"Várjuk a Harmadik Templom felépülését" - szaúdi kampány indult a Templom-hegy helyzetének rendezésére
A Mória-hegy és az Al-Aksza mecset "nem annyira szent" a muszlimok számára, állítják
"Várjuk a Harmadik Templom felépülését" - szaúdi kampány indult a Templom-hegy helyzetének rendezésére

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 09.
Szaúdi közösségi-média kampány indult a Templom-hegy zsidó mivoltjának képviseletére. A résztvevők a Twitteren közzétett posztjaikban nyíltan tagadják, hogy a Templom-hegy, illetve az Al-Aksza szent vagy egyáltalán fontos lenne a muszlimok számára, és kinyilvánítják, hogy várják a zsidó Harmadik Szentély felépülését.

Palesztin politikusok, imámok és terrorista vezetők mind a mecsetet, mind a hegyet Izrael-ellenes pán-muszlim érzelmek szítására igyekeznek felhasználni azzal, hogy állítják, a zsidók iszlám szent helyet igyekeznek "judaizálni", miközben e vezetők tudomást sem hajlandóak venni a Mória-hegy bibliai történelméről. 

A közösségi médiában a napokban azonban szaúdiak és számos más arab felhasználó jelentette ki, hogy a Templom-hegy, sőt, maga az Al-Aksza mecset sem annyira szent számukra.

A múlt héten szaúdi kampány indult a Twitteren az iszlám valódi szent helyszíneinek, Mekkának és Medinának népszerűsítéséért.

Az egyik legnépszerűbb tweetet a témában Fahd al-Jabiri szaúdi karikaturista tette közzé, aki azt írta:

"az, hogy a zsidók milyen irányban imádkoznak, nem fontos a számunkra, csak a szülőföldünk fontos".

Azzal, hogy utalta a zsidó imák irányára, implicit módot elismerte a zsidó kötődést a Templom-hegyhez.

Egy másik, angol nyelvű tweetben egy Ibtassam nevű marokkói férfi azt hangsúlyozta, hogy a Templom-hegy

nem különösebben fontos helyszín a hozzá hasonló muszlimok számára, majd kinyilvánította reményét, hogy a zsidó Haradik Szentély hamarosan felépül a helyszínen.

Óriási mennyiségben érkeztek arab részről Izraelt-támogató, szeretetteljes üzenetek is a kérdésben, egy szaúdi férfi például egy tweetre, ami megszállt területként utalt Jeruzsálemre, azt írta:

Jeruzsálem a zsidó nép örök fővárosa.

A Temple Heritage Foundation (Templom Örökségi Alapítvány) vezetője, Tom Nissani szerint az új trend nagyszerű lehetőséget rejt magában.

„Ez egy történelmi lehetőség az ellenséges Vakf kiűzésére a Templom-hegyről, és teljes izraeli ellenőrzés alá helyezésére, amely teljes hozzáférést és vallásszabadságot biztosítana a hegyen a közös célokat valló Emirátusokkal, Szaúd-Arábiával, Marokkóval, zsidókkal és nem zsidókkal együttműködve.”

(Israel Hayom/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!