hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

„A Nyugat megnyerte a világot, de elvesztette a lelkét”

Dr. Bernard Randall anglikán lelkész az Oxford Egyetemen szerzett teológus diplomát, korábban a Cambridge Egyetem Teológiatudományok Intézetének igazgatójaként, illetve a Cambridge Christ College káplánjaként szolgált. Miután legutóbbi munkahelyén egy prédikációjában kijelentette, hogy szabad nem egyetérteni az LMBTQ-val, kirúgták, és terrorfenyegetésnek nyilvánították.

Megtörhet a dollár egyeduralma?

Egyre több nemzet látja úgy, hogy az Egyesült Államok geopolitikai fegyverként használja a dollárt, ennélfogva szorgalmazzák, hogy a kereskedelemben más valutákra térjenek át, hogy védekezzenek a nyomásgyakorlás ellen.

Mi van Biden Írországi látogatása mögött?

Április második hetében Biden látogatást tett Írországban és a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írországban, hogy megünnepelje a 25 éves nagypénteki megállapodást. Az eseményt nagy figyelem kísérte, nem ok nélkül.

Belföld

Kökény Attila: kértem Istent, hogy szabadítson meg

„Az éjszaka húzott magával. Valószínûleg azt a pénzt, amit megkerestem, végül szana­tóriumra költöttem volna, ha nem térek meg. Büntetlenül nem lehet ennyit inni. Két éve, mióta leálltam az itallal és sportolok, a laborértékeim olyanok, mint egy 20 évesnek” – mondja a 48 éves énekes, Kökény Attila.

Elárasztja Európát az olcsó és szennyezett gabona?

Óriási zavart eredményezett Európában, hogy Afrika és a Közel-Kelet mellett az Ukrajnával szomszédos országokat is elárasztotta az olcsó gabona. Magyarország és több uniós tagállam is úgy döntött, hogy kitiltja az ukrán mezőgazdasági termékeket az országából.

Ember embernek farkasa – E heti köszöntőnk

Az elmúlt néhány évben annyi elképesztő fejlemény történt a világban, hogy újságíróként az ember úgy érzi, már tényleg nem tud min meglepődni.

Hit és értékek

Újjakobinus forradalom a Biblia ellen

Ma olyan kulturális agresszió zajlik a nyugati világban, aminek elsődleges célja a bibliai kinyilatkoztatások igazságának, és Isten emberiséggel kötött szövetségeinek az eltörlése. Ennek a törekvésnek a gyökerei régre nyúlnak vissza, már az újszövetségi írásokban láthatjuk, hogy az apostoli egyház is szembesült az eltörlés kultúrájával.

HÁTTÉR

Injekcióval fogyni? Ez a sztárok új módszere

A jóléti társadalmak egyik legnagyobb egészségügyi kihívása az elhízás, mely komoly betegségek kialakulásához is hozzájárulhat. A kutatók sok éve dolgoznak olyan laboratóriumi megoldáson, amivel segíthetnek a súlytöbblettel küzdőknek tartós eredményeket elérni. Egy új, injekciós terápia alkalmazásával hormontartalmú hatóanyagot juttatnak a szervezetbe, hogy felgyorsítsák a súlycsökkenést.

Demokráciaexport: 20 éve rohanta le Irakot az Egyesült Államok

Márciusban volt 20 éve, hogy az Egyesült Államok elindította az „Iraki Szabadság Hadműveletet”, hogy eltávolítsa Irakból a diktatúrát, és meghonosítsa a demokráciát. Ez azonban a működő demokrácia helyett a mai napig inkább Amerika-ellenességet, még nagyobb instabilitást és folyamatos feszültséget gerjeszt.

Milyen forrásokból táplálkozik az amerikai republikanizmus?

Hogyan és miért pont az Egyesült Államok lett a „szabad világ vezetője”? Honnan vették a honalapítók az eszméiket? Az amerikai politikai hagyomány eredete a középkori és reneszánsz Európa örökségéhez nyúlik vissza.

KÁVÉSZÜNET

Exluzív interjú: elárulta a titkát az artista, aki átsétált a Duna felett

Augusztus 20-án szokott a Duna két partján akkora lenni a népsûrûség, mint ami április 15-én, szombat délután volt látható. Két emelõdaru között 300 méter távolságban volt egy 22 milliméteres kötél kifeszítve „acélból”, hogy az sétára legyen alkalmas. Egyben szimbolikusan emlékezve Pest és Buda összekötésének 150. évfordulójára. A sétát a világhírû magaskötélartista-mûvész, ifj. Simet László vállalta. A félelmet nem ismerõ 63 éves „fiatalember” biztosítás nélkül, sikeresen teljesítette 300 méteres, világszenzációnak tekinthetõ átkelését a Duna két partja között.

Gasztrokalandozások Kisapátiban

A balatoni lángosozók és a friss hekk hangulata mellett egyre inkább keresik fel a gasztroturisták is a Balaton-Felvidék éttermeit, borbirtokait, és még egy olyan pici falu is, mint Kisapáti, változatos gasztronómiai élményt nyújt az idelátogatóknak.

Robert Merle, a történelemmesélő

Merle a XX. század egyik legismertebb francia írója, aki könyveiben előszeretettel foglalt állást a politika terén, mélyedt el etikai-morális kérdésekben, vagy épp fantáziált egy másik jövőről. Műveit valamennyi olvasója zseniálisnak tartja, melyekben élete foszlányait fedezhetjük fel.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!