hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2019.11.15 (XXIII/46) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Netanjahu telitalálata

„A terrorszervezetek vezetőinek, a parancsnokoknak és a terroristáiknak tudniuk kell azt, hogy mind ott vannak a radarokon, és bármikor, bárhol lesújthatunk rájuk” – mondta Benjamin Netanjahu azt követően, hogy az izraeli hadsereg Gázában likvidálta az Iszlám Dzsihád Al-Kudsz elitalakulatának katonai parancsnokát, Baha Abu al-Atát.

Antiszemita címkézés

Korábban csak előírásként, most már kötelező érvényű bírósági határozatként kéri számon az Európai Unió a tagállamokon, hogy megbélyegzik-e az izraeli telepekről származó termékeket. Kettős mérce, diszkrimináció és burkolt antiszemitizmus áll a döntés hátterében.

Bálványimádással vádolják Ferenc pápát

Konzervatív főpapok vették védelmükbe azokat A katolikus aktivistákat, akik Rómában elvitték a vatikáni szertartáson használt dél-amerikai Földanya-kultusz-szobrokat és a Tevere folyóba dobták azokat.

Belföld

Négyzetméterenként 700 ezer

Lakhatási válság fenyeget, állítják civil szervezetek, miközben az elmúlt években több mint százmilliárd forint állami támogatás jutott ingatlanvásárlásra. Az ellentmondás látszólagos: a támogatás a tehetősebbeknek kedvez, az alsóbb társadalmi rétegek számára a vásárlás szinte lehetetlen, sok esetben a bérlés is rendkívül megterhelő. 

Második nekifutás

A Hetek mostani számának megjelenése napján avatják fel az új Puskás Ferenc Stadiont (hivatalos nevén a Puskás Arénát), amely a jövő évi labdarúgó-Európa-bajnokság négy mérkőzésének (három csoportmeccsnek és egy egyenes kieséses mérkőzésnek) helyszíne is lesz.

HÁTTÉR

Jó dolgukban nem tudják, mit csináljanak

Skandinávia régóta a jólét, a demokrácia és a biztonság szinonimájaként tetszeleg a világ előtt. Kevesebb szó esik azonban a kiégett huszonévesekről, a kiürülő falvakról, és arról, hogy népbetegség lett a pesszimizmus. Skandináviában valóságos ünnep lett a depresszió, és a fejlett egészségügy nem kis részben erre koncentrál.

Nem azt kellett volna mondani, hogy az ellenfél alkalmatlan

A budapesti kampánnyal szemben értetlenségét fejezte ki, a székesfehérvári sikere titkát pedig a pártpolitikán való felülemelkedésben látja. Vidékre vitt állami ünnepség, klímavészhelyzetet hirdető Greta Thunberg és Orbán Viktor telefonhívása is szóba került a Heteknek adott interjújában.

Égből pottyant mesélők

Nekik nem hiányzik a tévé, ők viszont nagyon hiányoznak a televízióból – Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos Égbőlpottyant meséit ma nemzedékek nézik a Youtube-on, s a szerencsések kifoghatnak vidéken egy-egy Kacagó koncertet is. Levente Péterék eltűntek, mint az aranyóra, ezért megkerestük őket.

Lájkolt rabszolgák

Újabb botrány körvonalazódik a közösségi médiafelületek körül, amelyek aktívan közreműködnek az Öbölállamokban a rabszolga-kereskedelem még hatékonyabb lebonyolításában. Igazi változások eddig azonban a „lebukás” után sem történtek.

KÁVÉSZÜNET

Nincs új a nap alatt

Virtuális utazás a kozmetikumok világában: ólomtartalmú púderek, illatos vizek, szépségtapaszok, és miért jó a szamártejes fürdő? A test ápolása már ősidők óta foglalkoztatja nem csak a gyengébbik nemet.

Kapszulaotthonok

A magyar ingatlanárak  megnövekedett árai egy metropoliszéihez képest még mindig „aprópénznek” számítanak, az urbanizáció átalakította a nagyvárosok lakhatási körülményeit, egyre elterjedtebbek a kis alapterületű lakások.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!