motiválja: ők olyan idealisták, akik kételkedés nélkül elhiszik azt, amit a terrorállam állít és parancsol. Ezért egészen addig mindenre képesek, amíg ezt az álmot életben lehet bennük tartani – állítja Loretta Napoleoni közgazdász, terrorizmus-szakértő, Az iszlamista főnix című könyv szerzője.

Mi a boldogság titka?

Igazából nem a koleszterinszintünk, de nem is az iskolai végzettségünk vetíti előre, hogy megérjük-e, és ha igen, hogyan az időskorunkat, hanem az emberi kapcsolataink minősége – ez derül ki abból a követéses vizsgálatból, ami 78 éve folyik a Harvard Egyetemen. Ebben különböző hátterű fiatal férfiak életét követték végig egészen időskorukig, hogy kiderítsék, mi a tartós egészség és boldogság titka.

KÁVÉSZÜNET

Ott segítenek, ahol a legnagyobb szükség van rá

A halmozottan hátrányos helyzetű településeken élő, 3 év alatti gyerekeket nevelő családok számára nyújt segítséget a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány új programja. Az alapítvány nagy élelmiszerláncokkal fogott össze, hogy a 47, leghátrányosabb helyzetű kistérségben élelmiszercsomagokkal segítse azokat a családokat, ahol valamilyen problémából fakadóan a gyerekek nem tudnak élni az egyébként törvény által számára is biztosított ingyenes ellátás lehetőségével. Az adományok kiosztását országszerte a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata végzi.

A kikapcsolódás művészete

Feltöltődni nem lehet akárhol, és főként nem lehet akárhogyan! Ha rászánjuk az időnket, csak olyat érdemes választanunk, ahol minden adott. Hévíz első gyógyszállodája Finta József tervei alapján épült, és pontosan 40 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Négy évtized még egy hotel életében sem kevés: számtalan rendezvény, számos átépítés, felújítás zajlott, több százezer gyógyulni és feltöltődni vágyó vendég fordult meg az egykori Thermal Hotel Hévíz szállodában, amely 2006-ban új nevet kapott.

Idén is vetőmagosztó akció

A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány által szervezett vetőmagok szétosztásának feladatát vállalta el az idei évben is a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ). Az aktivisták az ország szinte valamennyi pontjára, összesen 22 ezer családhoz juttatják el a magokat – az akció célja, hogy a nélkülöző családokban élő gyerekek is friss élelmiszerekből álló, változatos étrendhez juthassanak.

Óraátállítás: megéri vagy sem?

Évente kétszer, tavasszal és ősszel közös megegyezés alapján átállítjuk óráinkat. Ám ez az egyszerű mozdulat sokaknak jelentős hatással van mind pozitív, mind negatív értelemben az életritmusára. Így akiket ez megvisel, azokban óhatatlanul felmerülhet a kérdés: valóban szükséges az állítgatás? Mióta alkalmazzák? Egyáltalán mi haszna van? Hogyan hat a szervezetünkre?

Csalogánydallal fűszerezett esték

A tavasz nemcsak a természet feléledését, a virágillatú levegőt, hanem az egyre hangosabb és változatosabb madárcsicsergést is magával hozza még a városban élők számára is. Az évente megrendezésre kerülő Fülemülék éjszakája országos programsorozattal kiváló lehetőségünk nyílik közelebb kerülni és megismerni változatos madárvilágunk képviselőit, miközben természetes zenei élményekre is szert tehetünk.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!