Újabb botrány Bill Gates körül: ezúttal egy húsz évvel ezelőtti viszonyára derült fény
Munkahelyi viszonya miatt mondhatott le az igazgatótanácsi tagságáról
Újabb botrány Bill Gates körül: ezúttal egy húsz évvel ezelőtti viszonyára derült fény

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 05. 17.
Állítólag Bill Gatesnek azért kellett távoznia a Microsoft igazgatótanácsából 2020-ban, mert vizsgálat folyt ellene egy alkalmazottal folytatott, helytelennek ítélt szexuális kapcsolat miatt – írja a Wall Street Journal.

Az ügyet jól ismerő források szerint 2019 végén az igazgatótanács tagjai ügyvédi irodát kértek fel arra, hogy folytasson le egy vizsgálatot, miután egy Microsoft alkalmazott levelében azt állította, hogy

éveken át szexuális kapcsolatot folytatott Bill Gates-szel.

Már a vizsgálat közben több igazgatósági tag úgy találta, hogy nem lenne helyes, ha Bill Gates továbbra is a vállalat igazgatói között foglaljon helyet, maga Gates pedig még a nyomozás lezárulta előtt távozott tisztségéből.

A Microsoft-alapító szóvivője elismerte, hogy az milliárdos üzletembernek valóban volt egy intim kapcsolata 20 évvel ezelőtt, de az békésen véget ért.

Hozzátette továbbá, hogy Gates távozásának az igazgatóságból semmi köze a viszonyhoz, illetve, hogy Gates azért lépett ki a szervezetből, mert jótékonysági tevékenységére szeretett volna koncentrálni.

A Wall Street Journal cikkével párhuzamosan egyébként a New York Timesban is megjelent egy hír, amely arról szólt, hogy alkalmazotti beszámolók alapján Gates híres volt a megkérdőjelezhető munkahelyi viselkedésről.

Az nem derült ki, hogy az incidensek szerepet játszottak-e abban, hogy a Gates házaspár végül a válás mellett döntött. Azt viszont tudni lehet, hogy Melinda Gates már két évvel a válás előtt kapcsolatba lépett egy válóperes ügyvéddel, méghozzá azért, mert a férje, bár jótékonykodási akciók szervezése miatt, de túl sokat találkozgatott az elítélt szexbűnözővel, Jeffrey Epsteinnel. Jócskán megkavarta továbbá a dolgokat az is, hogy kiderült: Bill Gates minden évben legalább egy hosszú hétvégét volt barátnőjének társaságában tölthetett el, Melinda Gates tudtával és beleegyezésével. A Microsoft atyja egyébként „megkérdőjelezhető egyezségnek” nevezte mindezt. Az észak-kaliforniai nyaralót jó pénzért bárki ki is bérelheti, ha a felek épp nem tartózkodnak ott.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!