hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Robert Merle, a történelemmesélő
A történelemmesélő
Robert Merle, a történelemmesélő

Forrás: Wikipédia

2023. 04. 20.
Merle a XX. század egyik legismertebb francia írója, aki könyveiben előszeretettel foglalt állást a politika terén, mélyedt el etikai-morális kérdésekben, vagy épp fantáziált egy másik jövőről. Műveit valamennyi olvasója zseniálisnak tartja, melyekben élete foszlányait fedezhetjük fel.

Robert Merle 1908 augusztusában látta meg a napvilágot, a Merle család harmadik gyermekeként. Édesapját, Felix Merle-t, aki katonai tolmácsként dolgozott, az I. világháború kitörése után, annak ellenére, hogy nem tudott törökül, a Dardanellákhoz küldték katonai szolgálatba, ahol halálosan megbetegedett, és 1915 szeptemberében el is hunyt. Ez a tragédia az akkor még csak hétéves Robertet olyan mélyen megrázta, hogy regényei főszereplőit jellemzően hasonló családi múlttal ruházta fel: olyan férfiképet festett róluk, akik korán vesztették el édesapjukat. Talán így próbálta feldolgozni és megérteni azt a hiányt és fájdalmat, amit édesapja halála okozott benne.

Eugene, a megözvegyült édesanya a csekély hadiözvegyi nyugdíjából aligha tudott volna bármilyen jövőt biztosítani gyermekeinek. Egyetlen kitörési lehetőséget a tanulásban látta: Robert Merle-t és testvéreit fizetős polgári gimnáziumba íratta, amelyet hadiárvák esetén az állam finanszírozott. Roger, Christiane és Robert, a három testvér így került három külünböző bentlakásos intézménybe (hármuk közül tanulmányaikat tekintve Robert teljesített a legkiemelkedőbben). Nővére korai halála ugyancsak megviselte a fiatal gimnazista fiút, a gyász fájdalmával a tanulásba menekült: országos tanulmányi kitüntetést szerzett, 1926-ban pedig kiváló minősítéssel leérettségizett. Tanulmányait egyetemi előkészítőben folytatta, majd azért, hogy az angol nyelvtudását fejlessze Angliába költözött.

Karrierje kezdetei

Az író karrierje először a középiskolai oktatás irányába indult el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!