Vagy Mao kerül a kereszt helyére, vagy elbúcsúzhatnak a segélytől a kínai keresztények
A megélhetés és a hit között kell választaniuk 
Vagy Mao kerül a kereszt helyére, vagy elbúcsúzhatnak a segélytől a kínai keresztények

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 07. 20.
A kínai kormány távolról sem szüntette be a keresztényüldözést az országban, a szegény családokat most arra kötelezik, tagadják meg hitüket, különben megvonják tőlünk az állami segélyeket. 

A Bitter Winter amerikai keresztény magazin információi szerint a kínai gazdaságot megviselte a koronavírus-járvány, különösen az alacsony-jövedelemmel rendelkező, megélhetésükért minden nap keményen megküzdő családok érezték meg a válság hatását. Most a segélyeket kapó családokat arra utasítja a kínai kormány, hogy keresztjeiket és minden keresztény valláshoz kötődő dolgok, képet váltsanak fel otthonaikban Kína kommunista vezetőinek képeivel. 

"Minden elszegényedett háztartásnak utasításba adták, hogy tegyenek ki Mao Ce-tung képeket. A kormány el akarja törölni a hitünket, és Jézus helyet önmagukat helyezni Isten-szerepbe"

 

- nyilatkozta az oldalnak egy helyi pásztor. Az új rendelet foganatosítása jónéhány hónapja elkezdődött Kína-szerte.

Áprilisban Hszinju város kormányzata a mozgáskorlátozott keresztények jutattásait tartotta vissza, amennyiben a keresztények istentiszteleteket látogattak. Pijang megyében egy idős keresztény hölgy ezért került le a kormány listájáról, mert azt találta mondani a havi csekk kézhezvételekor, hogy „köszönöm Istenem”.

Kína
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Májusban Sandong tartományban egy kormányzati tisztviselő berontott egy keresztény otthonba és Mao, illetve Hszi Csingping portrékat helyezett ki, mondván:

„Ezek a legnagyobb istenek. Ha valakit imádni akar, ezek legyenek azok.”

 

Egy másik idős, cukorbeteg hölgyet az ajtajára kihelyezett kereszt miatt ért retorzió. A keresztet azonnal elpusztították, a segélyeit pedig befagyasztották. 

Az idei évben nem csak házakból, gyülekezetekről is elindult a keresztény jelképek, keresztek eltávolítása Kína szerte, és a Szent Szellemet ábrázoló képeket pedig szintén Mao és Hszi képeivel váltották fel.

(CBN)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!