hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vona nekiment Orbánnak
A kormányfő környezetének vagyonosodását firtatja a Jobbik

2016. 03. 24.
A Jobbik beleáll a kormányhoz és Orbán Viktor környezetéhez kapcsolható személyek „korrupciógyanús” ügyeibe, mert az oktatás és az egészségügy mellett ezt a témát tartja a Fidesz amortizálására alkalmas eszköznek. Ugyanakkor a Fidesz is betárazott „jobbikos ügyekből”, és ezek állítólag év végéig is kitartanak. A küzdelem kimeneteléhez nélkülözhetetlen médiabefolyás tekintetében egyértelműen a Fidesznek kedveznek az erőviszonyok, a gyorsan változó közhangulat és az idő viszont kiegyenlítheti a meccset.

Szokatlanul indulatos összecsapásra került sor hétfőn a parlamentben Vona Gábor és Orbán Viktor között. A Jobbik elnöke ismét a miniszterelnök környezetéhez tartozó személyek vagyonosodásáról kérdezett. Vona azzal kezdte, hogy mivel a korrupciós ügyeket vizsgáló bizottságok felállításának ötletére Orbán korábban „indulatosan, vádaskodva” reagált, egyértelmű, hogy „fájdalmas pontra” tapintott rá. „A Fidesz a bűnözők pártja, a Fidesz az, akit bűnözők vesznek körül”, állította Vona, majd Orbánnak címezve kijelentette: „Ön az, akinek a libidóját a pénz mozgatja”.

A miniszterelnök azt felelte, nem enged a provokációnak. Azonban láthatóan érzékenyen érintette a téma, hiszen úgy folytatta, „igyekszem higgadt maradni”. Ezután azonban visszatámadott, és kijelentette: a Jobbiknak a saját háza táján kellene söprögetni, hiszen a nyolctagú elnökségében hét olyan személy van, akinek a családtagjaihoz pártpénzek kerültek.

„Önnek válaszolnia kell”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!